Női kézi: a DVSC-től érkezik a Dunaújváros új igazolása

V. Á.V. Á.
2021.05.24. 16:45
null
Borgyos Panna (49) Dunaújvárosban folytatja (Fotó: Matey István/Hajdú-Bihari Napló)
A 20 esztendős irányító, Borgyos Panna a női kézilabda NB I-ben szereplő Dunaújváros legújabb igazolása. A tehetséges játékos a Debrecentől érkezik kölcsönbe a DKKA-hoz – írja a klub hivatalos honlapjának közleménye.

 

Újabb játékossal erősítette meg a keretét a Dunaújváros a 2021–2022-es évadra, Borgyos Panna a Debrecentől érkezik kölcsönbe a klubhoz. A 20 éves irányító az idényt Békéscsabán kezdte, de súlyos sérülése – elülső keresztszalag-szakadás miatt mindössze három találkozón jutott szóhoz.

„Az elmúlt évem egy kicsit rövidre sikerült egy térdsérülés miatt, azonban izgatottan várom a következő szezont, amit Dunaújvárosban fogok tölteni. Nagyon örültem a megkeresésnek, amit jó játékkal szeretnék majd meghálálni, illetve nagyon sokat szeretnék tanulni a rutinosabb játékosoktól. Sok jót hallottam a városról, illetve a csapatról is, már izgatottan várom a közös munkát” – nyilatkozta Borgyos a DKKA honlapján.

A Dunaújváros több igazolást is bejelentett az utóbbi napokban: Gabrijela Besen, Polics Tímea, Farkas Johanna, Dominika Mrmolja, Jana Sustková és Kukucska Viktória szintén DKKA-mezben kezdi meg a következő évadot.

 

Legfrissebb hírek

Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:59

Külföldről érkezik a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 17:59

Női kézi NB I: Jovovicsot megműtötték Madridban, ugyanott, ahol Marcelót és Zidane-t is kezelték

Kézilabda
2026.05.20. 17:04

Navarro: A vezetők úgy döntöttek, nem hosszabbítanak

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 13:21

Női kézi: az Eger feljutott az élvonalba

Kézilabda
2026.05.16. 22:08

Sergio Navarro távozik a DVSC-től – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:45

Női kézi NB I: alaposan megizzadt a Fradi, amely drámai hajrában legyőzte a DVSC-t

Kézilabda
2026.05.16. 17:05

Kézilabda: Bernhardt Panna az NB I legeredményesebb utánpótláskorúja

Utánpótlássport
2026.05.16. 09:03
Ezek is érdekelhetik