Női kézi: máris távozik az FTC-ből a BL- és Eb-győztes montenegrói

S. B.S. B.
2023.11.02. 10:07
null
Távozik az FTC júniusban érkező balátlövője (Fotó: Török Attila)
A Buducsnoszt Podgorica a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy szerződést kötött a nyáron a Ferencvárosba igazoló Jelena Deszpotoviccsal.

A 88-szoros montenegrói válogatott júniusban csatlakozott az FTC-hez, de a kevés játéklehetőség miatt most nyolc év után visszatér a szülőhazájába, ahol két idényre szólószerződést ír alá, ráadásul a csapat hírei szerint az első edzésen már részt is vett.

Deszpotovics egyébként 2012 és 2015 között már volt a Podgorica játékosa, ebben az időszakban nyerte élete első Bajnokok Ligája-címét, majd Debrecenbe igazolt, ahol egy egyéves ljubljanai kitérőn kívül egészen 2021-ig játszott. Ezt követően a Győri ETO játékosa lett, ahonnan nyáron került a Fradihoz.

Az Európa-bajnok balátlövő már pályára lépett a mostani BL-ben, így a montenegróiaknak el kell jutni a kieséses szakaszig, hogy számíthassanak a 29 éves játékosra.

A Ferencváros egyelőre nem adott ki hivatalos információt a montenegrói távozásáról.

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
11 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43