Női kézilabda: „Hogyan jutok ki innen!?” – kifakadt a Siófok dán légiósa

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.18. 15:13
null
Simone Böhme szókimondó interjút adott Dániában (Fotó: Török Attila)
Simone Böhme, a Siófok női kézilabdacsapatának jobbszélsője szókimondó interjút adott a dán Tv2-nek. A dán válogatott kézilabdázó a Balaton-parti klubnál kialakult helyzetről, a távozókról, a büntetésekről és a hosszú edzésekről is szót ejtett. Délután az Instagramon cáfolta, hogy a távozási szándékáról beszélt volna.

A dán Tv2 honlapján szerda reggel megjelent, majd később több helyen is módosított cikk – az írás végén olvasható megjegyzés szerint több részletet is töröltek belőle – azzal kezdődik, hogy Simone Böhme az utóbbi időben már aludni sem tudott, mivel folyamatosan azon gondolkodott, hogy „hogyan is juthatna ki innen”.

Mint ismert, a Siófok nem indulhatott el a Bajnokok Ligájában, majd a jelenleg is zajló bajnokságban több meglepő vereséget is elszenvedett. Ezt követően októberben közös megegyezéssel felbontotta Bent Dahl vezetőedző szerződését, Nerea Penát pedig felfüggesztette. Később a koronavírus-járvány is megjelent a klubon belül, majd a hónap végén három légiós, Laura van der Heijden (új csapata: Borussia Dortmund), Danick Snelder (Bietigheim) és Dinah Eckerle (Metz) is közös megegyezéssel távozott. Novemberben Daniel Birkelund másodedző is távozott, majd az Esbjerghez szerződő Pena is elhagyta a csapatot.

„NEM AZÉRT HOSSZABBÍTOTTAM, HOGY MOST TÁVOZZAK”
Simone Böhme szerda délután az Instagram-oldalán tette közzé az alábbi nyilatkozatot: „A mai nap folyamán megjelent egy cikk a médiában, mely más megvilágításba helyezte azokat a gondolatokat, melyeket az interjú során az újságírónak elmondtam. A szövegkörnyezetből kiragadtak egy-egy gondolatot, és úgy állították be, mintha távozni szeretnék Siófokról. Ezt szeretném ezúton megcáfolni. Nem azért hosszabbítottam meg a szerződésem, hogy most távozzak és nem is lennék itt már 3 éve, ha így érezném. Minden klub életében előfordulnak nehézségek, de ettől függetlenül összetartónak kell lennünk, és menni előre. Az tény, hogy nehéz hetek állnak mögöttünk, de az eredményekért mi, játékosok vagyunk a felelősek. A megjelentekkel kapcsolatban még annyit szeretnék megjegyezni, hogy való igaz, hogy sokat edzünk, de a célok eléréséhez szükség van a következetes és szigorú szakmai munkára.”

Böhme szerint a Siófoknál kialakult helyzetet „a dán embereknek nehéz megérteniük”, és az utóbbi időben „olyan szellemi és fizikai nyomás nehezedett rá, mint még soha”.

„Ki...ul kemény volt. Elnézést, hogy így fogalmazok, de a hosszú, ébren töltött éjszakákon azon gondolkodtam, hogy mi értelme van ennek az egésznek” – fogalmazott a dán jobbszélső, aki elmondta, azt remélte, hogy a decemberi Európa-bajnokságon majd megnyugvást találhat, egy kicsit kiszakadhat ebből a környezetből, ám nem került be a válogatott szűkített keretébe. Böhme szerint egyébként a Siófoknál folyamatos a bizonytalanság, nem lehet tudni, hogy „következőnek kit rúgnak ki”, ez a légkör pedig nagyon egészségtelen.

Böhme arról is beszélt, hogy a rendkívül hosszú és megerőltető edzések sem ritkák – ezt a klubnál 2015 és 2017 között vezetőedzőként dolgozó Christian Dalmose is megerősítette. A jobbszélső és Dalmose azt is elmondta, ilyen esetekben nagyon hiányzik egy, a játékosok érdekeit védő szervezet.

A lap Lars Rasmussent, a Siófok korábbi edzőjét is megszólaltatta. A dán szakember szerint „Kelet-Európában” gyakoriak a „semmiből előbukkanó”, „gyenge teljesítménnyel” indokolt, akár 1000 eurós pénzbüntetések is. Ráadásul Rasmussen szerint, ha a játékosok ezt megkérdőjelezik, akkor az elnök, egy ujjmozdulattal meg is duplázza azokat „rossz hozzáállás” címén.

„Az elmúlt három hónap után azt gondolom: azok után, amit átéltem, már semmi sem teríthet le” – zárta mondandóját Böhme.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik