Női kézi: Szeretnék egyszer a BL négyes döntőjében játszani – Szucsánszki

B. Ö. B.B. Ö. B.
2022.05.26. 10:44
null
Szucsánszki Zita nagyon szeretne egyszer a Bajnokok Ligája négyes döntőjében játszani (Fotó: Török Attila)
Tizenhét év után sem szakad meg Szucsánszki Zita és az FTC-Rail Cargo Hungaria házassága, a válogatott irányító még egy évvel meghosszabbította szerződését a klubbal.


Tizenhét évet lehúzni egyetlen klubnál – manapság ez kuriózum.

Ahogy lassan az is, hogy ennyi idő után, a legmagasabb szinten edződve, harcolva és bizony néha elhasználódva is, nem veszít valaki a motivációjából, a játékszeretetéből, a kitartásából.

Szucsánszki Zita, a Ferencváros női kézilabdacsapatának kapitánya 2005-ben írt alá a fővárosi zöld-fehérekhez, és most klubjával egyetértésben úgy döntött, egy évvel meghosszabbítja szerződését.

„Azért még vannak álmaim, nagyon szeretnék egyszer a Bajnokok Ligája négyes döntőjében játszani, és jó lenne még egyszer magyar bajnoknak is lenni – kezdte a saját bevallása szerint utolsó idényét tervező 35 esztendős irányító. Ezenkívül a Ferencvárosnak és az egész magyar kézilabdázásnak szeretnék segíteni azzal, hogy az FTC-hez igazoló fiatal tehetséget, Kukely Annát afféle mentorként támogatom. Ebben a szerepben nem leszek egyedül, hiszen a szintén érkező szerb Andrea Lekicstől is rengeteget lehet tanulni, szóval Annának ez nagy lehetőség.”

Szucsánszki tavaly nyáron súlyos vállsérülést szenvedett a tokiói olimpián, felépülése hosszú hónapokba telt, ám visszatért a pályára, és tavasszal már egyre stabilabb teljesítménnyel tudta segíteni az együttest.

„Van hiányérzetem, de most már egyre jobb a vállam – mondta a játékmester.  – Furcsa, hogy harminc-negyven játékperc helyett tíz-tizenötöt kapok, abba kell belesűríteni mindent, olyan érzés ez, mintha megint a felnőttcsapatba frissen bekerülő fiatal lennék. Szerencsére sikerült megszoknom, hogy részfeladatokat kell megoldanom. Érzek még magamban annyit, hogy tudok és akarok is segíteni.”

Szucsánszki Zita azt is elmondta már sokszor, hogy nem szeretne máshol kézilabdázni. Tudja jól, hogy bőven lenne még lehetősége alacsonyabb szinten sokat játszani, de jobban szeret nyerni, mint veszíteni, és azért az FTC-ben elég sok a sikerélmény.

„Bár csak egyszer kaptunk ki a magyar bajnokságban, ezüstérem lett a vége – folytatta az FTC irányítója. – A világ legjobb csapata mögött nem szégyen másodiknak lenni, noha én nagyon nem szeretem ezt a helyzetet. Tavaly szerencsésebbek voltunk, a sorsdöntő meccsre az ETO ellen jobb formában érkeztünk, ebben az évadban viszont ezer sebből véreztünk – főleg a sok sérülés miatt folyamatosan estek ki a játékosok. Ilyen kevés emberrel ezt a tempót végignyomni szinte lehetetlen. A Bajnokok Ligája is erre ment rá, volt egy rémesen rossz félidőnk Ljubljanában, amivel elintéztük magunkat. Lehettünk volna szerencsésebbek az orosz csapatok kizárásával, illetve a háború kitörése utáni átigazolások sem segítettek, Ana Gros éppen ellenfelünkhöz, a Ljubljanához került… Persze nem szabad kifogásokat keresni, az ősszel megint nekiveselkedünk!”

Addig azonban még ebben az évadban is van feladata és trófeaszerzési lehetősége a Ferencvárosnak, hiszen a hétvégén Debrecenben rendezik a Magyar Kupa négyes döntőjét.

„A legfontosabb, hogy a Siófokot szombaton legyőzzük az elődöntőben, bármilyen összeállításban és játékkal – magyarázta Szucsánszki Zita. – Ha sikerül a döntőbe jutnunk, bármi előfordulhat, hiszen az aranyérem sorsa egy mérkőzésen dől el, ráadásul semleges pályán. Sok távozónk lesz a nyáron, őket is szépen szeretnénk búcsúztatni. Most minden idegszálunkkal a jó szereplésre készülünk.”

Legfrissebb hírek

Kézilabda: „A név önmagában nem elég a sikerhez” – Iváncsik Máté

Utánpótlássport
8 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos válogatottak körül

Utánpótlássport
Tegnap, 11:10

„Győzelemmel ér fel ez a döntetlen” – Per Johansson az FTC ellen rangadó után

Kézilabda
Tegnap, 10:52

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
2026.03.18. 21:05

Pődör Rebeka 13 gólja is kevés volt az Esztergom ellen

Kézilabda
2026.03.18. 19:44

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
2026.03.18. 11:14

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
2026.03.18. 09:10
Ezek is érdekelhetik