Női kézi NB I: fordulatos meccset nyert Érden a Kisvárda

D. S. B.D. S. B.
2022.10.13. 20:12
null
Bakó Botondék örülhettek (Fotó: Dodó Ferenc/Kelet-Magyarország)
Fordulatokkal tarkított mérkőzést nyert az Érd vendégeként a női kézilabda NB I 4. fordulójának csütörtöki játéknapján a Kisvárda.


Fontos mérkőzést játszott egymással az egyaránt egy győzelemmel és három vereséggel álló két együttes, hiszen a két ponttal nagyot léptek volna előre a tabellán. A mérkőzés elején a hazaiak játszottak pontosabban, míg a Kisvárda rendre passzívig támadott az érdi védelemmel szemben, de két elhibázott ziccere ellenére is másfél perc alatt fordított 5–4-ről 7–5-re. Meglépni viszont nem tudtak a szabolcsiak, az Érd visszavette a vezetést és a vendégek sok hibáját kihasználva meg is lépett 11–8-ra.

A második félidő elején a négygólos különbségért is támadhattak a hazaiak, ehelyett a Kisvárda futott egy 4–0-s szériát (13–14) és fordított. Sőt, a hajrában már öt góllal is vezetett, de az utolsó percekben visszajött a meccsbe az Érd, egyenlíteni azonban nem tudott, így a Kisvárda örülhetett a kétgólos győzelemnek. 21–23

NŐI KÉZILABDA
NB I, 4. FORDULÓ

ÉRD–KISVÁRDA MASTER GOOD SE 21–23 (12–10)
Érd, 500 néző. Vezette: Horváth P., Marton B.
ÉRD: HADFI – Dávid-Azari 6 (2), Ábrahám 1, Gerencsér, Kiss D. Zs., Kopecz 4 (2), FEKETE B. 6. Csere: Horváth-Csapó (kapus), Csiszár-Szekeres, Horváth D., Puskás, Paróczy 1, Csáki L. 1, Csáki Zs. 2. Edző: Horváth Roland
KISVÁRDA: Graovac – Udvardi L. 2, Karnik 2, BOUTI 3, Sági, JUHÁSZ G. 4, Mérai. Csere: Mátéfi D. (kapus), Siska, Sztamenics 2, TRÚNKOVÁ 5, Akijama 4 (1), Habánková 1. Edző: Bakó Botond
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–2. 11. p.: 5–4. 12. p.: 5–7. 19. p.: 8–7. 27. p.: 11–8. 35. p.: 13–14. 42. p.: 14–16. 48. p.: 15–18. 51. p.: 16–21. 56. p.: 20–21.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Horváth Roland: –
Ha kicsit pontosabbak vagyunk, akkor ezt a mérkőzést megnyerhettük volna, de sajnos nem így történt. Elismerésem a lányoknak, mert szépen küzdöttek.
Bakó Botond: – Érden mindig ilyen feszült mérkőzéseket játszunk, még az életben nem tudtunk kiemelkedően jól kézilabdázni. Mindig brusztolós, küzdős, sok hibával tarkított mérkőzést játszunk. Az első félidő miatt csalódott vagyok, mert vezetésünknél öt százszázalékos ziccert hibáztunk egymás után, pedig ott nagyobb előnyre is szert tehettünk volna. Ehelyett az Érd fordított, de dicséret illeti a csapatot, mert volt tartása, nem ijedtünk meg, nem adtuk fel, és a második félidőben jól küzdöttünk, jobban, de nem jól kézilabdáztunk. Bennünk volt az előző Budaörs elleni vereség, ami rá is nyomta bélyegét a találkozó minőségére, de küzdéssel és akarattal megszereztük a két pontot.

 

AZ ÁLLÁS
1. Győr 6 6 – – 186–130 +56 12
2. Debrecen 5 4 – 1 156–123 +33 8
3. FTC 4 4 – – 119–90 +29 8
4. Mosonmagyaróvár 5 3 – 2 162–138 +24 6
5. Vác 4 3 – 1 101–98 +3 6
6. Dunaújváros 5 2 1 2 139–159 –20 5
7. Kisvárda 5 2 – 3 125–141 –16 4
8. Fehérvár 3 1 1 1 74–82 –8 3
9. Budaörs 3 1 – 2 70–87 –17 2
10. Siófok 4 1 – 3 95–113 –18 2
11. Érd 5 1 – 4 124–157 –33 2
12. NEKA 3 – – 3 83–89 –6 0
13. MTK 3 – – 3 75–88 –13 0
14. Békéscsaba 3 – – 3 69–83 –14 0

 

Legfrissebb hírek

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
6 órája

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
9 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
17 órája

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.06. 19:58

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
2026.11.06. 13:08

Női kézi: Nze Minko túl a hatszázon, az ETO tükörsimán verte meg a sereghajtót

Kézilabda
2026.11.04. 18:39

A Ferencváros szoros meccsen nyert az Esztergom ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.03. 19:47

Jesper Jensen: Jó úton jár a Ferencváros, fényes a klub jövője

Kézilabda
2026.11.03. 10:15