Női kézi NB I: a sorsdöntő El-meccs előtt elhalasztották a DVSC fehérvári találkozóját

Vágólapra másolva!
2023.02.07. 13:08
null
Elhalasztották Szilágyi Zoltánék fehérvári bajnokiját (Fotó: Török Attila)
A női kézilabda NB I-ben harmadik helyen álló DVSC-Schaeffler hivatalos honlapján számolt be róla, hogy kérte az Alba Fehérvártól, halasszák el a felek február 8-ra kiírt székesfehérvári bajnokiját, melybe a Fejér vármegyei klub beleegyezett, így a találkozót május 10-én játsszák le.

A DVSC múlt hétvégén a norvég Solát hazai pályán 25–21-re győzte le, így a C-csoport második, továbbjutást érő helyéről várja az utolsó két fordulót az Európa-ligában.

Szilágyi Zoltánék február 11-én a dán Nyköbing Falsterhez látogatnak, melyet korábban hazai pályán 28–27-re legyőztek, s egy újabb sikerrel már a horvát Podravka elleni hazai csoportzáró előtt biztossá tehetik nyolcaddöntőbe jutásukat.

A hajdúsági klub a nyugodt felkészülés érdekében már csütörtökön útra kel Dániába, ezért kérvényezte az Alba Fehérvártól a február 8-ra kiírt bajnoki elhalasztását, melybe a Fejér megyeiek beleegyeztek, így a mérkőzést május 10-én tartják meg.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: a Ferencváros az El-ben, a Tatabánya és a Balatonfüred az Ek-ban indul

Kézilabda
2025.07.08. 16:22

A Metz kivásárolta szerződéséből a DVSC kapusát – hivatalos

Kézilabda
2025.07.08. 13:23

Női kézilabda: Dunaújvárosból érkezett balszélső Szombathelyre

Kézilabda
2025.07.07. 20:46

A francia kézilabdázó távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Kézilabda
2025.07.05. 13:04

Női kézi NB I: a játékosok szakmai fejlődése a fő cél Kozármislenyben

Kézilabda
2025.07.03. 10:49

Nyolc játékos hosszabbítását bejelentve teljes a NEKA kerete

Kézilabda
2025.07.02. 10:37

Női kézilabda NB I: Konkoly Csabáék tavaszig szeretnék kitolni a jó teljesítményt a Vasasnál

Kézilabda
2025.07.02. 09:40

Nem kapott indulási jogot a Veszprémi KKFT a másodosztályú kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2025.07.01. 11:27
Ezek is érdekelhetik