Női kézilabda El: győzelemmel búcsúzott a Mosonmagyaróvár

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2022.02.20. 15:58
null
A Mosonmagyaróvár győzelemmel búcsúzott (Fotó: Csapó Balázs)
A Mosonmagyaróvár 28–24-re legyőzte a horvát Lokomotiva Zagreb csapatát a női kézilabda Európa-liga csoportkörének 6., utolsó fordulójában, vasárnap Győrben.

A magyar csapat keretéből ezúttal Ana Kojics, Babinszky Lara, Stranigg Zsófia és Pásztor Noémi hiányzott. Az már korábban eldőlt, hogy a Mosonmagyaróvár és a Lokomotiva Zagreb sem juthat tovább a negyeddöntőbe, és előbbi a harmadik, utóbbi a negyedik helyen végez a csoportban.

A tétnélküliség rányomta a bélyegét a horvátok teljesítményére, az első félidőben kilenc percig nem találtak a hálóba. Ezt kihasználva a házigazdák jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel, gyors ellenakciókkal 7–3-ra elléptek, majd Tóth Eszter és Tóth Gabriella vezérletével már 12–5-re is vezettek. Gyurka János vezetőedző cserékkel reagált a vendégek taktikai változtatásaira, játékosai továbbra is kihasználták a labdaszerzések után adódó lehetőségeiket, így a szünet előtt tovább növelték a különbséget.

Eleinte a második felvonásban sem változott a játék képe, a 37. percben volt először tíz gól a két csapat között, és jó védekezésére, illetve kapusteljesítményére alapozva a magyar együttes a 48. percben már 26–14-re vezetett. Ekkor azonban elfogyott az MKC lendülete, a zágrábiak agresszív védekezéssel és pontos támadásokkal 10–2-es sorozattal zárták a meccset, így csak négy góllal kaptak ki.

A házigazdáknál Tóth Eszter hét, Tóth Gabriella hat, a vendégeknél Ana Malec hat találattal zárt. Szemerey Zsófia 13, Mistina Kitty négy védéssel járult hozzá a sikerhez.

A Mosonmagyaróvár három győzelemmel és három vereséggel zárta a csoportkört.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
A-CSOPORT

MOTHERSON–MOSONMAGYARÓVÁRI KC–RK LOKOMOTIVA ZAGREB 28–24 (15–7)
Győr,
Audi Aréna, 800 néző. V: Cipov, Klus (szlovákok).
MOSONMAGYARÓVÁR: SZEMEREY – Mihály P., Asanin 3, TÓTH G. 6, Török L. 2, TÓTH ESZTER 7 (4), HAJTAI 4. Csere: MISTINA K. (kapus), Kovács P. 1, Milics 2, Lancz 2, Csekő 1, Török R. Edző: Gyurka János
ZAGREB: Ivancok – Japundza 1 (1), Curic 1, D. Kalaus, T. Petika 4, SZEDLOSZKA 3, Simara. Csere: Besen 1 (kapus), MALEC 6 (4), Prkacin 1, R. Posavac, Mamic 1, Stanic 1, Buric 1, SKARIC 4. Edző: Nenad Sostaric
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–1. 7. p.: 4–2. 12. p.: 6–3. 16. p.: 7–4. 20. p.: 9–4. 24. p.: 10–5. 35. p.: 17–9. 41. p.: 22 –12. 45. p.: 23–13. 55. p.: 27–19
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 8/5
MESTERMÉRLEG
Gyurka János:
– Győzelemmel és pozitív érzésekkel akartunk búcsúzni a nemzetközi kupától, ami tulajdonképpen sikerült. Az első harminc percben jól védekeztünk, a gyors lerohanásos góljaink pedig olyan előnyt biztosítottak, ami gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést. A második félidőben viszont túlságosan magunkra engedtük a zágrábi csapatot, amire nem mentség, hogy sokat cseréltünk. Annak azonban örülök, hogy a meghatározó kézilabdázóink kezdenek helyrerázódni, mert így stabilabb csapatjátékot tudunk játszani.
Nenad Sostaric: – Mi is nagyon sok problémával küszködtünk ebben a sorozatban, amelyek alaposan rányomták a bélyeget a teljesítményünkre a csoportkörben. Még most is több meghatározó játékosunk hiányzott, akiket meglehetősen rutintalan huszonévesekkel pótoltunk. Így viszont csak a mérkőzés utolsó szakaszában tudtuk felvenni a versenyt a hazai csapattal.

A csoport másik mérkőzésén: Sola (norvég)–Besancon (francia) 34–27

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Sola (norvég) 6 6 196–150 12
2. Besancon (francia) 6 3 3 182–188 6
3. Mosonmagyaróvár 6 3 3 160–165 6
4. Zagreb (horvát) 6 6 139–174 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik