Női kézi: a Bundesligában folytatja a NEKA tehetsége

2021.06.16. 22:51
null
Woth Viktória aláírt a német bajnokhoz (Fotó: handball.bvb.de)
Woth Viktória a Nemzeti Kézilabda Akadémiáról (NEKA) a német bajnok Borussia Dortmund csapatához igazol – írja az MTI.

A német klub honlapján kiemelkedő védőmunkájával, remek fizikális adottságaival és profi mentalitásával indokolta a 18 éves játékos leigazolását André Fuhr vezetőedző. Hozzátette, Woth univerzális játékos, aki három poszton is bevethető, és bíznak benne, hogy a sikeres rehabilitáció után a tehetségét hamarosan a Bundesligában, illetve a Bajnokok Ligájában is bizonyíthatja.
A juniorválogatott kézilabdázó - aki jelenleg térdsérülésből gyógyul - az elmúlt szezonban a Boglári Akadémia-SZISE együttesében húsz élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára. A NEKA honlapja szerint a 2017-ben Szombathelyről érkezett Woth támadásban rengeteget fejlődött, védekezésben pedig kivételesen jó teljesítményt nyújt évek óta.

Legfrissebb hírek

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
9 órája

Kézilabda: két góllal verte a horvátokat az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
10 órája

A hónap utánpótlásedzője: október jelöltjei

Utánpótlássport
19 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2026.11.06. 20:20

Kézilabda: kikapott az ifjúsági fiúválogatott a svájciaktól

Utánpótlássport
2026.11.05. 20:02

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Schäferék ötöst kapva estek ki a Német Kupából; a BVB a 93. percben harcolta ki a továbbjutást

Német labdarúgás
2026.10.27. 22:57

Kézilabda: leány U16-os vb: Molnár Hanna az MVP

Utánpótlássport
2026.10.25. 16:17