Női kézilabda El: másodszor is kikapott az Óvár a Solától

Vágólapra másolva!
2022.02.06. 15:32
null
Tóth Gabriella négy gólt lőtt a második meccsen (Fotó: mkcse.hu)
A Mosonmagyaróvár három napon belül másodszor is kikapott idegenben a Solától a női kézilabda Európa-liga csoportkörében. A kisalföldi csapat ezúttal az elejétől jobban felvette a harcot, de a hibák sokba kerültek, így a végén már nem volt esély a pontszerzésre.

Három napon belül másodszor csapott össze a Mosonmagyaróvár a Solával Norvégiában. A kisalföldi csapat eleve 14 játékossal utazott el (Stranigg Zsófia és Lancz Barbora már pénteken is hiányzott), ehhez jött még Pásztor Noémi vállproblémája, aki a hírek szerint ugyan nem szenvedett komolyabb sérülést az első meccsen, de ezúttal nem kockáztatták meg a játékát.

Az előző találkozó elején fejben és fizikailag sem tudta felvenni a versenyt a norvég harmadikkal az MKC, vasárnapra azonban sikerült rendezni a sorokat, és egy koncentráltabb, tudatosabb védekezést láthattunk a magyar csapattól.

Ennek köszönhetően többször is két góllal tudott vezetni Gyurka János együttese az első félidőben, a beálló Török Lilly jól élt a lehetőséggel. A norvég szélsők azonban megrázták magukat (a bal oldalon már az első meccsen is parádézó Camilla Herrem, a túloldalon pedig Maja Magnussen), és egy négyes sorozattal fordított a Sola. Emberhátrányban is hibázott az Óvár, így a játék addigi képéből nem következő különbség, négy gól alakult ki a csapatok között a szünetre (16–12).

A folytatásban Szemerey Zsófi védéseinek (18 hárítással, majdnem 50 százalékon zárta a meccset) és a labdaszerzéseknek köszönhetően egyre jött fel az MKC, a Sola hat percen át képtelen volt betalálni. Ekkor azonban elkezdett kapkodni a magyar csapat, ezért nem lett meg az egyenlítés. Az utolsó tíz perchez érve már hat volt a norvégok előnye, megbosszulta magát a sok rontás (összesen 13 technikai hibát és 5 labdaeladást jegyzett fel az EHF statisztikája az MKC-nél, amely 11-gyel több volt, mint a hazaiaknál).

Innen még 24–21-re újra felzárkózott az Óvár, Mistina Kitty néhány másodpercen belül kétszer is megfogta Herrem hetesét, de végül a Sola 27–22-re nyert, amivel már továbbjutott a csoportból. Az MKC egy hét múlva a Besanconhoz látogat.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
A-CSOPORT, 4. FORDULÓ

SOLA HK (norvég)–MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁRI KC 27–22 (16–12)
Stavanger, 789
néző. Vezette: Lidacka, Lesiak (lengyelek)
SOLA: HAUG – MAGNUSSEN 7, Barka, Sirum 5, Holgersen 1, DEILA 5, HERREM 6 (1). Csere: Fröland (kapus), Seierstad 2, Gudmestad, Knutsen 1. Edző: Steffen Stegavik
MOSONMAGYARÓVÁR: SZEMEREY – Mihály P. 1, Asanin 4, Tóth G. 4, TÖRÖK L. 4, Tóth Eszter 4 (2), HAJTAI 3. Csere: Mistina K. (kapus), Kovács P. 2, Csekő, Milics. Edző: Gyurka János
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–2. 7. p.: 4–4. 12. p.: 5–6. 16. p.: 6–8. 20. p.: 10–10. 24. p.: 11–13. 35. p.: 16–15. 41. p.: 20–17. 45. p.: 21–18. 55. p.: 24–21
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Steffen Stegavik:
– Nem könnyű egy győztes mérkőzés után két nappal ismét megmérkőzni ugyanazzal az ellenféllel. Most nekünk is problémát jelentett, hogy megfelelően felpörögjünk a második találkozóra. A két győzelemre azonban nagyon büszkék vagyunk, hiszen biztosítottuk helyünket az Európa-liga legjobb nyolc csapat aközött.
Gyurka János: – Jobban sikerült ez a mérkőzés, vállalható játékkal és eredménnyel ért véget. A lassú kézilabda azonban idegen tőlünk, ebben a tempóban nem érvényesül a játékunk, csökken az esélyünk a győzelemre. Jelen helyzetünkben sokkal többre azonban nem voltunk képesek, a találkozó fordulópontjaiból pedig rendre rosszul jöttünk ki.

Szombaton játszották: RK Lokomotiva Zagreb (horvát)–ES Besancon Féminin (francia) 26–31 (14–16)

AZ ÁLLÁS
1. Sola (norvég) 4 4 122– 97 8
2. Mosonmagyaróvár 4 2 2 107–107 4
3. Besancon (francia) 4 2 2 121–130 4
4. Lok. Zagreb (horvát) 4 4 90–106 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik