NÉMETH RICHÁRD
2023.03.28 08:59 Frissítve: 2023.03.28 10:49

Női kézi: a kisvárdai vereség nem törte össze a váciakat

A Kisvárda elleni bajnoki vereség után a Vác kedden az FTC-vel játszik a kupában, szombaton pedig a DVSC-vel csap össze a bajnokságban. Helembai Fanny szerint ez utóbbin mindenáron nyernie kell csapatának.

A váci csapatkapitány, Helembai Fanny szerint a nemzetközi kupaindulás miatt életbevágó a Debrecen elleni hétvégi mérkőzés (Fotó: Török Attila)

 

Továbbjutnia nem sikerült az Európa-liga csoportköréből a Praktiker-Vácnak, ám tisztességesen helytállt a sorozatban – azóta viszont mintha nem találná a helyét Herbert Gábor együttese. A piros-fehérek a nemzetközi kupaszereplés óta eltelt egy hónapban öt mérkőzésükből csak kettőt nyertek meg, hármat elvesztettek – a két nagy ellen nem borult a papírforma, a legutóbbi fordulóban elszenvedett kisvárdai vereség azonban sokakat meglepett. Helembai Fanny csapatkapitány szerint nem lehet a kettős terhelésre fogni a gyengébb szériát.

„Persze van, aki fáradt, hiszen nem könnyű belecsöppenni a szerda-szombat ritmusba. Főleg rövidebb kispaddal, de nem lehet erre fogni a szereplésünket, hiszen más csapatok is hasonló helyzetben vannak – magyarázta Helembai Fanny, a Vác beállója. – A nagyobb csapatok, az ETO és a Fradi nem a mi szintünk, nem ellenük kell nyernünk, s habár idegenben sosem könnyű játszani, Kisvárdán sajnos semmi sem klappolt.”

A váciak a Békéscsaba otthonában elért kétgólos és a NEKA ellen aratott hatgólos sikerük után mintha megtörtek volna „a két nagy” ellen egy héten belül kapott pofon hatására.

„Nem gondolom, hogy összeroppantunk volna, hiszen sokkal rutinosabb ez a két csapat. Ezek a mérkőzések tapasztalatszerzésnek voltak jók, s bár a nagyobb sebesség és erőkifejtés sokat kivett belőlünk, bízom benne, hogy sikerül kijönnünk a rosszabb periódusból” – folytatta Helembai. – Kisvárdán nem sikerült megvalósítanunk védekezésben, amire készültünk, támadásban pedig sok faultot kaptunk, akadoztak a passzok, és sok volt az eladott labdánk – így pedig nehéz meccset nyerni. Minden vereség megvisel minket, ettől függetlenül úgy gondolom, nem szabad letargiába esni. Nem törhetünk össze, mert még sok van hátra a bajnokságból.”

A folytatás sem lesz könnyű: kedden a Ferencvárossal találkozik a Vác a Magyar Kupa negyeddöntőjében, hétvégén pedig a DVSC ellen kell győznie, feltéve, hogy nem szeretné kockára tenni a nemzetközi kupaindulást érő pozícióját.

„Nekünk inkább a szombati lesz a mérvadó meccs, mert ha törik, ha szakad, nyernünk kell – így Helembai Fanny. – Persze mindig szeretnénk meglepetést szerezni, így a Fradi ellen is, de a fiataloknak is lehetőséget kell adnunk. Többet forgatjuk majd a csapatot, hogy mindenki egyenlő terhelést kapjon, és felkészülten vághassunk neki a Debrecen elleni összecsapásnak.”

MAGYAR KUPA, NŐK
NEGYEDDÖNTŐ

18.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Praktiker-Vác
 Szerda, 17.00: MTK Budapest–Moyra-Budaörs Handball
Szerda, 18.00: DVSC Schaeffler–Siófok KC
Szerda. 18.00: Szombathelyi KKA–Győri Audi ETO KC
A párharcok egy mérkőzésen dőlnek el.

A Török Bódog Női Magyar Kupa négyes döntőjét április 22–23-án rendezik a Tatabányai Multifunkciós Sportcsarnokban.

2023.06.08 22:38:56

Kézilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Mindkét gárda bizonyította, hogy tud jobban játszani a másiknál

2023.06.05 18:18:30

Kézilabda nemzetisport.hu

A bajnoki döntő második felvonását is a házigazda nyerte, jöhet az igazi finálé – Szegeden.

2023.06.04 23:24:10

Kézilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Rengeteg gátlás, kishitűség, félelem levetkőzésére alkalmas lehetett ennek az évadnak a második fele Márton Grétáék számára.

2023.06.04 12:22:11

Kézilabda nemzetisport.hu

A Vipers megismételte a Győr bravúrját, és egymás után harmadszor is aranyérmes a Bajnokok Ligájában.

2023.06.04 12:03:09

Kézilabda nemzetisport.hu

Remekül kezdett a magyar csapat, Toft zseniálisan védett, és bár a végén izgulni kellett, megérdemelt a harmadik hely.