Női kézi: 19/19, a Budaörs két év után visszajutott az NB I-be

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.04.30. 21:42
null
Az ünneplő bajnokcsapat (Fotó: budaorshandball.hu/Pozsonyi Photo)
A Moyra-Budaörs Handball hazai pályán 34–22-re legyőzte a Csurgót a női kézilabda NB I/B pénteki játéknapján, és ezzel biztossá vált, hogy megnyeri a Nyugati csoport küzdelmeit, és két év után visszajut az NB I-be.

A budaörsiek 2019-ben estek ki az élvonalból, a 2019–2020-as idényben az NB I/B Nyugati csoportjának második helyén álltak, amikor a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a bajnokság.

A mostani idényben a Buday Dániel irányította csapat mind a 19 eddigi bajnoki mérkőzését megnyerte, és előnye olyan tetemes (12 pont), hogy a vetélytársak – akikre még öt forduló vár – nem tudják ledolgozni.

A Csurgó ellen Szalai-Szita Katalin hét, a házi góllövőlistát vezető Palotás Fanni hat gólt szerzett, és nem maradt üres a lőlapja a két korábbi válogatott klasszisnak, Hornyák Ágnesnek (3) és Pálos-Bognár Barbarának (2) sem.

A Keleti csoportban még nem dőlt el, ki lesz a bajnok: a lépéselőnyben lévő Vasas 17 meccsen szerzett 33 ponttal áll az élen, a 18 mérkőzést maga mögött tudó Eszterházy SC 30-cal követi.

A bajnokság mindkét csoportban 22 fordulós.

Legfrissebb hírek

Továbbra is pont nélkül áll a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
11 órája

Női kézilabda NB I: az Esztergom pontot veszített Vácon, a vártnál szorosabb meccsen nyert a Győr

Kézilabda
2025.11.12. 20:41

Jensen szerint egy szakértő véleménye miatt maradhatott le egy igazolásról a Fradi

Kézilabda
2025.11.09. 11:13

A Budaörs nyerte az NB I-esek csatáját a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2025.11.05. 19:56

Női kézilabda NB I: nehéz az anyagi helyzet, veszélyben a dunaújvárosiak szereplése

Kézilabda
2025.11.04. 13:29

„Nagyjából úgy történt minden, ahogyan elterveztem” – Debreczeni-Klivinyi Kinga 11 hónap után újra a pályán

Kézilabda
2025.11.04. 09:31

Simán nyert az Esztergom a Kisvárda ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.11.02. 18:42

Közel volt a sikerhez, de csak ikszelt a Mosonmagyaróvárral a Dunaújváros a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.11.01. 18:35
Ezek is érdekelhetik