Női kézilabda NB I: az FTC és a DVSC is 11 góllal győzött

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2023.05.10. 19:36
null
Kukely Anna hatszor talált be (Fotó: Für Henrik/Békés Megyei Hírlap, archív)
A Ferencváros a Kisvárda, a DVSC a Fehérvár ellen nyert 11 találattal a női kézilabda NB I-ben.

 

A Metzben kiharcolt, történelmi Bajnokok Ligája négyes döntőbe jutás után a bajnokságban volt jelenése a Fradinak. A zöld-fehér szurkolók mellett a Kisvárda játékosai és szakmai stábja is megtapsolta a népligetieket a bemutatás során. Tomori Zsuzsanna és Andrea Lekics ezúttal betegség miatt nem állhatott az idény végén távozó Elek Gábor rendelkezésére.

Lendületesen kezdett az FTC, 4–0-s vezetése után azonban a vendégek produkáltak egy ötös sorozatot – sokáig azonban nem örülhettek az előnynek. Janurik Kinga 45 százalékkal védett az első félidőben, amelyben előbb Angela Malestein, majd Kukely Anna termelte a gólokat, a Fradi a szünetben már öt találattal vezetett. A folytatásban sem diktáltak nagy iramot a csapatok, de az FTC-nek nem is volt rá szüksége, anélkül is megduplázta az előnyét (éppen Kukely hatodik találatával lett meg a közte tíz), és végül 11-gyel nyert.

Csakúgy, mint a harmadik helyet a Mosonmagyaróvártól visszaszerző DVSC, amely gyors támadásokkal hamar ellépett Fehérváron. A vendégeket irányító Szilágyi Zoltán arról beszélt a meccs előtt lapunknak, négy győzelemre van szükségük a hátra levő négy, idegenbeli bajnokin a bronzéremhez, ebből az első feladatot kipipálhatta a Loki.

NŐI KÉZILABDA NB I
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–KISVÁRDA MASTER GOOD SE 33–22 (16–11)
Elek Gyula Aréna, 700
néző. V: Haskó, Natkai
FTC: JANURIK – MALESTEIN 4 (1), Klujber 3, Kisfaludy 3, Szucsánszki 1, Bölk 1, Márton 2. Csere: Bíró (kapus), Stolle 1, Cvijics 2, Szöllősi-Zsácsik 4, KUKELY A. 6 (1), HÁRSFALVI 4, Papp D. 2. Edző: Elek Gábor
KISVÁRDA: MÁTÉFI – Akijama 3 (2), Karnik 2, Trunková, Siska 2, Juhász G. 2, Sztamenics 2. Csere: Radojevics 1, Sápi 1, Habánková 2, BOUTI 3, Udvardi 2, Mérai 1, Szarková, Makkai 1. Edző: Bányász-Szabó Valéria
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–0. 12. p.: 5–6. 23. p.: 12–7. 40. p.: 22–14. 49. p.: 28–17
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Tomori Zsuzsanna és Andrea Lekics betegség miatt nem állt rendelkezésre, jól kezdtünk, de gyorsan időt kellett kérnem, ez a hetünk még így telik. Viszont a jövő héttől ráhangolódunk a feszesebb tempóra.
Bányász-Szabó Valéria: – Dekoncentráltan kezdtünk, de egy időkérés helyrehozta a játékot annyira, hogy Elek Gábornak is időt kellett kérnie. Arra készültünk, hogy nem macska-egér mérkőzés lesz, örülök, hogy meg tudtuk mozgatni az ellenfelet.

ALBA FEHÉRVÁR KC–DVSC SCHAEFFLER 26–37 (14–21)
Székesfehérvár, 300
néző. V: Fekete, Tóth D.
FEHÉRVÁR: Pijevic – ZRNIC 5, Afentaler 3, Ohjama, Boldizsár 1, Utasi 1, Takó 3. Csere: Kubina, Tóth Nikolett (kapusok), Szmbatjan 3, SZTOSICS 5, Dubán 2, Sulyok 1, Besszer 2 (2), Bojtos, Szabó E. Edző: Józsa Krisztián
DEBRECEN: Gabriel – TÖPFNER 8 (2), Vámos P. 3, BORDÁS 3, Planéta 2, KÁCSOR 6, Petrus 2. Csere: Giegerich, Torda (kapusok), HÁMORI 5, Füzi-Tóvizi 3, Szabó N. 3, Vámos M. 1, Panyi 1. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–5. 12. p.: 4–9. 18. p.: 6–14. 24. p.: 9–18. 28. p.: 12–21. 34. p.: 14–23. 40. p.: 17–27. 46. p.: 18–29. 52. p.: 22–32., 58. p.: 25–34
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Józsa Krisztián:
– Az első félidőben a Debrecen megnyugtató előnyt szerzett a kikényszerített hibáink után. A támadójátékunkban voltak momentumaink, a védekezésünk viszont nem úgy működött, ahogy egy ilyen mérkőzésen kellett volna. Megérdemelt debreceni siker született.
Szilágyi Zoltán: – Az elsődleges feladat az volt számunkra, hogy az Alba lövőit próbáljuk minél távolabbi zónában tartani, és szűrni a lövéseiket. Megkíséreltük erőltetni a gyors játékot, ez a mérkőzés elején nagyon jól működött és megnyugtató előnyre tettünk szert, amelyet hellyel-közel megőriztünk. Voltak kifejezetten jó teljesítmények a csapatban, a védekezésünk pedig szinte hatvan percen keresztül rendben volt, és magabiztos győzelmet arattunk.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 23 22 1 750–514 +236 44
2. FTC 23 20 2 1 749–548 +201 42
3. Debrecen 23 15 3 5 668–579 +89 33
4. Mosonmagyaróvár 23 15 2 6 700–605 +95 32
5. Vác 23 11 2 10 625–602 +23 24
6. Siófok 23 10 4 9 629–613 +16 24
7. MTK 23 9 3 11 621–615 +6 21
8. Fehérvár 23 9 3 11 583–638 –55 21
9. Dunaújváros 23 8 3 12 570–667 –97 19
10. Kisvárda 23 9 14 540–601 –61 18
11. Budaörs 23 7 3 13 557–637 –80 17
12. Békéscsaba 23 6 17 557–669 –112 12
13. NEKA 23 4 1 18 547–646 –99 9
14. Érd 23 3 20 554–716 –162 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik