Női kézi BL: a Vipers megfordította a párharcot Grooték ellen

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.14. 18:33
null
Reistad a hajrában igazolta klasszisát (Fotó: Imago)
A Vipers Kristiansand 30–26-ra legyőzte az Odensét a női kézilabda Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján, ezzel kiharcolta a továbbjutást.

A norvég karanténszabályok miatt a Vipersnek a nyolcaddöntő mindkét meccsét idegenben kellett megvívnia. Az első találkozót az Odense nyerte meg egy góllal, így nem volt könnyű helyzetben a több kulcsjátékosát (Nora Mörk, Heidi Löke) nélkülöző Kristiansand.

Ennek ellenére nem esett kétségbe a Vipers, Katrine Lunde kilenc védést mutatott be az első félidőben, míg a Mörköt helyettesítő Linn Jörum Sulland hét gólt lőtt, a norvég csapat pedig összességében 76 százalékos hatékonysággal támadott. Mindez azt eredményezte, hogy öt találattal vezetett, így nagyon össze kellett kapnia magát az Odensének.

A dán csapat a brazil Jessica Quintinóval és a holland Lois Abbingh-gal az élen egy 7–2-es sorozatot futva feljött 24–23-ra, azonban az utolsó nyolc percben csak kétszer talált be, így elszállt az esélye a továbbjutásra. A Vipersben a hajrában főszereplővé lépett elő a nyáron Esbjergbe távozó Henny Reistad. A hazaiaknál az idény végén visszavonuló Cornelia Groot három gólt szerzett karrierje utolsó BL-meccsén.

A Vipersre a Rosztov-Don vár a negyeddöntőben, amely kettős győzelemmel búcsúztatta a párharc előtt edzőjét, Zlatko Saracevicet elveszítő Podravkát.

A Brest is két sikerrel ment tovább az Esbjerggel szemben. A nyolc között francia párharcra kerül sor, miután az EHF bírósága úgy ítélte meg, a Dortmund hibájából nem játszották le a nyolcaddöntős meccseket a Metzcel, ezért mindkét találkozót 10–0-val a franciák kapták. További részletek itt!

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Brest (francia)–Esbjerg (dán) 30–27 (19–11)
Ld: Gros 7, C. Lassource 6, ill. Tranborg 6
Továbbjutott: a Brest, 63–54-es gólkülönbséggel.

Rosztov-Don (orosz)–Podravka Koprivnica (horvát) 42–24 (24–11)
Ld: Krpezs-Slezák 9, Tazsenova 6, ill. Milosavljevic 7
Tj: a Rosztov, 71–44-es összesítéssel.

Odense (dán)–Vipers Kristiansand (norvég) 26–30 (14–19)
Ld: Quintino 6, ill. Sulland 8, Reistad 5
Tj: a Vipers, 65–62-es összesítéssel.

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–GYŐRI AUDI ETO KC
Vipers Kristiansand (norvég)–Rosztov-Don (orosz)
CSM Bucuresti (román)–CSZKA Moszkva (orosz)
Brest (francia)–Metz Handball (francia)
Az első mérkőzéseket április 3-án és 4-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik