Női kézi: hosszabbított sikeredzőjével a Buducsnoszt

I. M.I. M.
2020.05.19. 17:30
null
Dragan Adzsics marad a Buducsnoszt Podgorica vezetőedzője (Fotó: AFP, archív)
A Buducsnoszt Podgorica női kézilabdacsapata jövő nyárig meghosszabbította a vezetőedző, Dragan Adzsics szerződését.

 

Az 50 éves montenegrói szakember 2010 januárjában Zsiga Gyulától vette át az együttes irányítását, amellyel azóta minden évben montenegrói bajnok és kupagyőztes lett, a Bajnokok Ligáját pedig kétszer (2012, 2015) nyerte meg.

Adzsics mellett a Buducsnoszt kerete is alakul a következő idényre. Ahogy beszámoltunk róla, a kapuba a Vácról távozó Bárbara Arenhart érkezik, és még egy kapus szerződtetése várható a Vijesti információja szerint, ugyanis Marina Rajcsics egy év szünetet tart. Két irányító, Andrea Lekics és Allison Pineau, valamint az orosz átlövő, Valerija Maszlova is csatlakozik a podgoricaiakhoz, akik közel állnak a megegyezéshez Itana Grbiccsel is.

Vannak ugyanakkor távozók is: Djurdjina Jaukovics Brestbe igazol, Szanja Vujovics sem marad, Barbara Lazovic sorsa pedig egyelőre kérdéses.

A keret egyértelműen erősödik, és a lap szerint joggal célozhatja meg a Buducsnoszt újra a Bajnokok Ligája megnyerését.

Legfrissebb hírek

Yvette Broch újra a porondon: a korábbi győri beálló a Brest Bretagne-ba igazolt

Kézilabda
2026.03.17. 09:52

BL-csapatból igazolt irányítót a Fehérvár női kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.02.26. 18:49

A DVSC hazai győzelemmel zárta a csoportkört a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 15:33

Ukrán balátlövőt igazolhat a Pick Szeged

Kézilabda
2026.02.17. 10:30

Csoportelsőként jutott tovább a BVSC és a Szolnok is a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2026.02.12. 21:25

Magyar válogatott átlövőt igazolt a Ferencváros – hivatalos

Kézilabda
2026.02.11. 15:29

Simán nyert, és már negyeddöntős a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.07. 19:30

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13
Ezek is érdekelhetik