Női kézilabda: az MKSZ reagált a Rasmussen-interjúnkban elhangzottakra

2022.12.14. 14:15
null
Kim Rasmussen december elején megnyerte az Ázsia-bajnokságot a koreai válogatottal (Fotó: KHF)
A dél-koreai női kézilabda-válogatottat május óta irányító Kim Rasmussen a Képes Sport december 10-i számában megjelent interjúban kitért a magyar szövetséggel szemben másodfokon elveszített bírósági tárgyalásra is. Az alábbiakban az MKSZ nyilatkozatát közöljük a témában.

Mint ismert, a magyar szövetség szeptemberben jogerősen pert nyert Kim Rasmussennel szemben, miután a másodfokon hozott ítélet azt állapította meg, hogy a dán edző megszegte megbízási szerződésének rendelkezéseit. Így az MKSZ jogszerűen mondta fel a szerződését azt követően, hogy a 2019-es világbajnokságon rendezett kirohanása miatt a nemzetközi szövetség (IHF) végrehajtó bizottsága felfüggesztette. Első fokon még Rasmussen javára ítélt a bíróság, de a magyar szövetség fellebbezett.

A másodfokú tárgyalásra az MKSZ már más indokot talált ki, azt állítva, hogy a szavaimmal kárt okoztam a szövetségnek, és ezzel tudott nyerni”mondta többek között Rasmussen a perrel kapcsolatban.

Az MKSZ a témában a következő reakciót küldte el lapunknak, amelyet változtatás nélkül közlünk.

„Figyelemmel Kim Rasmussen által, a Nemzeti Sportnak adott interjúra, a Magyar Kézilabda-szövetség a következő nyilatkozatot teszi. Sem perjogilag, sem ténybelileg nem fedi a valóságot a hivatkozott nyilatkozat, ugyanis, a Magyar Kézilabda-szövetség jogi álláspontja következetes volt mind az elsőfokú, mind pedig a másodfokú eljárás során azzal, hogy a másodfok során, az elsőfokú bíróság által figyelmen kívül hagyott tényekre, ezzel pedig eljárásjogi anomáliákra nyomatékosan hívta fel fellebbezésében az eljáró másodfokú bíróság figyelmét.

Bár a részletes jogi álláspontunk a bíróságon került kifejtésre, ugyanakkor annyiban reflektálnánk a fenti nyilatkozatra, mely szerint a magyar perjogi szabályozás lehetőséget sem ad arra, hogy a fellebbező fél a korábbi védekezését, álláspontját, ezáltal jogi és ténybeli indoklását az elsőfokú eljárásban előadottakkal ellentétesen, más álláspontra helyezkedve vagy más indoklással adja elő. Így Kim Rasmussen nyilatkozata ekként sem helytálló.

Kim Rasmussen pert vesztett, ugyanis bebizonyosodott, hogy az ő szerződésszegése miatt a Magyar Kézilabda-szövetség jogszerűen gyakorolta felmondási jogát” – áll az MKSZ nyilatkozatában.

Legfrissebb hírek

Golovin Vlagyimir: Megkérdeztem Klujbert, mi nem mehet így tovább

Kézilabda
2026.03.11. 13:42

Klujber Katrin: Ez nem mehet így tovább!

Kézilabda
2026.03.08. 19:13

Ez most sima volt: kilenc góllal kikaptunk Dániától a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
2026.03.08. 17:32

Idegenben kellene visszavágni a dánoknak

Kézilabda
2026.03.08. 10:34

Szemerey Zsófi: A címeres mezben bele kell állni a kemény munkába

Kézilabda
2026.03.05. 20:42

Ennyi hiba nem fért bele, a dánok két góllal legyőztek minket Tatabányán

Kézilabda
2026.03.05. 19:28

Simon Petra: Fontos, hogy visszaszerezzük az önbizalmunkat a világbajnokság után

Kézilabda
2026.03.05. 12:33

Klujber Katrin: Semmilyen teher nincs rajtunk

Kézilabda
2026.03.04. 10:11
Ezek is érdekelhetik