Női kézi: Mondtam Vovának, a bal szélt is bevállalom, ha kell – Pál Tamara

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2022.04.25. 07:17
Pál Tamara a portugálok elleni Európa-bajnoki selejtezőn mutatkozott be a magyar női kézilabda-válogatottban. Azt már a szlovákok elleni mérkőzés után árulta el az NSO Tv-nek, hogy a debütálásakor nagyon izgult. Irányítóként a győri mérkőzésen azt is bevállalta, hogy a bal szélen játszik, csak a pályán lehessen. 

„Az első mérkőzésemen, a portugálok ellen nem számítottam arra, hogy ennyire fogok izgulni és az a teljesítményem rovására megy. Voltak hullámvölgyeim, de ebből ki tudtam jönni, és gólokat szereztem, gólpasszokat adtam. Remélem, ha a jövőben is meghívót kapok, akkor a következő mérkőzéseken ezek már nem jelentkeznek. A szlovákok ellen a bal szélen kaptam lehetőséget, mondtam Vovának, bevállalom, ha kell. Ma kétszer lőttem kapura, sajnos mindegyik kimaradt, de igyekszem ezeket a hibákat javítani, és legközelebb jobban játszani” – mondta az NSO Tv-nek a 21 éves irányító.

Videónkban arról is beszél, mennyire volt meg az összhang a lányokkal, akiknek a többségével korábban a junior-válogatottban szép sikereket értek el. Valamint kitér arra, milyen volt hazai közönség előtt szerepelni válogatott színekben.

KÉZILABDA
NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
5. CSOPORT, 6. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA 25–19
(16–9)
Győr,
Audi Aréna,2200néző.V:Viktorija Kijauskaite, Ausra Zaliene (litvánok)
MAGYARORSZÁG:SZIKORA – LUKÁCS V.4,Háfra N.2,Bordás1,Hornyák D.1,VÁMOS P.2,Schatzl Nadine3.Csere:Csapó Kyra (kapus), KUCZORA5 (2),Planéta1,Klujber2,Helembai F.1,KÁCSOR2,Faluvégi1,Pál T., Tóvizi.Szövetségi kapitány:Golovin Vlagyimir
SZLOVÁKIA:MEDVEDOVÁ – Stefaniková1,Holejová4,Bajciová, Trunková3,Rebicová, Bízik R.1 (1).Csere:Vorzácková (kapus), Bujnochová1,POPOVCOVÁ4 (1),Scípová, Ratvajská, RAJNOHOVÁ4,Hudák E.1.Szövetségi kapitány:Jorge Duenas
Az eredmény alakulása. 5. perc:3–2.12. p.:5–5.17. p.:10–5.24. p.:14–8.40. p.:16–11.49. p.:21–14.
Kiállítások:
8, ill. 6 perc.
Hétméteresek:
2/2, ill. 5/2
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir:– Az első negyvenöt percben jól működött a védekezésünk és a kapusteljesítményünk. Az elmúlt napokban a védekezéssel sokkal többet foglalkoztunk, ez a játékelem ment is, viszont támadásban ziccereket rontottunk, nem tudtunk könnyű gólokat szerezni. Hozzá kell szoknunk, hogy sokat dolgozva, folyamatosan meccseket játszva megfelelően koncentráljunk.

Jorge Duenas:– Koncentrált védekezéssel és jól támadásokkal kezdtünk, aztán egyre többet hibáztunk az ellenfél kapuja előtt, amelyből könnyű gólokat kaptunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik