Női kézilabda: rutintalan edző a román válogatott kispadján

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2021.01.19. 16:26
null
Adrian Vasile fiatalos lendületében bízik a román kéziszövetség (Fotó: Török Attila)
Alig több mint egyévnyi vezetőedzői tapasztalatot felmutató szövetségi kapitánya lett a román női kézilabda-válogatottnak: Adrian Vasile kedden kötött december 20-ig érvényes szerződést a bukaresti székhelyű szövetséggel (FRH).

 

A CSM Bucuresti 38 éves edzőjétől elsősorban az olimpiai részvétel kiharcolását várják el. Vasile segítője a korábban Siófokon is dolgozó norvég szakember, Bent Dahl lesz.

Adrian Vasile játékosként egy évtizeden át a Steaua jobbszélsője volt, a klubbal 2006-ban Challenge-kupát is nyert. Edzői karrierjét 2014-ben kezdte el a CSM-nél, de 2019 októberéig csak erőnléti és másodedző volt, valamint 2017-től a svéd Per Johansson segítője a montenegrói válogatottnál.

Szövetségi kapitányként márciusban, a podgoricai olimpiai selejtezőtornán mutatkozhat be, amelyen Norvégia, Montenegró és Kazahsztán lesz Románia ellenfele – azaz elődjéhez, az Európa-bajnokság után menesztett Bogdan Burceához hasonlóan nem lesznek felkészülési mérkőzései.

Ennek ellenére, úgy Vasile, mint a szövetséget vezető Alexandru Dedu, úgy nyilatkozott a megegyezés után, hogy bíznak a válogatott tokiói szereplésében.

„Arra vágyom, hogy ez a szakmai stáb kényszerítse ki szerződése meghosszabbítását a teljes 2024-es olimpiai ciklus végéig” – nyilatkozta Dedu.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik