Női kézi: Puhalákra még jó darabig nem számíthat az ETO

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.21. 13:17
null
Puhalák Szidóniát alaposan ledöntötte a lábáról a koronavírus (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
A koronavírus-fertőzésen áteső Puhalák Szidónia felépülése a vártnál hosszabb időt vesz igénybe, és Kürthi Laurára sem számíthat egy ideig a Győri ETO női kézilabdacsapatának szakmai stábja – számolt be róla a klub a hivatalos honlapján.

 

„A COVID-fertőzést követően folytatólagosan fellépett influenzaszerű megbetegedés miatt további kiegészítő vizsgálatokra van szükség az esetleges szövődmények kizárása érdekében, és terhelhetősége, felépülésének ütemezése miatt. A pályára visszakerülése jelenleg még nem jósolható meg, mint ismeretes, enyhe és középsúlyos fertőzés után is visszamaradhat durvább szövődmény, de e nélkül is jelentősen csökkenhet és lassulhat a regenerálódó képesség” – nyilatkozta Dr. Balogh Péter csapatorvos Puhalák Szidónia állapotáról, aki egyike volt azon győri játékosoknak, akik elkapták a koronavírust. Az ETO honlapjának beszámolójából kiderül, a 24 éves balszélső a fertőzés szinte minden tünetével bajlódott.

„A fiatal Kürthi Laura nem sportsérülésből adódó megbetegedés miatt kórházi ápolásra szorult, és várhatóan ő is kiesik egy időre a sportéletből” – tette hozzá Balogh Péter.

Legfrissebb hírek

Metzbe utazik a Loki, Hamarban teheti tökéletessé az évét az ETO

Kézilabda
3 órája

Női kézilabda NB I: az Esztergom pontot veszített Vácon, a vártnál szorosabb meccsen nyert a Győr

Kézilabda
2025.11.12. 20:41

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
2025.11.10. 09:20

Veronica Kristiansen szerint a mostani minden idők legjobb Győri ETO-ja

Kézilabda
2025.11.09. 09:40

Gálameccs: kétség nem fért a Győr újabb BL-győzelméhez

Kézilabda
2025.11.08. 17:29

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Női kézilabda: messze túlteljesítette edzője eredeti elvárását a Győri ETO

Kézilabda
2025.11.07. 12:28

Női kézi: Dunaszerdahelyen folytatja a Győr 21 éves irányítója

Kézilabda
2025.11.03. 09:57
Ezek is érdekelhetik