Női kézi EHF-kupa: a Vác kettős sikerrel búcsúztatta a Hypót

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.10.19. 19:31
null
Kácsor Gréta 14 gólt vágott Kovács Ferenc csapatának (Fotó: Török Attila, archív)
A Váci NKSE kettős győzelemmel búcsúztatta az osztrák Hypót a női kézilabda EHF-kupa selejtezőjének 2. fordulójában. A magyar csapat idegenben 30–23-ra nyert, Kácsor Gréta 14 gólig jutott, Szanja Radoszavljevics is hozzátett még hetet.

 

A Vác hazai pályán héttel is vezetett már, de csak négygólos előnyt tudott gyűjteni a Hypo ellen. A visszavágót két gyors góllal kezdték Kácsor Grétáék, de az osztrák együttes rendre egyenlíteni tudott, sőt, a 12. perc elején vezetett is (7–6).

A magyar csapat nem sokkal később egy 4–0-s sorozattal távolodott Kovács Ferenc együttesétől, a szünetre pedig 16–12-es vezetéssel mehetett.

A fordulást követően a hazaiak többször is feljöttek két gólra (19–21), de Radoszavljevicsék visszaverték a próbálkozásokat (21–27), és hétel nyertek (23–30).

NŐI EHF-KUPA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

HYPO NIEDERÖSTERREICH (osztrák)–VÁCI NKSE 23–30 (12–16)
Maria Enzersdorf, 500 néző. V: Jakovljevics, Szando (szerbek)
HYPO: Hajgató – Wess 4, Élő 6, Magloth 1, Hödl 2, Neidhart 2, Dedic 4. Csere: B. Topic (kapus), Bauer 1, Berlini 1, Dramac 1, M. Topic 1 (1). Edző: Kovács Ferenc
VÁC: Arenhart – Diószegi, Hámori 2, Lakatos R. 2, Helembai F. 2, Kácsor 14 (2), Radoszavljevics 7. Csere: Bukovszky, Hadfi (kapusok), Paróczy 1, Kuczora 1, Szondi 1, Kovács N. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–3. 7. p.: 5–5. 12. p.: 7–6. 19. p.: 9–11. 26. p.: 11–13. 35. p.: 14–18. 44. p.: 19–21. 52. p.: 21–25
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 2/2
Továbbjutott: a Vác, kettős győzelemmel (56–45)
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: –
Végig a kezünkben tartottuk a visszavágót. Jól működött a védekezésünk és ötletes volt a támadójátékunk és a helyzetkihasználásunk is hatékony volt. A Hypo sokáig lassította a játékot, ezért nem alakult ki nagyobb különbség. A két meccs alapján nem volt kérdés, ki jut tovább.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik