Női kézi: nagyot fordítva bajnok a Brest; elbukott a Rosztov

Vágólapra másolva!
2021.05.23. 23:41
null
A Brest lett a francia bajnok (Fotó: LFH)
Idegenben lőtt több góllal a Brest nyerte meg a francia női kézilabda bajnokságot, míg az oroszoknál a Rosztov-Dont megelőző CSZKA Moszkva örülhetett.

Mióta a Brest 2016-ban feljutott a francia első osztályba, nagy energiákat és pénzt fektetett abba, hogy megnyerje a bajnokságot, azonban erre 2021-ig kellett várnia. Tavaly a koronavírus-járvány szólt közbe, előtte a Metz számított egyeduralkodónak.

A Metz ezúttal is közel volt a sikerhez, miután 31–24-re megnyerte a döntő első meccsét, a Brest a hazai visszavágója félidejében is csak 13–12-re vezetett. A második játékrészben azonban nagy rohamba kezdett a Győri ETO jövő szombati BL-elődöntős ellenfele, és a hajrára nyolc góllal elhúzott. A Metz hiába szépített az utolsó percben, a Brest 29–22-re győzött, és idegenben lőtt több góllal bajnok lett, ezzel a kupasiker után duplázni tudott.

Oroszországban is vasárnap dőlt el az aranyérem sorsa, és szintén egy másik BL-final fouros csapat, a CSZKA Moszkva örülhetett. A moszkvai csapat 30–23-ra nyerte meg a Rosztov-Don elleni finálé első meccsét, majd az idegenbeli visszavágón csak hárommal (26–29) kapott ki. Az Anna Vjahirevát nélkülöző Rosztov pontveszteség nélkül hozta le az alapszakaszt, de utána először elbukta a BL-negyeddöntőt a Vipersszel szemben, majd az orosz bajnoki címről is lemaradt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik