K. T. I. 2021.03.06 16:38 Frissítve: 2021.03.06 17:06

Női kézi: Golovin Vlagyimir távozik az utánpótlás-kapitányi posztról

A továbbiakban nem vesz részt a magyar kézilabda-utánpótlás szakmai irányításában az MTK női felnőttcsapatának vezetőedzője, Golovin Vlagyimir. Mindez abból a terjedelmes orosz nyelvű interjúból derült ki, amelyet a szakember a handballfast.com honlapnak adott – számolt be a Magyar Távirati Iroda.


Golovin Vlagyimir távozik az utánpótlás-válogatottól




Az MTI azt írja, a „Mindig ukránnak neveznek, de orosz vagyok" címmel megjelent beszélgetésben az odesszai születésű, ukrán állampolgárságú, de 1992 óta Magyarországon élő és dolgozó Golovin elmondta, nem azért válik meg az utánpótlás-válogatott szövetségi edzői posztjától, mert a koronavírus-járvány miatt törölték a világbajnokságot az U20-as kategóriában.

„Felajánlották, hogy csatlakozzak a 2004–2005-ben született lányok csapatához, de nem ismerem őket. Azt hiszem, ez a feladat összeegyeztethetetlen azzal a munkával, amit egy nagy klubcsapatnál, az MTK-nál végzek" – közölte Golovin, aki a korosztályos magyar válogatott együttesekkel 2018-ban Debrecenben világbajnokságot, 2019-ben Győrben Európa-bajnokságot nyert.

Az interjúban hosszasan foglalkoznak a női kézilabdázók tokiói olimpiai kvalifikációjával, amelynek pikantériájaként a március 19. és 21. közötti győri selejtezőtornán, a szerb és a kazah csapat mellett az orosz válogatott is ott lesz a magyarok ellenfelei között.

„Sokat írnak, sokat beszélnek róla, Magyarországon imádják a kézilabdát. A legfontosabb, hogy ott legyünk Tokióban. Biztos vagyok benne, hogy csoportunkból a magyar és az orosz válogatott jut ki az olimpiára" – vélekedett.

Golovin pletykának minősítette, hogy szeretett volna a magyar női felnőttválogatott szövetségi kapitánya lenni.

„Sokan gondolják ezt, de erről soha nem volt szó a szövetség és köztem. Ott úgy vélik, hogy még mindig fiatal szakember vagyok" – jelentette ki az 50 éves Golovin, aki szerint egyszer előállhat olyan helyzet, hogy kapitánynak kérik fel.

„Természetesen az edzők többsége ilyenkor igent mond. De van egy problémám ezzel kapcsolatban. Magyarországon azt akarják, hogy az edző csak a válogatottal foglalkozzon, ám ez nem jó. Szerintem egy edzőnek klubcsapatnál, a bajnokságban is tapasztalatokat kell szereznie" – magyarázta.

Az újságírói kérdésre, miszerint ajánlottak-e már neki munkát az orosz válogatottnál, egyáltalán a „posztszovjet térben", Golovin így válaszolt:

„Alig vagyok azon a szinten, hogy más országok megpróbálnának megszerezni. Magyarországon ismernek, és jobban ismerem a magyarokat, mint ők önmagukat. Egyszer volt egy ajánlat Kazahsztán válogatottjától. De a név nem én voltam, hanem Hajdu János, aki megkérdezte, elmegyek-e vele. Ismerem a nyelvet, bizonyos mértékben a kultúrát. Régen volt. Ha Hajdu lenne a csapat feje, valószínűleg én is ott lennék" – mesélte.

Hozzátette, a magyar élvonalból több ajánlata volt már, a Debrecen például három különböző időszakban is megkereste.

Golovin 1992 óta él Magyarországon, 2006-ban kapott magyar állampolgárságot.

„Állandóan ukránként emlegetnek, pedig nem igazán érzem magam annak. Orosz vagyok. Amikor a Szovjetunió összeomlott, mindenki annak a területnek az útlevelét kapta, ahol született vagy regisztrálták. Ennek alapján kaptam ukrán állampolgárságot, bár apám orosz, és a születési anyakönyvi kivonatom szerint én is orosz vagyok” – szögezte le Golovin Vlagyimir.

Ezek is érdekelhetnek

2021.04.13 11:50:00

Kézilabda BÁLINT MÁTYÁS

A 66 éves mesteredző úgy véli, a siker a legjobb orvosság konfliktus ellen.

2021.04.12 14:23:52

Kézilabda NAGY PÉTER, VINCZE SZABOLCS, HATÁR DÁVID (percről percre)

A rekordgyőztes bakonyi együttes 28. alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát.

2021.04.12 11:17:47

Kézilabda BOBORY BALÁZS

A Dunaszerdahely női kézilabdacsapata a nemzetközi porondon is képviselheti a felvidéki várost.

2021.04.10 16:24:57

Kézilabda RUSZNÁK GYÖRGY

Sokáig vezetett a montenegrói csapat, de a végén a Győr biztosan nyert a kézilabda BL-ben.

2021.04.08 18:36:20

Kézilabda H. Á.

A Veszprém a visszavágón is felőrölte a Vardart, ezúttal „csak” kilenc góllal győzött.