Női kézilabda: pályacsere után DVSC-siker az Óvár ellen

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.27. 07:29
null
Hajtai Vanessza (balra) és a debreceni Kácsor Gréta csatája (Fotó: mkcse.hu)
Két El-induló csapott össze Balatonbogláron, a DVSC női kézilabdacsapata 30–25-re győzött a Mosonmagyaróvár elleni felkészülési találkozón.


A találkozó érdekessége, hogy nem ugyanazon a pályán fejezték be, mint amelyiken elkezdték. Az elsőnél az egyik sarokban a parketta annyira csúszós volt – az óvári Lancz Barbora meg is sérült emiatt –, hogy a 12. percben pályát váltottak a csapatok

A Loki végül öt góllal nyert, a találkozó legeredményesebbje pedig Petrus Mirtill lett hét találattal.

Másik két élvonalbeli együttes is felkészülési mérkőzést játszott. Az MTK kiütötte (38–24) az NB I-tól búcsúzó Szombathelyt, míg a Kisvárda háromgólos vereséget szenvedett a román bajnokságban szereplő Nagybányától.

NŐI KÉZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC–Mosonmagyaróvár 30–25 (16–12)
Ld:
Petrus 7, M. Costa 4., Planéta 4, Kácsor 3, Vámos P. 3, Töpfner 3, ill. Ivancok 4., Kovács P. 4, Bardi 4., Pásztor N. 3

MTK Budapest–Szombathelyi KKA 38–24 (22–9)
Az MTK legjobb gólszerzői:
Szabó K. 5, Koronczai 5, Grosch 5, Román 4, Sallai 4, Mészáros-Mihálffy 4

Kisvárda–Minaur Baia Mare (Nagybánya) 25–28 (14–15)
A Kisvárda legjobb gólszerzői:
Trunková 5, Udvardi 4, Siska 4, Bouti 4, Karnik 3

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
Tegnap, 14:55

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 21:15

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21
Ezek is érdekelhetik