Teher helyett lehetőség – Vincze Szabolcs jegyzete

Emlékszem, a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon Svédországban viszonylag nyugodtan vártuk az első csoportmeccsünket Oroszország ellen – három okból. Egy: előtte még sosem vertük meg világversenyen az oroszokat. Kettő: kényszerűen fiatal válogatottal utaztunk a kontinensviadalra, miután itthon maradt a tapasztalt Ancsin Gábor, Bodó Richárd, Lékai Máté hármas. Három: tegyük a kezünket a szívünkre, senki sem gondolta volna, hogy a dán, izlandi, magyar, orosz válogatott alkotta csoportunkból reális esélyünk lenne továbbjutni.

Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy két év alatt mennyit változott a világ, hiszen most már úgy készülünk a csütörtöki, hollandok elleni nyitó meccsre a félig hazai rendezésű Eb-n, hogy csak a győzelem elfogadható, elvárás a továbbjutás a csoportból, sőt, a nyolcba kerülés a szövetség által megjelölt minimális cél.

Persze a magyar válogatott sokat tett azért az elmúlt két esztendőben, hogy ilyen elvárásaink legyenek vele szemben. Egyrészt a fentebb említett mérkőzésen felülmúlta Oroszországot, és csoportelsőként jutott tovább Malmőben, aztán ötödik lett a tavalyi egyiptomi világbajnokságon, majd végül megnyerte az Eurokupát, amelyben olyan csapatokat győzött le, mint Spanyolország és Horvátország, a legutóbbi kontinenstorna döntőjének két résztvevője.

Ami biztató, hogy ezúttal már teljes a keret, egész jól megúsztuk a koronavírus-járványt, a beálló Bánhidi Bence személyében van egy világklasszisunk, a kapuban még ott van Mikler Roland, és valamennyi poszton kiemelkedő képességű fiatal játékosok állnak a szakmai stáb rendelkezésére. Olyan eredmény, mint két éve (kilencedik hely), ettől az együttestől már nemhogy bravúr nem lenne, de még csak nem is számítana jónak.

Ez viszont mégsem teher, hanem inkább lehetőség. Magyarországon ugyanis nem volt még férfi kézilabda-világverseny, Kovács Pétertől Nagy Lászlóig világklasszisaink sorának sohasem adatott meg, hogy húszezer magyar szurkoló előtt játszhasson. A ma kezdődő Európa-bajnokság és a felépült arénák nemcsak azt jelentik, hogy a jelenlegi válogatott játékosok és a szurkolók megkapják ezt az esélyt, hanem hogy a jövő magyar kézilabdázói előtt is ott lehet majd ugyanez.

A mostaniaknak tehát nincs más dolguk, mint élvezni a helyzetet, és élni azzal a lehetőséggel, amely ki tudja, pályafutásuk során talán nem adatik meg nekik még egyszer.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!