Női kézi-vb: Iszonyatosan szégyelltük magunkat – Szucsánszki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.09. 22:55
null
Az öröm pillanatai a lefújást követően (Fotó: AFP)
A magyar női kézilabda-válogatott – feledtetve a keddi csúfos, Montenegró elleni vereséget – 29–22-re legyőzte a házigazda dán csapatot a világbajnokság 4. fordulójában, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe. A találkozót követően Németh András szövetségi kapitány játékosai sportemberi kvalitásait emelte ki, míg Szucsánszki Zita arról beszélt, hogy Görbicz Anita sokat segített neki abban, hogy igazi vezér lehessen a pályán.

Sikerünkkel legrosszabb esetben a csoport harmadik helyén végzünk, de egy Japán elleni győzelemmel akár csoportelsők is lehetünk.

Sportemberként kitűnően vizsgáztak a lányok. Átgondolt játékot játszottunk. Próbálkoztak sok mindennel ellenünk, de pillanatokon belül megvolt a válaszunk mindenre. A védekezésben korábban elkövetett hibákat most nem csináltuk meg. Csak jókat tudok mondani. Az elején négy-öt labdát is elvittünk a beálló elől, amivel nagyfokú bizonytalanságot okoztunk a dánoknak” – mondta a Sport Tv-nek Németh András, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

„Úgy mentünk neki, hogy nem az eredmény az elsődleges, hanem hogy álljunk fel a nagy pofonból. Ez teljes mértékben megtörtént, remélem most már megmaradunk ennél a formánál" – tette hozzá Németh már a sajtótájékoztatón.

„Be kell vallanom, hogy iszonyatosan szégyelltük magunkat. Minden világeseményen kell egy pofon, hogy összerázza a csapatot. Jó volt a pályán lenni, nagyon egyben voltunk. Görbicz Anitának óriási szerepe volt abban, hogy én ma így játsszak, sokat segített. Úgy gondolom, hogy ma mindenki kihozta magából a legjobbat, jó volt a védekezés, a támadás, a kapusteljesítmény és a lerohanások is. Görbicz azt tanácsolta, hogy ahogy a Fradiban, úgy a válogatottban is legyek vezér, amit sikerült megvalósítanom. Volt, hogy mindketten ugyanazt a figurát mondtuk be, nagyon egy rúgóra járt az agyunk. Ennek a csapatnak most egyszerre két vezére is volt”– tette hozzá a Sport Tv-nek Szucsánszki Zita, aki utána annyit tett hozzá a sajtótájékoztatón, hogy a szakmai stáb, a kispad és a pályán levők egy emberként küzdve harcolták ki ezt az eredményt.

„A tegnapi meccsből levontuk a tanulságokat, hogy még egyszer ilyen hitetlenül nem léphetünk pályára – kezdte Görbicz Anita. – Megbeszéltük, csak annyiban marad meg bennünk az a meccs, hogy úgy nem játszhatunk. Mindenki betartotta a megbeszélt változtatásokat – ez volt a titka."

Először is önbizalommal kell kimennünk a pályára, mert úgy érkeztünk ide, hogy jó formában vagyunk. Csak ezt el is kell hinni, és aztán bizonyítani is kell. Védekezésben nem lehet egyénieskedni, csak csapatként küzdve lehetünk sikeresek. Visszarendeződésben nagyon figyelnünk kellett, mert a lerohanás a dánok nagy fegyvere, ezt is sikerült megvalósítani."

„Montenegró ellen nagyon formán kívül játszottunk, szégyelltük is magunkat miatta. Ma új nap volt, és örülök, hogy el tudtuk engedni azt a meccset. Nem volt szép, de ez a győzelem kárpótolhat mindenkit. Az összes játékos hozzá tudta tenni a magáét, ezt várom mindig, megmutattuk, hogy képesek vagyunk ilyen játékra is" – mondta Szamoránsky Piroska.

Tomori Zsuzsanna elmondta, Christian Dalmose is tudott segíteni nekik, hasznos információkat mondott az új játékosokról.

„Nagyon bízom benne, hogy kitart ez a lendület a végéig. Az volt a cél, hogy kijavítsuk az előző mérkőzést, de még annál többet is sikerült elérnünk. Kijelenthetjük, hogy megérkeztünk a világbajnokságra. A padon ülők is feltett kézzel biztatták a pályán levőket. Hibák most is voltak, de sokkal jobb így meccset játszani" – tette hozzá a Győr átlövője.

„A meccs elején Dalmose is elmondta a tapasztalatait a dán játékosokról, így megerősítve amit a videózáson láttunk tőlünk. A félidőben még külön átismételtette velem a tudnivalókat, és igaza volt, mert tényleg azokat a megoldásokat választották" ­– mondta Bíró Blanka.

A dánok szerint ugyanazt csinálták, mint mi Montenegró ellen.

„Gratulálok a magyar csapatnak a győzelemhez, egyúttal csalódott vagyok. Úgy játszottunk, mint a magyarok tegnap. Nem voltunk agresszívek védekezésben, hanem a vonalon maradtunk, és közel engedtük a magyarok lövőit. A támadásainkban sok volt a ki nem kényszerített hiba, ezeket nem ismételhetjük meg, ha sokáig el akarunk jutni" – értékelt csalódottan Klavs Bruun Jörgensen, a dánok szövetségi kapitánya.

„Tudtuk, hogy Szucsánszki szeret közelebb jönni, és onnan lőni, mégsem tudtuk távol tartani a kapunktól. Remélem, mi is megcsináljuk, amit a magyarok, és hamar talpra állunk. Beszélni fogunk a játékosokkal, de a késztetésnek belülről kell jönnie, hogy így nem lehet játszani egy vébén. Néha elbuksz, de fel kell állni, és megnézni, mi nem sikerült" – tette hozzá Jörgensen.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
A-CSOPORT, 4. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–DÁNIA 29–22 (15–12)
Herning, 12 500 néző. Vezette: Arntsen, Roen (norvégok)
MAGYARORSZÁG: Kiss É. – Kovacsicz 2, Tomori 3, SZUCSÁNSZKI 8, SZAMORÁNSKY P. 5, Zácsik 2, Kovacsics 1. Csere: BÍRÓ B. (kapus), Szekeres, Triscsuk 3 (3), Görbicz 3, Bódi, Erdősi, Mayer 1, Planéta, Bulath 1. Szövetségi kapitány: Németh András
DÁNIA: R. Poulsen – A. Pedersen 2, L. Jörgensen 3 (1), Holmsgaard 1, Skov, S. Jörgensen 4 (3), Fisker 1. Csere: Toft (kapus), K. Kristiansen 3, Gravholt 2, Bodholt, Burgaard 2, Okkels 1, A. Hansen 3, Norgaard. Szövetségi kapitány: Klavs Bruun Jörgensen
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1. 8. p.: 5–2. 11. p.: 7–4. 19. p.: 10–8. 23. p.: 13–9. 27. p.: 14–11. 31. p.: 15–13. 35. p.: 18–13. 41.p.: 20–15. 49. p.: 25–16. 53. p.: 27–17
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/4

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI PROGRAMJA A CSOPORTKÖRBEN
December 11., péntek:
Magyarország–Japán 16.15

A csoport első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe, amelyben a B-csoport egyik továbbjutójával találkozik a nyolc közé jutásért. A világbajnok közvetlenül kijut a riói olimpiára, míg a 2–7. helyezettek részt vehetnek a 2016 márciusában sorra kerülő ötkarikás selejtezőkön.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Montenegró
4
3
1

126–92
+34
7
2. MAGYARORSZÁG 4 3 1 115–100 +15 6
3. Dánia 4 3 1 113–90 +23 6
4. Szerbia 4 1 1 2 101–111 –10 3
5. Japán 4 1 3 97–107 –10 2
6. Tunézia 4 4 87–139 –52 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik