Női kézi El-selejtező: kikapott Romániában, búcsúzott a DVSC

B. A., N. T.B. A., N. T.
Vágólapra másolva!
2021.11.21. 18:30
null
Nem jutott főtáblára a DVSC (Fotó: Czinege Melinda/Hajdú-Bihari Napló, archív)
Nem jutott főtáblára a DVSC a női kézilabda Európa-ligában, miután a selejtező harmadik fordulójában a hazai döntetlen után kikapott a romániai Magura Cisnadie (Nagydisznód) csapatától.

 

A hazai 22-22-es döntetlen ellenére is a továbbjutás reményében utazott Nagydisznódra a DVSC Schaeffler csapata. A debreceniek a meccs napján különgéppel repültek Nagyszebenbe, onnan buszoztak a mérkőzés helyszínére.

A találkozót a Magura Cisnadie kezdte jobban, a keményen védekező román csapaton nem talált fogást a Loki, ha pedig helyzethez jutottak a magyar csapat játékosai, az orosz Truszova védett. Ráadásul az első meccs egyik hőse, Bardac ismét remekelt, így 12 percnyi játék után 6-2-re vezettek a hazaiak.

Szilágyi Zoltán Pocetnyik Luca pályára küldésével kicsit megzavarta az erdélyi csapatot, ám ennek ellenére is hatgólos előnnyel térhettek pihenőre a vendéglátók. A folytatásban hiába javult jelentősen a DVSC játéka, a kulcspillanatokban mindig hibáztak a piros-fehérek. Pedig nyolc perccel a vége előtt 23-20-nál felcsillant a remény, de a hazai együttes hamar pontot tett a párharc végére, s készülhet az csoportkörre.

A magyar csapatok közül csak a Vác vette sikerrel a selejtező utolsó fordulóját, az MTK kettős vereséggel búcsúzott, míg a Mosonmagyaróvár egyből a csoportkörben kezd.

A főtábla sorsolását csütörtökön tartják, az első fordulót majd a decemberi világbajnokság után, januárban rendezik.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
MAGURA CISNADIE (romániai)–DVSC SCHAEFFLER 25–21 (15–9)
Nagydisznód,
zárt kapuk mögött. V: Jovcsev, Joncsev (bolgárok)
CISNADIE:
TRUSZOVA – M. NEAGU 6 (3), Ianasi 1, Bacaoanu 1, BARDAC 7, BLAZEVIC 4, D. Radojevics 1. Csere: R. Arruda (kapus), Gariajeva, ABED KADER 5 (1). Edző: Alexandru Weber
DEBRECEN:
GIEGERICH– Arany 3, Kovács Anna 4, Vámos P. 1, Bordás, Jezsikava 3 (1), Korsós 1. Csere: Csapó Kyra (kapus), Planéta 3 (3), Poczetnyik L. 2, Szabó Nina, Tóvizi 1, Vámos M. 3, Csernyánszki. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása.
6. perc: 3–0. 12. p.: 6–2. 23. p.: 11–5. 43. p.: 18–15. 52. p.: 23–20. 55. p.: 25–20.
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/4 ill. 4/4
Továbbjutott: a Cisnadie (47–43-s összesítéssel)
MESTERMÉRLEG
Alexandru Weber:
– Megérdemelten jutottunk tovább és ezt elsősorban a védekezésünknek és a kiváló kapusteljesítményünknek köszönhetjük. A párharc százhúsz perce során végig fegyelmezetten kézilabdáztunk.
Szilágyi Zoltán:
– Sajnos ki kell mondani, hogy a két mérkőzés alapján megérdemelten jutott tovább az ellenfelünk. Mélyen a tudásunk alatt teljesítettünk, sokkal többet vártam a csapatuktól!

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Herning-Ikast HB (dán)–MTK Budapest 34–29 (12–12)
Továbbjutott: a Herning Ikast, kettős győzelemmel, 68–56-os összesítéssel.

HSG Blomberg-Lippe (német)–Váci NKSE 24–24 (10–10)
Továbbjutott: a Vác, 56–51-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik