Női kézi BL: a Győr játssza az első elődöntőt a final fourban

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.11. 13:31
null
A Győré az első elődöntő (Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
A Győri Audi ETO–Team Esbjerg elődöntővel indul majd a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntője június 4-én. A 15 óra 15 perckor kezdődő találkozó után 18 órától a Metz–Vipers Kristiansand mérkőzést rendezik – írja a Sport Tv, melynek stúdiójában sorsolták ki csütörtökön a párosítást.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (Budapest, MVM Dome)
ELŐDÖNTŐ (JÚNIUS 4.)

15.15: Győri Audi ETO–Team Esbjerg (dán)
18.00: Metz (francia)–Vipers Kristiansand (norvég)

HELYOSZTÓK (JÚNIUS 5.)
15.15:
Bronzmérkőzés
18.00: Döntő

A Győr és az Esbjerg eddig kétszer játszott egymással, még 2017-ben. Az ETO mind a kétszer győzött, idegenben 32–26-ra, hazai pályán 33–22-re.

Az ETO 14. alkalommal jutott a legjobb négy közé a BL-ben, 2007 óta ez csak egyszer, 2015-ben nem sikerült neki. A fináléba nyolcszor került be, amit ötször nyert meg, tavaly bronzérmes lett. A győriek a mostani évadban csoportgyőztesként jutottak tovább, majd a negyeddöntőben 56–44-es összesítéssel búcsúztatták a francia Brest Bretagne együttesét. Az Esbjergnek ez lesz az első szereplése a BL legjobb négy csapata között. A csoportkörből ugyancsak az első helyen lépett tovább, a negyeddöntőben 53–52-es összesítéssel búcsúztatta a román CSM Bucuresti-et.

Legfrissebb hírek

Ki az a mi? – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.05.03. 23:30

Kézilabda: Veszprém–Barcelona az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.05.03. 11:12

Ikreket vár Vámosék csapattársa, kihagyja a budapesti kézilabda BL négyes döntőjét

Kézilabda
2025.05.01. 18:47

Kézilabda: Fazekas Máténak a vérében a tehetség

Utánpótlássport
2025.05.01. 09:01

Vámos Petra: Bízunk abban, hogy Budapesten is tudunk nagyot alkotni

Kézilabda
2025.04.29. 12:29

Sorsoltak a női kézilabda BL-ben, elkerülte egymást a Győr és a Metz az elődöntőben

Kézilabda
2025.04.28. 17:25

Kézi: célegyenesre fordul a fiúk felkészülése a világversenyek előtt

Utánpótlássport
2025.04.28. 14:49

Örülhet a Metz három magyar kézilabdázója, ott lesznek a BL négyes döntőjében

Kézilabda
2025.04.27. 15:40
Ezek is érdekelhetik