Női kézi NB I: simán nyert az FTC, egy lépésre a bajnoki cím

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.25. 19:18
null
Pásztor Noémi védekezik Utasi Lindával szemben (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
A Ferencváros 31–20-ra nyert az Alba Fehérvár vendégeként a női kézilabda NB I keddi mérkőzésén, ezzel egy győzelemre került a bajnoki címtől. A zöld-fehérek pénteken az MTK-t fogadják az Elek Gyula Arénában.

 

Elek Gábor, az FTC vezetőedzője még a DVSC elleni szombati mérkőzés előtt azt nyilatkozta az M4 Sportnak, hogy nem lebecsülve utolsó két ellenfelüket, az Alba Fehérvárt és az MTK-t, Debrecenben kell átlépniük az utolsó nehéz akadályon ahhoz, hogy 2015 után ismét bajnoki címet ünnepelhessenek.

Mint ismert, a cívisvárosban két góllal nyert a Fradi, amely kedden már Székesfehérváron lépett pályára, ahol a jelenlegi erőviszonyokat tekintve minden körülmények között kötelező lenne számára a győzelem.

A zöld-fehérek nehézkesen lendültek bele a játékba, az első góljukat a harmadik támadásukból a negyedik percben dobták meg, az első negyedórában pedig csak hét találatig jutottak (4–7). A játékrész második félidőben már sokkal pontosabban kézilabdáztak a vendégek, és a szünetre tízgólos előnyt alakítottak ki, miközben a kapujukban Janurik Kinga remek teljesítményt nyújtott (8–18).

A fordulás után a Ferencváros tovább növelte előnyét, az utolsó percekhez érve már 15 góllal is vezetett (15–30), de a végén már lankadt a figyelem, így a tisztesen küzdő Fehérvár tudott faragni a különbségen (20–31). A meccs legeredményesebb játékosa a hatalmas gólokat lövő Gerháth Kincső lett nyolc találattal.

Az FTC székesfehérvári sikerével egyetlen lépésre került a bajnoki címtől, ezt pénteken hazai környezetben, saját szurkolói előtt az MTK ellen teheti meg.

NŐI KÉZILABDA NB I
ALBA FEHÉRVÁR KC–FTC-Rail Cargo Hungária 20–31 (8–18)
Székesfehérvár, 500
néző. V: Héjjas, Kránitz
FEHÉRVÁR: Dányi – Töpfner, Rózsás, Boldizsár, GERHÁT K. 8 (1), Bardi 1, Szarka A. Csere: Pijevic 1, Kubina (kapus), TEMES 3, UTASI 3, Kertész, Háfra L. 1, Szabó-Májer 2, Tolnai, Sulyok 1. Edző: Józsa Krisztián
FTC: JANURIK – KOVÁCS ANETT 5, Stolle 1, Szucsánszki 1, Kisfaludy 2, E. BÖLK 5, SCHATZL NADINE 5. Csere: Csiszár-Szekeres, Klujber 2, TÓTH NIKOLETT 4, Pásztor Noémi 2, Malestein 2 (1), Háfra N. 1, Márton G. 1. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–1. 12. p.: 3–5. 18. p.: 4–10. 24. p.: 6–13. 28. p.: 6–15. 34. p.: 10–19. 40. p.: 11–22. 46. p.: 14–24. 52. p.: 15–30. 58. p.: 18–30
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Józsa Krisztián:
– Az első félidőben kicsit izgulósan kezdtünk, és talán kissé hitetlenek is voltunk. A szünet után jól álltak be a fiatalok, ennek nagyon örülök, mert ennek a klubnak ez lehet a jövője. Végrehajtottak feladatokat, amelyeket gyakorlunk. Emellett az is örömmel töltött el, hogy helytálltunk.
Elek Gábor: – A legfontosabb része, és elsődleges célunk a győzelem volt ezen a mérkőzésen. Az elején egy kicsit idegesek voltunk, de ez érthető a jelen helyzetben. Ahogy megnyugodtunk, már más lett a játék minősége.

AZ ÁLLÁS
1. FTC 25 24 1 857–569 +288 48
2. Győr 24 23 1 874–502 +372 46
3. Mosonmagyaróvár 24 17 7 682–638 +44 34
4. Siófok 24 15 1 8 740–665 +75 31
5. Vác 25 15 1 9 739–725 +14 31
6. MTK 24 14 2 8 732–735 –3 30
7. Debrecen 23 14 1 8 691–623 +68 29
8. Kisvárda 24 7 2 15 596–661 –65 16
9. Dunaújváros 24 8 16 632–709 –77 16
10. Fehérvár 25 7 1 17 655–782 –127 15
11. Érd 24 6 2 16 640–760 –120 14
12. Boglári Akadémia-SZISE 24 6 1 17 633–745 –112 13
13. Szombathely 24 4 1 19 595–764 –169 9
14. Békéscsaba 24 2 2 20 572–760 –188 6
A végelszámoláskor pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsorolnak, ez Győr–FTC viszonylatban a fővárosi csapatnak kedvez.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik