Női kézi: az idény végén távozik a Siófok edzője, már az utód is megvan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.27. 16:13
null
Moen (középen) nem tölti ki a szerződését Siófokon (Fotó: Dömötör Csaba)
A Siófok női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján adta hírül, hogy a vezetőedző, Tor Odvar Moen a 2019–2020-as idény végén közös megegyezéssel távozik a Balaton partjáról. A norvég szakember személyes okokra hivatkozva maga kérte szerződése felbontását, helyét a szintén norvég Bent Dahl veszi át.

 

Moen 2018 nyarán hároméves kontraktust írt alá a Siófokkal egy hosszú távú szakmai koncepció megvalósításának érdekében.

„2018-ban olyan edzőt neveztünk ki a csapat élére, akiről tudtuk, hogy képes lehet megvalósítani az elképzeléseinket és céljainkat. A váltás gondolata fel sem merült bennünk egészen addig, amíg nem jelezte számunkra, hogy személyes okok miatt haza szeretne menni Norvégiába – nyilatkozta Fodor János, a Siófok KC ügyvezetője a klub hivatalos honlapjának. – Emberileg és szakmailag is tiszteljük őt annyira, hogy elfogadjuk a döntését. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az SKC megnyerte története első nemzetközi kupáját. Közös megegyezéssel távozhat annak ellenére, hogy fix, hároméves szerződés köti őt a klubhoz. Olyan döntést hoztunk a folytatást illetően, ami biztosítja a folytonosságot, és lehetővé teszi a jelenlegi vezetőedző által elkezdett munka befejezését. Bent Dahl leigazolása a szakmai stábba telitalálat volt a tavalyi évben. Ismerjük, tudjuk, hogy milyen edző, és ő is pontosan tisztában van vele, mi mit várunk el, mit szeretnénk elérni, így nyártól két évig ő tölti majd be a Siófok KC vezetőedzői posztját. Személyesen szerettük volna közölni a hírt a játékosokkal, ezért vártunk mostanáig a bejelentéssel. Biztos vagyok benne, hogy ez nem lesz hatással az idény második felére.”

Moen az első siófoki évében megnyerte az EHF-kupát és magyar bajnoki bronzérmet szerzett a csapattal.

„Kértem egy személyes találkozót a vezetőséggel, ahol elmondtam, hogy családi okok miatt haza szeretnék menni Norvégiába. Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, amit a személyes problémáim befolyásoltak – magyarázta Tor Odvar Moen. – Nem tudom, hogy mit hoz számomra a jövő. Természetesen nem szeretnék elszakadni a kézilabdától, ez a munkám. Ezúton is szeretném megköszönni Fodor János ügyvezetőnek, hogy tiszteletben tartja a döntésemet és semmilyen akadályt nem gördít a távozásom elé. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz helyzetbe hoztam a klubot, de úgy gondolom, hogy a lehető legjobb kezekbe kerül az irányítás. Bent egy nagyszerű edző, a stílusa és a temperamentuma tökéletesen illik a klub filozófiájához. Nagyon sajnálom, hogy nem tudom befejezni a munkát, azt a hároméves koncepciót, amit együtt elterveztünk.”

Bent Dahl az előző szezon közepén csatlakozott az edzői stábhoz. Moen kérésére jött Siófokra, ahol jelenleg másodedzőként és a csapat videoelemzőjeként tevékenykedik. Kétéves szerződést írt alá a vezetőedzői poszt betöltésére.

„Egy esztendeje érkeztem Siófokra, ahol azóta is nagyon jól érzem magam. Moen bejelentése után a klubvezetés felkért a vezetőedzői poszt betöltésére, amit az eddigi tapasztalataim alapján nagy örömmel fogadtam el. Siófokon egy hosszú távú szakmai koncepció kezdődött el két éve, ezt a munkát fogjuk közösen folytatni a nyártól. A mostani évadból még nagyon sok van hátra, komoly céljaink vannak, a szezon végéig a jelenlegi feladataimra koncentrálok” – nyilatkozta Dahl.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik