Női kézi-vb: Kiskorom óta ilyen születésnapról álmodtam – Albek Anna

Nedelykov Tamás (Helsingborg)Nedelykov Tamás (Helsingborg)
Vágólapra másolva!
2023.12.02. 23:18
null
Albek Anna négy góllal zárt a 22. születésnapján (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Mint beszámoltunk róla, Paraguay után Kamerunt is legyőzte a magyar női kézilabda-válogatott, ezzel bejutott a középdöntőbe a világbajnokságon. A születésnapos Albek Annát a lefújás után a magyar szurkolók is felköszöntötték, a beálló Füzi-Tóvizi Petra szélről is eredményes volt, erről is kérdeztük őket a lefújás után.

Kiskorom óta ilyen születésnapról álmodtam, hidegrázós volt, amikor a szurkolók elkezdték a Boldog születésnapot! énekelni nekem. Gyerekkorom óta arra vágytam, hogy majd pályán lehessek ezen a napon, hiszen a világversenyek mindig az évnek erre az időszakára esnek, mindig úgy tekintettem a tv-ből ezekre a meccsekre, mint külön születésnapi ajándékokra. Az első csoportmeccsen még nem voltam keretben, mert betegséggel küzdöttem. Két nap otthon fekvés és lábadozás után gyorsan visszazökkentem, már teljesen egészségesnek érzem magam. Nem használtam ki minden lehetőségemet, ezért nem vagyok teljesen elégedett a teljesítményemmel“ – beszélt élményeiről az M4 Sport helyszíni stábjának, majd a magyar újságíróknak Albek Anna, aki 22. születésnapján négy góllal zárt Kamerun ellen. Elárulta, a csapattársai már napközben felköszöntötték.

A Mosonmagyaróvár jobbátlövője a hétfői meccsel kapcsolatban hozzátette, úgy érzi, a csapat készen áll a Montenegró elleni ütközetre, mindenki motivált, mert tudja, mennyi múlik rajta.

Győri-Lukács Viktória kimaradása miatt Töpfner Alexandra egyedül maradt a jobb szélen, a beálló Füzi-Tóvizi Petra kapta a feladatot, hogy egy időszakban tehermentesítse.

Azért van még mit gyakorolnom – felelte a DVSC játékosa egy mosoly kíséretében arra a felvetésünkre, hogy megtaláltuk-e az új jobbszélsőnket. – Magamat is megleptem, hogy a jobb szélről jobb kézzel gólt tudtam dobni, de szerintem az ellenfél kapusa sem számított rá. Bal oldalról sajnos romlott a statisztikám a végén... A kameruniak magasabbak, nagyon erős a testfelépítésük. Kiszámíthatatlan ellenfél volt Kamerun, ez volt a legnehezebb ezen a mérkőzésen, néha még ők sem tudták, mit szeretnének, nekünk meg erre kellett reagálnunk. Voltak olyan átlövések, amelyek után elkerülhettük volna a gólokat. Volt egy-két elváltás, kommunikációs hiba, de nem tragédia, hogy húsz gólt kaptunk. Most fel kell készülnünk a teljesen más stílusban játszó Montenegróra.”

Petra nagyszerűen helyettesítette Vicát, az volt a célunk, hogy senkinek ne kelljen hatvan percet végigjátszania, hiszen két nap múlva ismét mérkőzés van – dicsérte ideiglenes »poszttársát« az öt gólig jutó Töpfner Alexandra. – Törekedtünk rá, hogy könnyű gólokat szerezzünk, csúsztak bele hibák, de hellyel-közzel sikerült. Hasonló a soron következő mérkőzéseken már nem fog beleférni. Az első két meccs jó volt arra, hogy ráhangolódjunk, felvegyük a ritmust, mindig jobb meccsből érkezni. Mindenképp érdekes a pénteki horvát–szenegáli döntetlen, de nekünk még a Montenegró elleni meccsel kell foglalkoznunk. A technikai hibáinkat le kell csökkentenünk, mindenképp győzni szeretnénk hétfőn.”

A mieink újabb győzelmükkel Montenegróhoz hasonlóan továbbjutottak a középdöntőbe, ahova már biztosan magukkal visznek két pontot. A hétfői csoportrangadó az első hely mellett a nyolc közé jutás szempontjából is kulcsfontosságú lesz.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (DÁNIA, NORVÉGIA, SVÉDORSZÁG)
CSOPORTKÖR, 2.FORDULÓ
B-CSOPORT (HELSINGBORG)
MAGYARORSZÁG–KAMERUN 39–20 (18–8)
Helsingborg, 589 néző. V: Budzák, Záhradník (szlovákok)
MAGYARORSZÁG: SZEMEREY – TÖPFNER 5, KLUJBER 7, Vámos P. 1, Bordás 1, Kuczora 3, SZÖLLÖSI-SCHATZL 6. Csere: Bukovszky (kapus), Papp N., Debreczeni-Klivinyi 3, Albek 4 (1), FÜZI-TÓVIZI 4, Juhász Gréta 2, Pásztor N. 1, Simon P. 2. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
KAMERUN: Mben – Mbouchou 1, Ebanga 1, Nchouapouognigni 1, Nyamsi 1, ATEBA 5, NNOMO 6. Csere: Balana (kapus), Haoua 3, Kongnyuy, Touba 1 (1), Voulania, Attisso 1. Szövetségi kapitány: Jamal El Kabouss
Az eredmény alakulása. 7. perc: 4–1. 16. p.: 10–3. 23. p.: 16–4. 28. p.: 16–7. 33. p.: 19–11. 39. p.: 26–13. 46. p.: 30–15. 50. p.: 32–17. 57. p.: 37–18
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Bertin Njantou Tabeth:
– Elismerésem a magyar csapatnak, mert nagyszerűen teljesítve nyerte meg ezt a mérkőzést. Büszke vagyok a játékosaimra, mert ők is jól játszottak, rengeteget futottak. Szépen haladunk előre.

A csoport másik mérkőzésén
Paraguay–Montenegró 26–41 (15–17)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 2 2 74–32 +42 4
2. Montenegró 2 2 66–37 +29 4
3. Kamerun 2 2 31–64 –33 0
4. Paraguay2238–76–380

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik