Női kézi BL: Meg fogunk szakadni a győzelemért - Dajka

2013.02.16. 13:41
Dajka Bettina Nerea Pena sajnálatos sérülése miatt egyből a mély vízbe került az FTC-Rail Cargo Hungaria előző hétvégi Bajnokok Ligája középdöntőbeli meccsén. A fiatal irányítóra minden bizonnyal a vasárnapi Krim Ljubljana elleni dabasi (15.15, Digi Sport 1) meccsen is kulcsszerep várhat, elmondása szerint, a sérültek hiányában is meg fognak szakadni a győzelemért.

„Minden erőmmel igyekezni fogok, hogy sikerüljön megoldani azt, amit rám bíztak. Sajnos korábban kétszer is megsérült a vállam, így csak a lelátóról szurkolhattam a lányoknak. Most érzem, Elek Gábor vezetőedző számít rám, és ez a bizalom nagyon doppingol. Bevallom őszintén, lelkileg nagyon nehéz volt a két műtét után. De mivel kislánykoromban kitűztem magam elé a célt, hogy bekerüljek a Fradi felnőttcsapatába, csak az lebegett a szemem előtt, hogy nem adhatom fel. Most hogy ez sikerült, már az a célom, hogy még több lehetőséget kapjak. Persze nem olyan áron akartam a kezdőcsapatba kerülni, hogy a kulcsembereink megsérülnek, de ha már így adódott, ezt a lehetőséget meg kell ragadnom – mondta Dajka a Magyar Hírlapnak, majd kitért a Krim elleni meccsre is.Magyar Hírlapnak, majd kitért a Krim elleni meccsre is.

„Nem jósolok, de annyi biztos, meg fogunk szakadni a győzelemért, és ezt a közönségünk honorálni fogja.”

Tone Tiselj, a Ljubljana edzője is nehéz meccsre számít vasárnap:

„Tartok tőle, hogy nehéz meccsre számíthatunk, mivel a magyarok a sérültek ellenére is kellemetlen ellenfelek” – idézi az ellenfél edzőjét a szlovénok honlapja.

Legfrissebb hírek

Per Johansson: Előbb nyerjünk a Népligetben, utána lehet számolgatni

Kézilabda
17 órája

Már az elődöntőben összekerült egymással az ETO és az FTC a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2026.03.16. 17:28

Csíkos Luca: Azért dolgozom, hogy mindennap jobb legyek a tegnapi énemnél

Kézilabda
2026.02.26. 09:46

Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben

Kézilabda
2026.02.25. 15:39

Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni

Kézilabda
2026.02.23. 08:23

Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás

Kézilabda
2026.02.22. 17:50

Simán megverte a Dortmundot, és csoportelső lett a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 17:30

A DVSC hazai győzelemmel zárta a csoportkört a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 15:33
Ezek is érdekelhetik