Női kézi: dán edző válthatja Elek Gábort – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
2023.05.15. 10:08
null
Martin Albertsen válthatja Elek Gábort az FTC-nél (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe jutás után jelentette be, hogy az idény végén távozik a csapatot 2008 óta irányító Elek Gábor. A dán Tv2 most arról számolt be, hogy a svájci válogatott szövetségi kapitányaként dolgozó Martin Albertsen lehet a fővárosi zöld-fehérek új edzője.

 

A lap több nemzetközi forrásból úgy értesült, Albertsen közel áll ahhoz, hogy a következő idénytől a Ferencváros vezetőedzője legyen.

A 49 éves dán szakember 2018 óta irányítja a svájci női kézilabda-válogatottat, azt megelőzően hazájában a Viborgnál, a Randersnél és a Köbenhavn Handboldnál is dolgozott, a német SG BBM Bietigheimot pedig 2014 és 2019 között vezette, s két bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal, sőt, a 2016–2017-es évadban EHF-kupa-döntőig juttatta Szikora Melinda jelenlegi klubját.

A hírrel kapcsolatban a Nemzeti Sport megkereste a Ferencvárost is, a klubtól írásban a következő választ kaptuk: „Az FTC átigazolási pletykákat nem kommentál, a tényeket a klub hivatalos felületén, a fradi.hu-n szokta a megfelelő időben közzétenni.”

Legfrissebb hírek

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
17 órája

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
22 órája

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
Tegnap, 8:41

A Bukarest kilencgólos előnyről bukott el, a Metz a négygólos Vámossal nyert a Podravka ellen

Kézilabda
2026.09.19. 19:49

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30