MKSZ: a nőknél Bíró Blanka, a férfiaknál Bánhidi Bence az év játékosa

Vágólapra másolva!
2021.02.18. 15:51
null
A férfiaknál Bánhidi, a nőknél Bíró lett a legjobb (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország; Török Attila)
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) Elnöksége megválasztotta a 2020-as esztendő legjobb kézilabdázóit – a nőknél Bíró Blanka, a férfiaknál pedig Bánhidi Bence lett az év játékosa Magyarországon.

 

Az FTC 26 esztendős kapusa, Bíró Blanka a karrierje során először, míg a Mol-Pick Szegedet erősítő, szintén 26 éves Bánhidi Bence a pályafutása során a második alkalommal nyerte el az elismerést.

„Nem számítottam rá, és a hírt hallva először azt gondoltam, hogy a kapusok közül választottak, mert az jóval szűkebb kör lett volna. Furcsa év volt, sok nehézséggel, talán ezzel is magyarázható, hogy bennem nem az maradt meg, hogy jól teljesítettem, de örülök, ha másoknak ez a véleménye. Nagy dolog ez az elismerés, örülök és feldob, de egy-egy fontos bajnokin szerzett két pontra, egy Bajnokok Ligája-továbbjutásra talán elcserélném, hiszen csapatjátékosként számomra azok az igazi sikerek” – mondta a fradi.hu-nak Bíró Blanka.

A strandkézilabdázóknál Csiki Renáta és Kerekes Lőrinc végzett az élen.

Legfrissebb hírek

MKSZ-podcast: „Most arattuk le az első gyümölcsöt”

Kézilabda
2025.07.11. 15:18

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.10. 21:30

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:23

Golovin Vlagyimir az U19-es Eb-ről: Aki kötelező éremszerzésről beszél, az nincs igazán képben

Kézilabda
2025.07.09. 12:48

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
2025.07.08. 09:02

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
2025.07.07. 14:39

Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

Utánpótlássport
2025.07.07. 11:03

Kézilabda: rögös úton halad az Eb felé az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.07.04. 11:09
Ezek is érdekelhetik