Sportrádió: Nem reális a final fourba jutás – Nagy László

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.04.05. 18:08
Nagy László, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának sportigazgatója volt a Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége. A korábbi 209-szeres magyar válogatott játékos elmondta, idén nem reális elvárás a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutás, de a bajnoki aranyérmet szeretnék visszahódítani a Pick Szegedtől.





A Veszprém nyolcgólos előnnyel várja a Vardar Szkopje elleni visszavágót (április 6.) a BL-ben, így fél lábbal már a negyeddöntőben érezheti magát.

„Nincs ekkora különbség a két csapat között, nálunk Corrales és Cupara is nagyon jó formában védett. Ennek köszönhető, hogy ilyen magabiztos győzelmet arattunk, azért vannak hibák, s hiányosságok, de ebbe nem szeretnék belemenni – tudunk még hova fejlődni. A visszavágón hazai pályán nem lehet más eredmény, csakis egy magabiztos győzelem” – mondta el Nagy László.

Megerősítette a dán TV 2 információt, miszerint Rasmus Lauge combizomsérülést szenvedett a dán válogatottnál. Az irányító jelenleg könnyített edzésmunkát végez, kérdéses, hogy pályára lép-e szerdán a Vardar ellen.

Amennyiben a Veszprém továbbjut a Vardar ellen, az előző évadban döntős dán Aalborg lesz az ellenfele a négyes döntőért.

„Nem tűztük ki reális célként a final fourba jutást, de természetesen nem adjuk fel ennek az esélyét, és minden mérkőzést szeretnénk megnyerni. Jelen állás szerint nem reális a final four.”

Hozzátette, a klub vezetése azon dolgozik, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan erre újra esélyes legyen. Az NB I-ben azonban az aranyérem a cél.

„Elsődleges célunk, hogy visszaszerezzük a magyar bajnoki aranyérmet, egy jó Pick Szeged ellen. Ha a játékosainkat egyesével összehasonlítjuk, akkor azt gondolom, alkalmasak vagyunk rá. A kézilabda azonban csapatsport, mindenkinek a maximumot kell beletennie, hogy csapatként tudjunk működni.”

Nagy kitért arra is, hogy az idény elején kinevezett Momir Ilics vezetőedző, valamint segítője, Gulyás Péter jó légkört alakított ki az öltözőben.

„Momir Ilics és Gulyás Péter az öltözőben rendet szerettek volna tenni, ezt elérték. Korábban nem ilyen volt, több sebből vérzett az öltöző, de hála istennek egy nagyon egészséges és jó hangulat alakult ki.”

Az egyiptomi jobbátlövő, Jahja Omar kapcsán elmondta, jelenleg mentálisan nincs a legjobb állapotban.

„Vele külön beszélgetünk, tartjuk benne a lelket, hogy ő azért sokkal többre hivatatott, amit már ebben az idényben is megmutatott, a kilengései azok elég nagyok, ezt szeretnénk stabilizálni.

A spanyol sajtó szerint a Barcelona francia klasszisa, Ludovic Fabregas2023 nyarától a bakonyiaknál folytatja, a sportigazgató nem erősítette meg ezt a hírt.

„Még egyik klub sem erősítette meg, hogy a hírek mennyire igazak. A spanyol sajtó ezt közzétette, mindennek eljön a maga ideje, ha én ebben illetékes leszek, s valamit kommunikálni fogok, az biztos, hogy arról mindenki hallani fog.”

A teljes beszélgetés IDE KATTINTVA hallgatható meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik