Női kézi: egy visszatérője már van a Fradinak, halasztják a DVSC-meccset

P. B., N. T.P. B., N. T.
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 12:42
null
Behnkére és Stolléra nehéz meccs vár Bukarestben (Fotó: Török Attila)
Egy játékossal bővülő kerettel utazott el az Ferencváros női kézilabdacsapata Bukarestbe, ahol kőkemény feladat vár rá a CSM ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében.

Az esbjergi tizenhármakból bukaresti tizennégyek lesznek. Már a kezdés előtt jó hírt kaptak az FTC-nél, amely a BL négyes döntőjébe jutásra is esélyes CSM Bucuresti otthonában lép pályára délután: a koronavírus miatt a felnőttkeretből hetek óta hiányzó nyolc játékos közül Julia Behnke újra Elek Gábor rendelkezésére áll. A német beálló tehát csatlakozott a legutóbbi fordulóban Esbjergben parádés győzelmet arató kilenc felnőtt kézilabdázóhoz, illetve a múlt héthez hasonlóan a négy ifjúsági korú tehetség is az együttessel tartott a román fővárosba.

Ahol finoman fogalmazva is nehéz dolga lesz az FTC-nek, amely a dániainál is borítékolhatóan keményebb erőpróba elé néz. Főleg, ha idevesszük a fertőzésből felgyógyuló Cristina Neagu várható visszatérését, de a két masszív beállóval, Dragana Cvijiccsel és Crina Pinteával sem lesz egyszerű birkózni a falban.

Közben a hatósági karantén után az edzéseket újrakezdő DVSC arról adott tájékoztatást, hogy elhalasztják a két csapat eredetileg szerdára tervezett bajnokiját. „A szabályzás szerint ugyanis a Fradi játékosai hazatérésük után 10 napos ideiglenes karanténba kerülnek. A karantén két negatív teszttel váltható ki. Ezen tesztek eredményei a legoptimálisabb esetben is október 21-én, azaz a mérkőzés tervezett napján lesznek meg, s ezeket még el kell juttatni a Fővárosi Népegészségügyi Hivatalhoz, ők adhatnak ki határozatot a karantén feloldásáról. Ennek tükrében a Ferencváros kérte a mérkőzés elhalasztását, amit a DVSC elfogadott” – áll a Loki honlapján megjelent beszámolóban.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA,
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
A-CSOPORT

16.00:
CSM Bucuresti (román)–FTC-Rail Cargo Hungaria (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Ferencváros hatgólos idegenbeli győzelemmel előzte meg a Debrecent a tabellán

Kézilabda
2026.01.14. 19:32

Jó hír a Ferencvárosnak: kikapott a csoportmásodik Odense a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.11. 17:32

A második félidőben remekelt és hazai pályán is legyőzte a Storhamart a DVSC a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.10. 21:33

A Ferencváros nagyon fontos meccset nyert meg egy góllal Dániában

Kézilabda
2026.01.10. 19:36

A Metz otthonában is győzött, továbbra is hibátlan az ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.10. 17:34

Újabb erdélyi klubbal hozta hírbe a román sajtó Janurik Kingát

Kézilabda
2026.01.09. 15:34

Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a CSM Bucuresti-be szerződött

Kézilabda
2026.01.08. 17:34

Tíz meccs után sem talált legyőzőre a Debrecen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.05. 20:36
Ezek is érdekelhetik