PIRCS ANIKÓ, TUMBÁSZ HÉDI 2021.01.29 18:52 Frissítve: 2021.01.29 18:52

„Sok virág néhány tüskével” – Farkas Ágnes a pályafutásáról

Civilben is maradandót alkot a kezével az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok korábbi balátlövő, Farkas Ágnes. A kézilabdasport korszakos klasszisa ma régiségeket, megkopott tárgyakat kelt új életre kőszegi műhelyében, és miután úgy érzi, a megannyi második hely miatt van még tennivalója a sportágban, fáradhatatlanul dolgozik a játék tömegesítésén a nyugati határszélen.

Farkas Ágnes (Fotók: Tumbász Hédi)

 

– Elnézve otthonuk míves tükör- és képkereteit, újjávarázsolt használati és berendezési tárgyait, nem nehéz megállapítani: a keze továbbra is ügyes.
– Régi hobbim a fúrás-faragás és a barkácsolás. Amikor abbahagytam a kézilabdát, szükségem volt valamilyen energialevezető napi elfoglaltságra. Miután akkoriban – jó tizenöt éve – rengeteg raklapom volt, elkezdtem a darabjaiból puzzle jellegű, jópofa képeket készíteni. A tevékenységemet raklap artnak neveztem, és végül annyi kép összejött, hogy még kiállítást is rendeztek belőlük Gyálon. Egy idő után a restaurálás kezdett el érdekelni; mostanság székeket, kanapékat, különféle fából készült tárgyakat próbálok megmenteni, megjavítani és új köntösbe öltöztetni.

– Azzal azért alaposan meglepte stábunkat, hogy Kőszeg több száz éves, fából készült Pieta-szobrának rendbe hozása is a munkái között van. Mi ösztönözte erre?
– Azon túl, hogy saját használatra készítek vagy a barátoknak javítgatok meg tárgyakat, szerettem volna a lakóhelyünk közösségének is adni valamit. Jó alkalmat kínált az 1700-as évekből származó szobor és a neki helyet adó kápolna felújítása. Az engedélyeztetési folyamat után bele is vágtam; végül egy évig dolgoztam vele, mert olyan rossz állapotban volt.

– Hogyan képzeljük el a mai civil Farkas Ágit: járja a piacokat, és értő szemmel kutatja az alapanyagokat, amelyekben meglátja a műalkotást?
– Szeretném, ha így lenne. Mindenesetre rendszeresen járok zsibipiacokra itthon és Ausztriában is, nézegetem a régi holmikat, és ha látok bennük fantáziát, felkarolom őket. Az alkotói folyamat kikapcsol és leköt, és nagyon jó érzés, amikor azt látom, hogy amit megálmodtam, az a kezeim között megvalósul.

– Valahogy úgy, mint egy bombagól vagy egy látványos passz annak idején?
– Pontosan. Az előkészítés és a végeredmény itt is, ott is fontos. Egyébiránt ami a kezeimet illeti: azok a hibák, amelyeket a labda okozott rajtuk, most egy kicsit zavarók.

 

– Aligha bánja, hogy „összeszedte” azokat a hibákat – egyáltalán volt olyan forgatókönyv, hogy nem kézilabdázó lesz?
– Az Építőkben a kézilabda mellett tízéves koromig atletizáltam is, aranyjelvényes rövidtávfutó voltam. Aztán választani kellett. Miután egyedül futni unalmas volt, a kézilabdában pedig voltak társak, és a labda miatt játékosabb is volt, nem sokat gondolkodtam. Az érettségi után pedig egyértelművé vált: a profi sport lesz az én utam. Onnantól a párommal, Sanyival együtt ráálltunk a pályafutásom előremozdítására, igyekeztünk olyan csapathoz menni, amelyben ki tudtam bontakoztatni a tehetségemet. A Fradinál Németh András ebben nagyon jó partner volt. Olyan típusú edzőre volt szükségem, amilyen ő. Ha kellett, kemény kézzel fogott, ugyanakkor kellő szabadságot is adott. Rengeteget tanultam tőle, sok mindent az alkatomhoz, a játékomhoz igazított, és ebből a folytatásban is profitálni tudtam.

– A sportágválasztásának korszakos klasszist köszönhet a kézilabdasport. Ezért is furcsa, hogy a 2002-es dániai Eb gólkirálynőjeként az egyik interjújában azt mondta: pályafutása során többször is hatalmába kerítette az örök vesztes érzése.
– Sokszor voltam második. Van ezüst­érmem olimpiáról, világbajnokságról kettő is, egy-egy a Bajnokok Ligájából, a KEK-ből, az EHF-kupából... Az eredményeimre ma is a vesztes érzésével tudok gondolni. A döntőig eljutni hatalmas meló és jelentős tett, kicsit olyan, mintha meg is nyerted volna. Aztán persze ott van a »de«, a veszteség érése; az, hogy csak fogtad az arany lábát, de el kellett engedni. Ugyanakkor emberileg profitálsz belőle, mert a vereségből mindig feláll az ember. Ismerem a dán bajnokokat – dolgoztam velük –, ma jó háziasszonyok, akik nem csinálnak semmit a kézilabdában, mert ők már nyertek. Nekem pedig még mindig ebben a szakmában kell keccsölnöm azért, hogy elismerjenek. Ha az ember második lesz, úgy érzi, hajtania kell tovább, mert szüksége van még valamire. Persze lehet, hogy ez személyiségfüggő, nekem mindenesetre a mai napig hajtóerőt jelentenek az ezüstök.

 

Csakis a helyi nyelven

„A mai sportolókkal ellentétben minket még nem készítettek fel a médiaszereplésre. Barátként kezeltük az újságírókat, a riportereket, akikkel egyazon közegben mozogtunk. Mindig határozott elképzeléssel ültem be egy interjúra; azt vallottam, arról beszélj, amit feltétlenül el akarsz mondani, ezáltal a kérdező mellett én is tudtam irányítani a beszélgetést. Ez a stratégia sokat segített, amikor külföldön kézilabdáztam, amiről akartam, arról értelemszerűen tudtam is nyilatkozni – Németországban németül, Dániában dánul, Horvátországban horvátul. Mindenhol adtak időt arra, hogy kellő tudás birtokában álljak először a kamerák elé, úgy fél év elteltével nyilatkoztam először a tévében a helyiek nyelvén. Azt tartottam, illik megtisztelni a közeget, amelyben élek és dolgozom azzal, hogy az adott ország nyelvén kommunikálok. Nem tudom elfogadni, hogy egy magyar csapatnál az angol a közös szakmai nyelv; ahogyan Nerea Pena megtanult magyarul, úgy más is képes rá.”

– Megannyi meccsből, gólból ki lehet emelni egyet, amelyre azt mondhatja: ez volt „a” pillanat a pályafutásában?
– Nincs ilyen. Olyan pörgésben éltünk egy-egy világverseny alatt, annyi minden történt velünk napról napra, hogy nem volt idő sokat gondolkodni az előző meccsen, sem megélni, mert máris a következőre kellett készülni. Ezért ma sem tudok válaszolni arra a kérdésre, melyik volt a legfontosabb meccsem. Bánom, hogy fiatalon nem vezettem naplót – most visszaolvashatnánk, és talán meglenne a válasz.

– Miként tekint ma a sportolói karrierjére?
– A pályafutásom olyan, mint egy csokor – nagyon sok virággal és néhány tüskével. Így, együtt lehet kirakni egy vázába.

– Apropó, virágok és tüskék. Élete legmeghatározóbb évei között nem említett ötkarikás esztendőt. Pedig ott volt Sydney a fájdalmas ezüstjével, a 2004-es athéni olimpia az ugyancsak tanulságos 5. helyével, no és 1996, amelynek elején egy borzalmas bokasérülést szenvedett, amely után életében először légiósnak állt, miközben lemaradt az olimpiáról.
– Negatívumokat nem szeretnék kiemelni, és ezek a történések ma már nem is foglalkoztatnak. Nekem a sydneyi eredmény elégtételt adott azután, hogy négy évvel korábban nem kaptam lehetőséget arra, hogy kipróbáljam, bírná-e a lábam az olimpiai szereplést. Én onnantól azért dolgoztam, hogy megmutassam, ha én ott vagyok, jobban muzsikál a csapat. Ezüstérmesek lettünk, ami jobb, mint az atlantai csapat harmadik helye – ott én el is engedtem ezt a történetet. Az is tény, hogy 2004-ben a szakmai vezetők nem azt hozták ki a csapatból, amire a játékosállomány alapján hivatva lett volna, de ma már ennek sincs jelentősége.

 

Kézilabda – mindenekelőtt

„Amikor jó idő van, nem nézek tévét, télen jellemzően én is gyakrabban nyúlok a távirányítóért. Átpörgetem a híradókat, a politikai műsorokat, mert érdekel, mi zajlik körülöttünk. Nagy kedvencem a Spektrum Home-on az Emlékműhely, az angol dokumentumfilm-sorozat szakmába vág: a mesterek kezei között régiségek, megkopott, törött tárgyak kelnek új életre, miközben megismerjük egyedi történeteiket. A sportközvetítéseknél is leragadok, a kézilabdát kiemelt figyelemmel követem, ami szerintem természetes, de emellett mindenféle sportot és magyar vonatkozású eseményt szívesen nézek, legyen szó téli vagy nyári sportágak versenyeiről. Ha lehetőség volt rá, az olimpiákon is szívesen mentem drukkolni a többieknek. Kedvelem a sportcsatornák magazinműsorait is, érdekel, hogyan élnek ma a korábbi kiválóságok.”

– Sportolóként azt vallotta, időről időre váltani kell, mert aki nem vállal rizikót, sosem viszi semmire. Mindig jól váltott?
– Mindig alaposan mérlegeltem a döntéseimet. Én akkor mentem külföldre játszani, amikor úgy éreztem, képes leszek megállni a helyem. Addig itthon voltam, megtanultam a szakma csínját-bínját, és közben igyekeztem mindig olyan helyen lenni, amely garantálta a szakmai előrelépésemet. Miután szétszéledt a társaság az Építőkben, a Spartacusba igazoltam, de nem maradtam tovább egy évnél, elmentem a Ferencvárosba, amely akkor lépett ki a nemzetközi kupaszíntérre. Nekem lényeges volt, hogy a nemzetközi kézilabdavilágban is elismerjenek, ezért volt rettentően fontos, hogy a válogatottban is jól szerepeljek. Más nem lehetett a cél, mint hogy a világ legjobbja legyél – kisebb cél nincs. És ha már a válogatottnál tartunk: ha egyszer elértél valamit, nevet szereztél a szakmában, annak utána is meg kellett felelni. Nem lehettél egyszer fent, egyszer lent, úgy kellett igazítani a formát, hogy mindig közel azonos szinten teljesíts. Minden világversenyen kell lennie két-három meccsnek, amely után egy kiemelkedő játékosra azt mondhatják: igen, ő döntötte el a mérkőzést. Most ezt nem kapom vissza, amikor a tévét nézem – én a kiegyensúlyozott teljesítményt hiányolom a mai kézilabdából.

– Volt idegenlégiós Németországban, Horvátországban és Dániában. Az ezredfordulón játszott a nagy rivális Dunaferrben, mielőtt visszatért a Fradihoz. Egyetlen kitérőjét sem bánta meg?
– Nem. Kellenek a kitérők, a pofonjaikkal és a plusztölteteikkel együtt, mert valamennyit fel tudod használni a saját magad építésében. Akármennyire csapatsport a kézilabda, egyéni teljesítményekből áll össze, egyéni képességek kellenek hozzá, és egyéniségek. Az nem biztos, hogy működik, ha egy kaptafára, egy sémára húzunk fel mindent – én legalábbis ebben a rendszerben nem érezném jól magam.

Fantasztikum és praktikum
„A fantasztikus világban játszódó filmek kapcsolnak ki, nagyon szeretem a sci-fiket, amelyek amellett, hogy szórakoztatnak, el is gondolkodtatnak. A Csillagok háborúját sokadszor is meg tudom nézni; bárhol, bármikor bekapcsolódom a cselekménybe, kívülről tudom az összes dialógust. A pörgős thrillereket és a politikai témájú sorozatokat is kedvelem – utóbbiakból szívesen nézem Az elnök emberei és a Kártyavár epizódjait. Az internet nálam kevésbé a szórakozás eszköze, inkább tudásszerzésre és praktikus információk begyűjtésére használom; kedvelem az olyan filmeket és videókat, amelyekből szakmai fogásokat vagy akár egy komplett szakmát is el lehet sajátítani.”


– Kétezertizenötben pályázott a Magyar Kézilabda-szövetség elnöki posztjára. Újra megtenné?
– Megyei elnökként kicsiben tapasztaltam, milyen hibák és hiányosságok vannak a hazai kézilabdában; amikor megpályáztam a posztot, határozott elképzelésem volt az irányvonalról, amely eredményesebbé tehetné a szakmai munkát. Mert én elsősorban a szakmai változtatásokra, az alapok átalakításra helyezném a hangsúlyt, és a hatékonyságra – én az egész rendszerből legfőképp a hatékonyságot hiányolom. Tény, hogy sohasem látott lehetőségek vannak ma a hazai kézilabdában, és én nem tudtam volna azokat a feltételeket biztosítani, amelyeket a jelenlegi elnök, de meg lehetett próbálni, megpróbáltam – második lettem ebben is.

– Említette, a második helyek is azt erősítik önben, hogy dolga van még a sportágában. A Vas megyei kézilabdaélet irányítójaként, szervezőjeként mi mindennel foglalkozik?

– Amikor felkértek és belevágtam a feladatba, azzal a céllal tettem, hogy elérjük azt, hogy minden gyerek fogjon a kezébe kézilabdát. Az elmúlt években azon dolgoztunk, és ebből továbbra sem engedek, hogy az általános iskolákban az előírt labdás foglalkozásokat kézilabdával töltsék el az osztályok. Vannak helyek, ahol az iskolai kézilabda-foglalkozások annyira népszerűek a fiatalok körében, hogy egyesületet is létre tudtak hozni. Emellett most olyan településeken is indulnak csapatok a gyerekbajnokságban, amelyekben az elmúlt húsz évben nem létezett a kézilabdasport. Sokat léptünk előre, és sok feladatunk van még. További cél, hogy azokon a településeken, ahol már van lehetőség kézilabdázni, létesítmény is legyen, amelyben minőségi szakmai munka végezhető.

 

SZÓ-TÁR

ÉDESSÉG: „Szeretem a csokoládét, de abban a korban vagyok, amikor oda kell figyelni a vonalaimra. Nincs már intenzív mozgás az életemben, körbe­futottam már a földet többször, nem sanyargatnám magam újra. A kényelmesebb élet miatt az édességek terén a mennyiség helyett a minőségi termékekre helyeződött át a hangsúly.
FACEBOOK: „Nem érdekel, nem foglalkozom vele. Egyfelől meggyűlik a bajom a betűk keresgélésével a klaviatúrán, másfelől elvenné az időt, amit sokkal hasznosabb tevékenységekre fordíthatok. Nincs Facebook-profilom, az pedig kifejezetten taszít, amit
a celebek művelnek a közösségi médiában.”
KERT: „Mindig kikapcsolt a kertészkedés, játékosként az edzések után kimentem a kertbe, ahol még jobban lefárasztottam magam. Volt és van is virágoskertem és veteményesem, a kőszegi házunkban is gondozom, az én kezem nyoma látszik rajta – senkit sem engedek a kerthez nyúlni.”
KRISTÁLYOK: „Nem új keletű hobbi, hosszú évek óta gyűjtöm a Swarovski-kristályfigurákat. A kollekció egy vitrines szekrényben kapott helyet, és folyamatosan bővül, karácsonykor rendre meglepnek egy-egy új darabbal. Szeretem az üveget, mint anyagot.”
NÉGYLÁBÚ: „A négylábú nálunk inkább családtag, mintsem házőrző. A korábbi kutyusunk spániel volt, Hockey Dániát is megjárta velünk, ő lett az Aalborg kabalakutyusa, még csapattrikója is volt. Woki, a rendkívül nyugodt tibeti lhasa apso tizenegy éve van velünk, nevét a Star Wars univerzumának játékmackó kinézetű élőlényeiről, az ewokokról kapta.

– Az irodából irányít vagy a terepen dolgozik?
– Egy ideig a napom jelentős részét tette ki a száraz papírmunka, ami nem az én világom. Ugyanakkor az irodai munka lehetőséget adott arra, hogy betekintsek abba, hogyan működik egy rendszer, a magyar kézilabda rendszere. Miután világossá vált, hogy sok mindenen változtatni én nem tudok, inkább a terepmunka felé fordultam: a sportágat népszerűsítem, bemutató edzéseket tartok, rendszeresen járom az iskolákat, és ott vagyok a sportnapokon megyeszerte. Mint említettem, szeretném, ha minél többen játszanák ezt a sportágat, és nem feltétlenül professzionális szinten. Szeretném, hogy a kicsit duci vagy kétballábas kisfiú vagy kislány is megismerje a játékot, és megszeresse, mert ha kézilabdázó nem is lesz belőle, a lelátókon a sportág szurkolójaként később viszontláthatjuk. Nagy vágyam, hogy itt, Vasban közel hozzuk az emberekhez a kézilabdázást.

– Egyébiránt miért éppen Vas megye? Mikor és miért költöztek a fővárosból Kőszegre?
– Tíz évvel ezelőtt döntöttünk úgy, hogy változtatni szeretnénk az életminőségünkön, mert a folytonos rohanásban azt vettük észre, nagyon gyorsan eltelnek a napok, a hetek, az évszakok. A párommal szerettünk volna magunkra és egymásra több időt szánni, ezért úgy döntöttünk, olyan városba költözünk, ahol egy kicsit lelassult az idő. Kétezertizenkettőben jöttünk Kőszegre, ahol a párom annak idején iskolába járt, és azóta van időnk sétálni, a természetet járni és – ha szüksége van ránk – a közösségnek segíteni.

– Amikor kétezerötben lezárta a sportolói pályafutását, milyen életre vágyott a folytatásban?
– Nyugodt életet kívántam magamnak, és ez megvalósult. Elégedett vagyok a mostani életemmel, ahogyan az voltam a pályafutásommal is. Persze, lehetett volna jobb, álmodozni mindig lehet, sőt kell is, mert az álmok visznek előre. De nincs okom panaszra.


Aranylabda, pörgő szoknya     

A 47 éves korábbi világklasszis játékos bárhol is játszott, rendkívül népszerű volt a kézilabdadrukkerek körében. Törzsszurkolói között volt egy gyáli óvoda kollektívája és lurkói, akik nem hiányozhattak a népligeti csarnok lelátójáról.

„A mai napig tartjuk a kapcsolatot, többször kirándultak már Kőszegre. Az óvodavezető hölgytől, Juliskától kaptam a legkülönlegesebb szurkolói ajándékot: miután meglőttem a Fradiban az ezredik gólomat, átnyújtotta nekem az »Aranylabdát« – egy ezer darab 1 forintossal díszített kézilabdát.”

Farkas Ágnest a néptánc is a Pest megyei településhez köti: alapító tagja a Pörög a Gyáli Szoknya Egyesületnek.

„Mielőtt elköltöztünk a fővárosból, oszlopos tagja voltam a néptáncegyüttesnek. Jó volt a közösség, szerettem táncolni, és amellett, hogy a párommal magunkra vállaltuk az egyesület megalapítását, gyöngyből fűzött ékszerekkel is én láttam el a csajokat a fellépésekre.”

 

 

IDŐVONAL

1982 – Kilencéves lehetek a fotón, amelyet édesapám készített, szerintem ez a kép került be az igazolásomba is, amikor kézilabdázni kezdtem. Szép emlékek maradtak meg ebből az időből, legfőképp az úttörőolimpiáké; hamar a testnevelés lett a kedvenc tantárgyam.

 

1991 –  Az Építőkkel nyertem az első bajnoki címemet, az edzőnk, Adorján János keze alatt lettem felnőtt játékos. Nagyon menő csapat volt abban az időben a miénk, hatalmas párbajokat vívtunk a Vasassal az akkoriban bevezetett rájátszásos rendszerben.


1992 – Sorsdöntő fordulatokat hozott az év. Sajnos elveszítettem az édesapámat, családfenntartói szerepbe kerültem, ami a profi sport felé terelt. Ekkor ismerkedtem meg a párommal is, több mint huszonöt év után, 2018-ban hivatalosan is összekötöttük az életünket.


1995 – Az 1994–1995-ös idényben pontveszteség nélkül lettünk bajnokok a Fradival – nagy szó volt. Az év végi osztrák-magyar rendezésű vébé is mérföldkő: új szintre emelte itthon a kézilabda népszerűségét, és onnantól minden kapitány első számú balátlövőként számított rám.

 
2000 – Sydney után a legjobb, ami történhetett velünk, az Eb-aranyérem megnyerése volt az év végén. Noha az akkori csapatnak ez a legnagyobb eredménye, nem kellően elismert sikerként maradt meg bennem. Tavaly, húsz év után láttam először a döntő felvételét.


2013 – Ekkor választottak meg a Vas Megyei Kézilabda-szövetség elnökének. Büszke vagyok az eredményekre: hét év alatt megnégyszereződött az igazolt sportolók száma, és olyan helyeken is megteremtettük a kézilabdázás lehetőségét, ahol a sportágnak semmilyen múltja sem volt.

2021.03.02 17:19:31

Kézilabda JOCHA KÁROLY

„Ezért az egyedülálló sikerért tizenvalahány éve változatlanul havi húszezer forintot kapunk...”

2021.02.27 14:30:07

Kézilabda H. D.

A tartalékos Balaton-parti együttes hazai pályán 18 góllal kikapott Elek Gábor csapatától.

2021.02.25 18:41:01

Kézilabda BACSKAI JÁNOS

Magabiztosan, sokszor parádés játékkal nyert a magyar csapat Leimeter Csabáék ellen.

2021.02.25 18:16:16

Kézilabda BACSKAI JÁNOS

A Párizsban betliző Kielce sokkal kevesebb hibát ejtett támadásban, mint a magyar csapat, és ez döntött.

2021.02.18 18:01:43

Kézilabda BACSKAI JÁNOS

Amely odahaza is megverte a 2017-es és a 2019-es Bajnokok Ligája-győztes Vardart, Cupic nagy mérkőzésén.