A Pick emlékezetes meccsen megverte a Veszprémet

Vágólapra másolva!
2012.10.28. 12:16
null
Jonas Larholm (balra) nyolc gólt vágott a Veszprémnek (Fotók: Török Attila)<br />
A 2012–2013-as kézilabdaszezon első Szeged–Veszprém rangadójára került ma sor, amely a Pick nagy győzelmével ért véget. A bakonyiaknak igazából esélyük sem volt a sikerre, a Mikler, Larholm, Sulc trió által vezérelt hazaiak 31–24-re nyertek. A Veszprémből igazából csak a korábbi csapata ellen szereplő, a szurkolók által többször is kifütyült Nagy László teljesítményét lehetett kiemelni. A Tisza-partiak legutóbb 2005-ben verték meg ilyen simán a Veszprémet, akkor 31-21-re.

Az alapszakasz első helyét nagyban befolyásolhatta a Tisza-parti meccs. A következő idényben már csak egyetlen magyar csapat – mégpedig a bajnok – vehet részt a BL-ben (kivéve, ha az MKB Veszprém vagy a Pick-Szeged nem nyeri meg a Bajnokok Ligája mostani kiírását), így különösen fontos volt mindkét együttes számára, hogy kedvező helyről várhassa a hazai pontvadászat kieséses szakaszát.

Skaliczki László, a hazaiak mestere azt hangsúlyozta a találkozó előtt, hogy a bajnoki címért várhatóan újra a nagyon leterhelt, a sérült Czina Józsefet nélkülöző Szeged és a Veszprém futhat versenyt. Carlos Ortega taktikusan az ellenfelet dicsérte, szerinte a Pick sokféle védekezési szisztémát ismer, átlövői pedig rutinos, jól képzett játékosok, vagyis BL-színvonalú mérkőzéssel kalkulált. Friss hír a vendégek háza tájáról, hogy Uros Vilovszkit a szezon végéig kölcsönadták a Montpellier-nek.

A meccs pikantériáját jelentette, hogy Nagy László először szerepelt veszprémiként volt klubja ellen. „A szíven szúrt város” – állt a szegediek drapériáján...

A MÉRKŐZÉS

1. FÉLIDŐ

1–5. perc: Kimaradt helyzetekkel indult a meccs, majd Blazevic szerezte meg az első gólt. Mikler több védéssel kezdett, de Nagy Lászlóval szemben neki sem volt ellenszere. Az átlövő érthető módon nem ünnepelte a gólját. Sulic hamar megkapta az első két percét, ám a vendégek így is jól játszották meg a válogatottságot ideiglenesen lemondó Iváncsik Tamást, aki nem hibázott. Larholm jobb alsóba vágódó lövése után 2–2-vel zárult az első öt perc.

6–10. perc: Továbbra is felváltva estek a találatok, a csapatok nagy elánnal vetették bele magukat a küzdelembe. Sulic visszaállva talált be, de gyorsan jött a válasz Sulc révén. A Szeged ezt követően többször is gyorsan tudott indulni, ezzel pedig meglépett két találattal. A vendégeknél Nagy, a hazaiaknál Larholm és Sulc állította megoldhatatlan feladat elé a kapusokat. 6–4

11–15. perc: Iváncsik Tamás hetesből a kapufát találta el, míg Sulc talpról eleresztett góljával már hárommal ment a Szeged. A veszprémiek játékába több hiba csúszott, a hazaiak ezt kihasználva biztosabbnak tűnő előnyhöz jutottak. 9–5-nél Ortega időt kért. A rövid szünet után érkezett Dzsamali, aki rögtön feliratkozott az eredményjelzőre. Larholm keze továbbra is sült, ezúttal a bal felső bánta. 10–6

16–20. perc: Mikler tartotta ihletett formáját, Larholmnak cunderből is ment. A hazaiak valósággal állva hagyták a Veszprémet, így 12–6-nál újabb Ortega-időkérés következett. Beállt Fazekas, aki egyből két védéssel kezdett. Oneto, majd Nagy csökkentette a különbséget. 12–8

21–25. perc: Skaliczki is kikérte az első idejét, de Nagyot nem tudták megállítani, aki szinte egymaga húzta az MKB-t. Pribanic egy szép akció végén törte meg a szegedi gólcsendet, újra felváltva rezdültek a hálók. Fazekas ziccert is fogott, ezzel 14–10-nél kezdődött a félidő hajrája.

26–30. perc: Mikler sem akart lemaradni válogatottbeli társa mögött, Ugalde ziccerét hárította. Az egyik oldalon Buday lőtt szép akció végén gólt, a másikon Ugalde talált be kínaiból. A Veszprém csökkenteni tudott a hátrányán Nagy és Császár révén, de az utolsó szót a Szeged mondta ki. 17–14


A Szeged nagy lendülettel vetette bele magát a meccsbe, és Mikler Roland védéseire, valamint átlövői góljaira alapozva biztos előnyre tett szert az első félidőben. A túloldalon sokáig csak Nagy László tartotta meccsben a Veszprémet, majd a második Ortega-időkérés után beálló Fazekas vezérletével stabilizálódott valamelyest a vendégek védelme, de a szünetbeli háromgólos szegedi előny így is magáért beszélt.

A szegedi szurkolók készültek Nagy László fogadására
A szegedi szurkolók készültek Nagy László fogadására

2. FÉLIDŐ

Óriási hangulatban, telt ház előtt kezdődött a vasárnapi „kisrangadó”. Először a hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, ám ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább a vendégek vették át az irányítást. A csurgóiak elsősorban kapusuk, Piotr Wyszomirski bravúrjaival alapozták meg vezetésüket, a lengyel őrületbe kergette a hazai átlövőket. Tizenhét perccel a vége előtt még fordított a Tatabánya (21–20), viszont a győzelemre nem volt esélye, mivel ezt követően csak két gólt szerzett. A Csurgó remek hajrával végül magabiztosan nyert, és a negyedik helyre jött fel a bajnokságban.
A CSURGÓ NYERT TATABÁNYÁN
GRUNDFOS-TATABÁNYA KCCSURGÓI KK 23–28 (13–15)
Tatabánya, 900 néző. V: Horváth P., Marton
TATABÁNYA: Szente – Iváncsik Á., PORDÁN 1, Dénes 1, Dobó 1, Kos 1, Harsányi 3. Cs: Bartucz (kapus), LELE 6 (3), Urban 1, Bodó 3, Törő 2, Kiss Á. 1. Edző: Debre Viktor
CSURGÓ: WYSZOMIRSKI – Miss 3, Kedzo, Vadkerti 3, Szöllősi Sz. 1, Grebenár 2, NAGY M. 4. Cs: Pallag (kapus), OLÁH G. 7(1), HERBERT, Simon B. 2, Széles 2, Borsos, CIFRA 4, Ország. Edző: Imre Vilmos
Az eredmény alakulása. 4. p.: 2–0. 14. p.: 6–5. 20. p.: 7–9. 25. p.: 9–12. 33. p.: 15–15. 39. p.: 17–20. 43. p.: 21–20. 51. p.: 22–26
Kiállítások: 10 perc, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Debre Viktor: – Az erősebb csapat nyert. Negyvenöt percig tartottuk magunkat, aztán leült a társaság, és a vége szinte érdektelenné vált…
Imre Vilmos: – Fegyelmezetten, a taktikai utasításokat végig betartva, óriási alázattal kézilabdáztunk. Győzelmünk teljesen megérdemelt.

31–35. perc: Sulc ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta – góllal. De Gulyás is betalált, a Szeged viszont elveszítette a bokáját fájlaló Prodanovicsot. Sulc ellenállhatatlan volt, ám utána Nagy gólja ragadtatta füttyszóra a hazaiakat. Oneto és Zubai páros két perce után öt az öt ellen folytatták a mezőnyben. 19–16

36–40. perc: Larholm a bal szélről is szépen csavart, de indulásból az elöl maradt Terzic tartotta a félidei háromgólos különbséget. Az önfeláldozóan védekező szegediek megnyitották a falukat, Mikler pedig jól zárta a lövőfolyosókat. Vadkerti és Pribanic találata után 22–17-re alakult az eredmény.

41–45. perc: Hetesből Larholm visszaállította a hatgólos szegedi előnyt, Ortega pedig kikérte az utolsó idejét is. Hiába kérte Nagy, hogy hajtsák meg a folytatást, úgy tűnt, elbizonytalanodott a Veszprém. Sorban estek a szegedi gólok, 25–17-nél már nyolc volt közte.

46–50. perc: Kapkodás, rossz lövések a hazaiaknál, egy páros kiállítás után elkezdett feljebb zárkózni a Veszprém. Császár értékesített egy hetest, majd Dzsamalit hagyták lőni. Az iráni következő kísérlete már mellé ment, Sulcnak pedig újra elsült a keze. 26–20-nál kért időt Skaliczki.

51–55. perc: Sulc passzából Pribanic talált be, majd Nagy Lövését védte Mikler. A szegedi fal iszonyatosan keményen védekezett, amiben benne volt a két perc lehetősége, de Ancsin hátrányban, estében is betalált. Az extázisban játszó Vadkerti ejtése után 30–22-nél kezdődött az utolsó öt perc.

56–60.perc: Mikler ziccervédésével indult a hajrá, a csarnokban állva tapsolt már mindenki. Az utolsó percek viszonylag gólszegényen teltek, de ezt már nem igazán bánta senki Szegeden. „Élvezd ki!” – szólt Skaliczki a szegediekhez az utolsó időkérésénél. Sulic és Dzsamali csökkentette valamelyest a különbséget, de Baloghnak is megvolt ezekre a válasza. Jellemző momentum volt, ahogy Mikler a végén még hárította Iváncsik Gergő lövését.

A Szeged emlékezetes, 31–24-es sikert aratott a Veszprém ellen, amelynek ezúttal igazából nem volt esélye a győzelemre. Ezzel már csak a Pick veretlen a bajnokságban. A hazaiak kapusa, Mikler Roland húsz védéssel járult hozzá az értékes diadalhoz. A Tisza-partiak legutóbb 2005-ben nyertek ilyen simán a Veszprém ellen, akkor 31–21-re.

NAGY LÁSZLÓ: MEGÉRDEMELT A SZEGED GYŐZELME
„A szegediek fantasztikusan küzdöttek hatvan percen át, Mikler nagyon jó napot fogott ki, és támadásban is kiemelkedően teljesítettek, maximálisan megérdemelték a győzelmet. Remélem, jókor jött nekünk ez a pofon, össze kell kapnunk magunkat és a tanulságokat levonni. Az élet nem áll meg, persze szerettünk volna itt Szegeden is nyerni, de megyünk tovább! Védekezésben nagyon lagymatagok voltunk, az akarással nem volt gond, azonban hiányzott a keménység. Amikor kellett volna, akkor sem tudtunk átbillenni a holtponton. A második félidőt valamivel jobban kezdtük, de utána ismét óriásira nőtt a különbség, amit nem tudtunk ledolgozni" – nyilatkozta Nagy László az RTL Klubnak.
„Bátraké a szerencse – kezdte a parádézó Mikler Roland a találkozó után az RTL Klubnak arra a felvetésre, hogy volt olyan csapattársa, aki előzetesen nyolc-kilenc gólos diadalt jósolt. – Nagyon nagy győzelmet arattunk a magyar bajnok ellen hazai pályán, remélhetőleg akik lesajnáltak minket, azok most mellénk állnak. Bebizonyítottuk nekik, hogy minket nem sajnálni kell, hanem szurkolni nekünk, mert itthon akár ilyen győzelemre is képesek vagyunk. Nem kell nagy következtetéseket levonni a különbségből, én már az egygólos sikernek is örültem volna."
„A JÁTÉK MINDEN ELEMÉBEN FELÜLMÚLTAK MINKET”
FÉRFI KÉZILABDA NB I, 9. FORDULÓ
PICK-SZEGED–MKB VESZPRÉM 31–24 (17–14)
Szeged, 3000 néző. V: Dobrovits, Tájok
SZEGED: MIKLER - Prodanovics 1, Zubai Sz., ANCSIN 3, Blazevic 3, LARHOLM 8 (2), Vadkerti A. 2. Cs: Tatai (kapus), SULC 8, Balogh Zs. 1, PRIBANIC 4, Buday 1, Kekezovics. Edző: Skaliczki László
VESZPRÉM: Alilovic - Iváncsik T. 2, NAGY L. 7, Sulic 3, Rodriguez, Terzic 2, Iváncsik G. Cs: Fazekas (kapus), Schuch, Oneto 1, Dzsamali 3, Ugalde 1, Császár 4 (2), Gulyás 1. Edző: Carlos Ortega
Az eredmény alakulása. 6. p.: 2–3. 11. p.: 7–4. 18. p.: 12–6. 30. p.: 16–14. 44. p.: 25–17. 56. p.: 30–22
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Skaliczki László: – Igazolta a meccs, hogy a Szeged, mégpedig főleg itthon, mindig remek rangadót játszik a Veszprémmel. Ritkán örülhetünk ekkora sikernek, de most nagyon jólesik a korábbi fanyalgó és kritikus hangok után. Felépítettük a játékunkat, és meglátszott, hogy sok munka van a csapatban. Örülhet a közönség is, de hétfőn új nap, új feladatok sora kezdődik.
Carlos Ortega: – Nagyon szomorú és csalódott vagyok, mert a Szeged támadásban és védekezésben is fölénk nőtt. Elkeserítő, hogy ilyen sok gólt kaptunk. Kiderült, mennyire fontos és mennyi pluszerőt ad, ha egy csapat otthon játszik és közönsége fanatizálja. A Szeged mentálisan is jobb állapotban volt, mint az én csapatom, amely a BL-ben elért meglepetéssikerek után érkezett erre a meccsre.
AZ ÁLLÁS
1. Pick Szeged 9 9 311–207 +104 18
2. MKB Veszprém KC 9 8 1 333–217 +116 16
3. Grundfos Tatabánya KC 9 6 1 2 233–215 +18 13
4. Csurgói KK 9 6 3 223–232 –9 12
5. B.Braun Gyöngyös 10 4 3 3 264–279 –15 11
6. Balatonfüredi KSE 8 4 1 3 203–207 –4 9
7. FTC-PLER 9 3 2 4 211–212 –1 8
8. Váci KSE 9 3 1 5 227–261 –34 7
9. Orosházi FKSE 9 2 1 6 210–223 –13 5
10. Pécsi VSE 9 2 7 226–265 –39 4
11. Ceglédi KKSE 9 2 7 242–285 –43 4
12. Kecskeméti KSE 9 1 8 164–244 –80 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik