Női kézi Eb: ezt ki hitte volna!? A horvátok a hollandokat is elkapták

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2020.12.06. 19:46
null
A horvátok a hollandokat is elkapták (Fotó: AFP)
A horvát válogatott Hollandiát is legyőzte a mieink csoportjában a Dániában zajló női kézilabda Európa-bajnokságon, ezzel továbbjutott a középdöntőbe. Mindez azt is jelenti, hogy a magyar csapatra kedden sorsdöntő meccs vár a 2019-ben világbajnok hollandok ellen. 

 

A szerbek után a hollandokon is meglátszódott, hogy előző este még meccsük volt, és az 1. fordulóban minket felülmúló horvátok elleni összecsapást is úgy kezdték, ahogy az előzőt abbahagyták – eléggé enerváltan. Az Alba Fehérvár horvát kapusa, Tea Pijevic megint nagyot játszott, olyan is volt, hogy a ferencvárosi Angela Malestein szélső ziccerét egy kézzel (!) fogta. Déli szomszédunk újra ki tudta játszani magából, ami benne van, míg a hollandok inkább szenvedtek. Ezzel együtt a narancsmezesek fogcsikorgatva a szünetre fordítani tudtak (13–14).

A második félidőben igazi adok-kapok alakult ki, felváltva vezettek a csapatok, de egyik sem tudott egy gólnál többel elhúzni. Ahogy közeledtünk a hajrához, egyre nagyobb esély mutatkozott az újabb horvát meglepetésre, de egészen a 60. percig kellett arra várni, hogy biztossá váljon. Ekkor a tarthatatlannak bizonyuló Larissa Kalaus kilencedik gólját lőtte, beállítva a végeredményt. A korábbi dunaújvárosi Camila Micijevic is hatig jutott, Pijevic 15 védéssel, a Siófok beállója, Katarina Jezic két góllal járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Malestein háromszor talált be.

A horvátok 27–25-ös győzelmükkel középdöntősök, míg a hollandoknak kedden nyerniük kell a mieink ellen, különben szégyenszemre világbajnokként még a csoportból sem jutnak tovább. Ha a korábbi meccsen a szerbek kikapnak a horvátoktól, a magyar válogatottnak a vereség is beleférhet, szerb győzelem esetén pontot kell szereznünk.

A herningi A-csoportban a címvédő franciák magabiztosan, tíz góllal legyőzték a szlovénokat, és a további eredményektől függetlenül szintén továbbjutottak. A Győri ETO francia játékosai közül Estelle Nze Minko hét gólt dobott, míg a kapuban Amandine Leynaud 8 védéssel és 40 százalékkal fejezte be a meccset.

A csoport másik mérkőzésén Montenegró a 35. percig jól tartotta magát a házigazda Dánia ellen, ám 15–13-as dán vezetésnél, a 35. percben valami eltört Kim Rasmussen csapatánál: egy 18 (!) perces montenegrói gólcsend – amelyben a 48 százalékos védési hatékonysággal záró Sandra Toftnak óriási szerepe volt – alatt a dánok kilenc gólt szereztek, ezzel eldöntötték a mérkőzést (19–28), és biztosították a helyüket a középdöntőben.

A Győri ETO dán játékosa, Anne Mette Hansen három, a Debrecen montenegrói légiósa, Jelena Deszpotovics két gólt szerzett.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÁNIA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

C-CSOPORT (KOLDING)
Hollandia–Horvátország 25–27 (13–14)
Ld:Abbingh 5, Dulfer 5, ill. L. Kalaus 9, Micijevic 6

KORÁBBAN
SZERBIA–MAGYARORSZÁG 26–38 (11–20)

A 3. FORDULÓ PROGRAMJA
December 8. (kedd)
18.15: Szerbia–Horvátország (Tv: Sport1)
20.30: Hollandia–Magyarország (Tv: Sport1, élőben az NSO-n)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 2 2 51–47 +4 4
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 60–50 +10 2
3. Szerbia 2 1 1 55–63 –8 2
4. Hollandia 2 2 50–56 –6 0

A-CSOPORT (HERNING)
Szlovénia–Franciaország 17–27
(6–12)
Ld: Gros 4, Lazovic 4, ill. Lacrabere 7, Nze Minko 7

Montenegró–Dánia 19–28 (11–13)
Ld: Radicsevics 4, Ramuszovics 4, ill. Pedersen 4, Bidstrup 4, Östergaard Jensen 4

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 2 2 58–42 +16 4
2. Franciaország 2 2 51–40 +11 4
3. Montenegró 2 2 42–52 –10 0
4. Szlovénia 2 2 40–57 –17 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik