Női kézi: Volt, aki felhívott és megkérdezte, hogy mik az elvárásaim – Golovin

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2021.10.04. 14:33
Szerdán a portugálok elleni Európa-bajnoki selejtezőn mutatkozik be a női kézilabda-válogatott élén az új szakmai stáb. A hétfői sajtónyilvános edzésen Golovin Vlagyimir szövetségi kapitánnyal és Pigniczki Krisztina másodedzővel beszélgetett az NSO Tv.

Mint ismert, Golovin Vlagyimir és Pigniczki Krisztina korábban szép sikereket ért el együtt a női utánpótlás-válogatottak élén – U20-as vb-győzelem, U19-es Eb-arany –, s most a felnőttválogatottnál dolgoznak közös erővel azon, hogy minél jobb eredményeket érjen el a csapat. Az NSO Tv-nek többek között beszéltek arról is, miért műkődik jól a munkakapcsolatuk, a szövetségi kapitány pedig azt is elárulta, akinevezése után kapott-e telefonhívásokat azoktól a jelenlegi válogatott játékosoktól, akikkel a fent említett sikereket elérte.

„Nem szoktak felhívni, titokban örülnek. Pontosabban, amiatt nem hívtak fel, hogy gratuláljanak, viszont akadtak olyan játékosok, akik amiatt felhívtak, hogy megkérdezzék, milyen elvárásaim vannak velük szemben. Ez tetszett, hiszen ilyen az igazi csapatember, aki tudni akarja, hogy mit várnak el tőle, és miben tud segíteni a csapatnak.”

Videónkban természetesen szóba kerül a soron következő két Eb-selejtező, az arra kitűzött célok, valamint a szövetségi kapitány arról is beszél, mekkora kihívást jelent neki a magyar női kézilabda-válogatott irányítása, s izgul-e a bemutatkozása előtt. Pigniczki Krisztinától pedig azt is megtudhatjuk, milyen volt az első találkozásuk a lányokkal.

A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim – Németország)
JOBBSZÉLSŐK: Kovács Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lukács Viktória (Győri Audi ETO)
JOBBÁTLÖVŐK: Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Planéta Szimonetta (DVSC Schaeffler), Tomori Zsuzsanna (Vipers Kristiansand – Norvégia)
IRÁNYÍTÓK: Lakatos Rita (Siófok KC), Tóth Eszter (Motherson-Mosonmagyaróvári KC SE), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
BEÁLLÓK: Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Helembai Fanny (Váci NKSE), Tóvízi Petra (DVSC Schaeffler)
BALÁTLÖVŐK: Háfra Noémi (Győri Audi ETO), Kácsor Gréta (Váci NKSE)
BALSZÉLSŐK: Fodor Csenge (Győri Audi ETO), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (Győri Audi ETO)

A VÁLOGATOTT PROGRAMJA
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK

Október 6., szerda, 18.00, Érd: Magyarország–Portugália
Október 10., vasárnap, 18.00, Topolcsány: Szlovákia–Magyarország

A világbajnoki felkészülés november 22-én kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik