Női kézi Eb: Trefilov óriási hibája ellenére nyertek az oroszok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.02. 19:54
null
Nagy szerencséje volt Trefilov kapitánynak (Fotó: AFP)
Hihetetlenül izgalmas mérkőzéssel folytatódott a női kézilabda Európa-bajnokság B-csoportja: a nyitó mérkőzésen a franciákat legyőző Oroszország úgy verte meg Montenegrót, hogy egész mérkőzésen csak futott az eredmény után, és még legendás edzője, Jevgenyij Trefilov is elkövette pályafutása egyik legnagyobb hibáját.

A mérkőzésen szinte végig a montenegróiak fölénye érvényesült, az oroszok az első félidőben csupán egyszer, 8–7-nél tudták átvenni az előnyt, és a szünet után is csak egyenlítésig jutottak.

Egészen az 58. percig, amikor egy orosz időkérés után Marina Szudakova első góljával, ráadásul emberhátrányban 24–23-ra alakult az eredmény. Sőt a következő montenegrói akció sem sikerült, az orosz labdaszerzés után azonban Jevgenyij Trefilov megnyomta az időkérést jelző gombot.

Az utolsó öt percben csak egyszer lehet ehhez folyamodni, az, hogy egy ilyen rutinos szakember ekkora hibát követ el, még a zsűrit is meglepte, percekig tanácskoztak, végül egyértelmű volt, hogy a labda az ellenfélé, Trefilov pedig két percet kapott.

Gyurgyina Jaukovics egyenlített is, azonban ismét jött az olimpiai bajnok jobbszélső, Szudakova, a 24–23-as eredmény pedig már nem változott, mert az utolsó montenegrói akciót Darija Szamokina labdaszerzése hiúsította meg.

Montenegró csapatában a kisvárdai Andrea Klikovac nem játszott, a debreceni Jelena Deszpotovics 19 percet töltött a pályán.

Az A-csoportban az első fordulóban győztes szerbek egy góllal, 22–21-re kikaptak a svédektől – a győztes gólt másodpercekkel a dudaszó előtt Jenny Alm lőtte.

Az NB I-ben szereplő játékosok közül a Dunaújváros kapusa, Katarina Tomasevics 25 százalékkal védett (20 lövés, 5 védés), az érdi Katarina Krpezs-Slezak hét, a váci Szanja Radoszavljevics négy, míg Jelena Lavko (Érd) két gólt szerzett, Tamara Radojevics (Kisvárda) és Alekszandra Vukajlovics (Békéscsaba) nem volt eredményes

NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT (NANTES)
Svédország–Szerbia 22–21
(11–13)
Lengyelország–Dánia 21–28 (9–11)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 2 2 58–50 +8 4
2. Szerbia 2 1 1 54–48 +6 2
3. Svédország 2 1 1 51–51 0 2
4. Lengyelország 2 2 47–61 –14 0

B-CSOPORT (NANCY)
Oroszország–Montenegró 24–23
(13–15)
Szlovénia–Franciaország 21–30 (8–17)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 2 2 50–46 +4 4
2. Franciaország 2 1 1 53–47 +6 2
3. Montenegró 2 1 1 59–56 +3 2
4. Szlovénia 2 2 53–66 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik