Női kézi NB I: hazai pályán nyert az ETO a debreceniek ellen

NÉMETH RICHÁRDNÉMETH RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2022.10.05. 20:48
A női kézilabda NB I szerdai játéknapján a Győri Audi ETO KC 11–11-es félidei döntetlen után a hajrában döntve, 25–22-re legyőzte a DVSC Schaefflert, amely sokáig jól tartotta magát.
Háromgólos győzelmet aratott a Győr (Fotó: Török Attila) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA ÉRHETŐ EL!
Háromgólos győzelmet aratott a Győr (Fotó: Török Attila) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA ÉRHETŐ EL!

 

A DVSC Schaeffler elleni bajnoki rangadót megelőzően a Győri Audi ETO KC új szponzorral kötött megállapodást, amelynek logóját már a csapat mezén is felfedezhették a szurkolók. A mellrák elleni küzdelem jegyében egyébként a debreceniek rózsaszín felsőben léptek pályára, míg a hazaiak hasonló szerelésben melegítettek a találkozóra, amelynek kezdősípszavát megelőzően a Rába ETO férfi kézilabdacsapatának nemrég elhunyt játékosára, későbbi edzőjére, Horváth Józsefre emlékeztek.

A vendég cívisvárosiaknál több ex-győri játékos is pályára lépett: a kezdőben kapott helyet Planéta Szimonetta, aki több éves légióskodást követően tavaly tért vissza az NB I-be. Az első percekben ő, és a győriek francia válogatott irányítója, Estelle Nze Minko volt a főszereplő, ugyanis Planéta átlövését követően az ETO légiósa próbált meg lerohanásból gólt szerezni, de előbbi megállította. Nze Minko és a zöld-fehérek csapatkapitánya, Anne Mette Hansen egyébként agilisan kezdett, többször is helyzetbe került, de nagyon pontatlanul játszott, ráadásul a Loki kapujában Gabriel Catherine is nagyszerűen védett. Ami a támadójátékot illeti, mindkét oldalon akadtak technikai hibák, a hazaiak több labdát eladtak, így emberhátrányban például üres kapus gólt is kaptak. A védelmek ettől függetlenül stabilak voltak – amit a mérkőzés előtt a nyilatkozó játékosok is fontos célként emeltek ki –, rendkívül nehéz volt feltörni a hátsó alakzatokat, így kevés gól született. Az első félidő ennek megfelelően szoros volt – mindössze kétszer volt három a különbség –, s habár végig a házigazda vezetett egy-két góllal, harcos játékának köszönhetően a Debrecen a szünet előtti utolsó percekben ismét egyenlített.

A fordulást követően sem tudta magáról lerázni a hajdúságiakat az ETO, amely ismét bele-belehibázott, így 12–13-nál először vezetett a Debrecen Töpfner Alexandra hatodik találatának köszönhetően. A vendég szélsők az egész találkozó folyamán nagyszerűen teljesítettek, a másik oldalon ezt kevésbé lehetett elmondani – a zöld-fehérek középen erőltették a játékot, átlövésből és beállóból voltak leginkább eredményesek. A játékrész közepén több perces gólcsend következett mindkét oldalon – Silje Solberg és Catherine is nagyszerűen védett –, amit Töpfner hétméterese tört meg. Ahogyan korábban többször, ezzel ismét beérte riválisát a Loki. A hajrára azért elfáradtak a cívisvárosiak, a végjátékban talán a lehetőség okozta nyomás miatt is ejtettek néhány hibát, ami elég volt a Rába-partiaknak ahhoz, hogy ismét magukhoz ragadják az előnyt, s a lefújásig még növeljék is a különbséget.

NŐI KÉZILABDA NB I
Győri Audi ETO KC–DVSC Schaeffler 25–22 (11–11)
Győr, 1894
néző.V:Nagy F., Túróczy
ETO:
S. SOLBERG – Faluvégi, Rju Un Hi2, Broch3, A. M. Hansen5 (1), Nze Minko5, Schatzl Nadine1. Csere: Toft (kapus), BLOHM5 (2), V. Kristiansen2 (1), Fodor Cs.1, Győri-Lukács1.Edző:Ambros Martín
DEBRECEN:
C. GABRIEL – TÖPFNER7 (4), Planéta2, Vámos P.2, Füzi-Tóvizi1, Jezsikava, VÁMOS M.2. Csere: Reszegi (kapus), Hornyák D.1, Kácsor2, Bordás R.2, Szabó N.1, Hámori1, Costa 1. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 7. perc.:
3–2.11. p.:5–2.16. p.:5–5.19. p.:8–5.24. p.:10–9.28. p.: 11–11. 33. p.: 12–13.42. p.:15–15.50. p.:20–18.55. p.:23–19
Kiállítások:4, ill. 8 perc
Hétméteresek:6/4, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín:
– A Debrecen előző négy mérkőzését látva számítottunk rá, hogy nehéz dolgunk lesz, de azt kell mondjam, az idény eddigi meccsei közül ezen a találkozón tetszett leginkább a csapatom hozzáállása. Végig harcolnunk kellett, de a védekezésünk rendkívül jól működött. Büszke vagyok, és nagyon tetszett a küzdőszellem, amit a lányoktól láttam.
Szilágyi Zoltán:
– Az egyik oldalról örülök neki, hogy ilyen jó mérkőzést játszottunk, másfelől azonban csalódott vagyok, mert most voltunk talán a legközelebb a meglepetéshez. Kellett ehhez a szoros eredményhez a kitűnő kapusteljesítmény, és a védekezéssel is elégedett lehetek az első tíz-tizenöt perc kivételével, támadásban azonban sokat hibáztunk, és a befejezéseknél kishitűek voltunk.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 5 5 158–113 +45 10
2. Debrecen 5 4 1 156–123 +33 8
3. FTC 3 3 90–71 +19 6
4. Vác 3 3 84–70 +14 6
5. Dunaújváros 4 2 1 1 108–115 –7 5
6. Mosonmagyaróvár 4 2 2 118–107 +11 4
7. Fehérvár 3 1 1 1 74–82 –8 3
8. Siófok 3 1 2 76–84 –8 2
9. Budaörs 3 1 2 70–87 –17 2
10. Kisvárda 4 1 3 102–120 –18 2
11. Érd 4 1 3 103–134 –31 2
12. NEKA 3 3 83–89 –6 0
13. MTK 3 3 75–88 –13 0
14. Békéscsaba 3 3 69–83 –14 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik