Megfogja Franciaországot a „kis Rosztov” vagy a „norvég B”? Szombaton vb-rajt!

CS. Z.CS. Z.
Vágólapra másolva!
2019.11.27. 14:43
null
Kumamoto készen áll a világbajnokságra (Fotó: Japanhand 2019 Facebook)
Tíz év után tér vissza a női kézilabda-világbajnokság Ázsiába: a legutóbbi három európai vb-t követően ezúttal Japán délkeleti részén, a Tokiótól mintegy 900 kilométerre található Kumamoto prefektúra látja vendégül a világ legjobb női játékosait. A viadal az európai mezőny nagy része – közöttük a mieink – számára az eredmény mellett járulékosan az olimpiai álmok életben tartása miatt is meghatározó.

 

Japánban igazi olimpiai fókuszú világbajnokságot rendeznek, hiszen amellett, hogy a torna végére véglegessé válik a jövő évi olimpiai selejtezőtorna mezőnye, az esemény a japán rendezőknek felkészülésül is szolgál a 2020-as olimpia elé, olyannyira, hogy a november végi négycsapatos Japán-kupa a Jojogi Nemzeti Csarnokban az olimpiai torna teszteseményeként is szolgált (a világbajnok Franciaország magabiztosan utasította maga mögé Szlovéniát, Brazíliát és a házigazdát). Ráadásként az idei a 24. világbajnokság lesz egyben az utolsó, amelyen még 24 csapat vesz részt – 2021-ben Spanyolország már 32 résztvevővel várja a mezőnyt.

Az európai vb-k után a helyszín kuriózum lesz, az esélyesek azonban nem sokat változtak. A tavalyi Európa-bajnokság alighanem kijelölte az erőviszonyokat a világbajnokságra is: játékoskerete alapján Franciaország és Oroszország jelenleg is kiemelkedik a mezőnyből, mögöttük nyolc-kilenc csapat – reményeink szerint Magyarország is – ácsingózik még kiugró eredményre, míg egy-két nem európai csapat bízhat abban, hogy a középdöntőben beleszólhat a nagyok játékába. Az alábbiakban áttekintjük a vb mezőnyét – kezdve a magyarok ellenfeleivel.

AZ OLIMPIA A TÉT

A magyar válogatott számára olimpiai szemszögből a hét közé kerülés a legfontosabb: ha Kim Rasmussen lányai a középdöntős ágon elérik legalább a 4. helyet, akkor a saját kezükben lesz a sorsuk. Minden más esetben marad a számolgatás, illetve a szurkolás a már az Európa-bajnokságon is előttünk végző csapatoknak és az „ellenszurkolás” minden más európai válogatottnak. Az alábbi két bekezdésben röviden összefoglaltuk az „olimpiai helyzetet”.

MÁR BIZTOS OLIMPIAI RÉSZTVEVŐK (5 válogatott a 12-ből): Angola (az afrikai kvalifikációs torna győztese), Brazília (a Pánamerikai Játékok győztese), Dél-Korea (az ázsiai kvalifikációs torna győztese), Franciaország (Európa-bajnok), Japán (házigazda)

• Az öt válogatotthoz csatlakozik még a világbajnok*, illetve a jövő évi három olimpiai kvalifikációs torna hat továbbjutója.

(*Ha a világbajnok már korábban biztosította a helyét az olimpián, akkor a vb-győztes kontinentális eseményének második helyezettje, tehát Európában például az Eb-ezüstérmes Oroszország.)

MÁR BIZTOS RÉSZTVEVŐJE LEGALÁBB AZ OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS TORNÁNAK (5 válogatott a 12-ből): Argentína (a Pánamerikai Játékok 2. helyezettje), Kína (az ázsiai kvalifikációs torna 2. helyezettje), Szenegál (az afrikai kvalifikációs torna 2. helyezettje), Oroszország (Európa-bajnoki 2.), Hollandia (Európa-bajnoki 3. – kivéve ha két különböző kontinens válogatottja is megelőzi a vb-n a legjobb európait

• Fenti csapatokhoz csatlakozik még a világbajnokság első hat olyan csapata (alapesetben a 2–7. helyezettek), amelyek eddig még nem kvalifikálták magukat a kontinentális viadalokról az olimpiára. A fennmaradó további egy hely Ausztráliát illeti meg, ha bejut a vb-n a legjobb 12 közé – ha nem, akkor a világbajnokság második legjobb kontinense kap egy extra helyet.

C-CSOPORT: NÉGY EURÓPAI HÁROM HELYRE

A mieink világbajnoki sorsolását jónak értékelhettük (s ami fontosabb, Kim Rasmussen kapitány is így tett) a nyári sorsolás után, ami elsősorban a francia, norvég, holland, dán, orosz ötös elkerülésének (előbbi négy ráadásul a másik ágon szerepel) volt köszönhető, másodsorban annak, hogy a csoportunkba kerülő riválisok közül Spanyolország és Románia ellen is pozitív élmények érték a mieinket a legutóbbi Eb-n. Ettől függetlenül a csoport kiegyensúlyozottnak tűnik, és az biztos, hogy a négy európai válogatottból egy nem juthat be a középdöntőbe. Nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy kijelentsük, a magyar válogatott a nyitó meccsen, Kazahsztán, illetve később a mezőny egyetlen világbajnoki újonca, Szenegál ellen nem hibázhat, hoznia kell a kötelezőt, ám a további három meccs így is egyaránt izzasztónak ígérkezik. Nem könnyíti a magyar válogatott helyzetét, hogy több csoportmeccsét, így az első fellépését is a vb központi helyszínéhez képest kieső csarnokban, Jacuszhiróban játssza, ugyanakkor a meccsek sorrendjére nem panaszkodhat.

A reményeink szerinti, kazahok elleni könnyed „bemelegítés” utáni játéknapon Spanyolország következik. Úgy, hogy az ibériaiak 24 órával korábban még Romániával játsszanak… A spanyoloknál hiányzik a csapatkapitány Carmen Martín, aki nincs százszázalékos állapotban, így ugyan meghívót kapott még a vb-re, de részt nem vesz rajta. Ettől függetlenül Carlos Viver keretében így is minden posztra jut nemzetközileg jegyzett játékos: a kapuban például 40 évesen is bevetésre vár Silvia Navarro, és egy másik anyuka is ott van az utazók között: Alexandrina Cabral Barbosa fia még csak hét hónapos, az átlövő mégis vállalta a vb-t és várja többek közt Nerea Pena vagy Alicia Fernández előkészítéseit. Fontos találkozó lesz, amely akár az egész vb alakulását meghatározhatja.

A pihenőnap után következik Montenegró, amelynek „első sora” a spanyolokéhoz hasonlóan nagy tapasztalattal felvértezett – a podgoricai Jovanka Radicsevics, Majda Mehmedovics szélső páros például továbbra is a világ legjobbjai közé tartozik –, ám a kispadról Per Johanssonnak szűkösebb a merítési lehetősége a rutinból, ettől függetlenül Németországot legyőzték (33–29) a vb előtt egy héttel, ami figyelemre méltó eredmény.

A csoportkört Románia ellen zárja a magyar válogatott, amely minden résztvevő közül az egyik leghektikusabb féléven van túl: a nyáron „elvesztette” Ambros Martín szövetségi kapitányt, ám „visszakapta” Tomas Rydét, akivel korábban vb-bronzot nyert a csapat. Ugyancsak visszatért a válogatotthoz Cristina Neagu, aki a tavalyi térdszalag-szakadása után már hadra fogható, sőt bombagólokkal tért vissza a BL-be. Ám aztán a vb előtti héten beütött a krach, amikor kitört a brassói játékosok „intravénás” doppingügye, és egyelőre még nem látni, hogy hiányukat – főként Eliza Buceschiét vagy Cristina Laslóét – mennyire sínyli meg a csapat. Mindenesetre nem jó előjel Neaguék számára, hogy a vb-főpróbán, már Japánban 32–23-ra kikaptak a hollandoktól.

Bella Gulldén a nyáron szült, de már ott lesz a vb-n (Fotó: Svenska Handbollslandslaget)
Bella Gulldén a nyáron szült, de már ott lesz a vb-n (Fotó: Svenska Handbollslandslaget)

D-CSOPORT: TOVÁBBJUT-E A HÁZIGAZDA?

A D-csoport az egyetlen, amelybe csupán két európai válogatott kapott besorolást, a házigazda Japánnak így továbbjutási esélye nyílhat a Kongói DK, Kína és Argentína előtt. Érdekesség, hogy a csoport két ázsiai válogatottját egyaránt dán edző irányítja: Kínát a korábbi német kapitány, Heine Jensen vezeti, míg Japán szakmai munkájáért Ulrik Kirkely felel. Az erőviszonyok kiegyenlítettek: egy évvel ezelőtt az Ázsia-bajnokságon csupán két gól döntött a korábbi fehérvári játékosokat (Tanabe Juki és Isitate Majuko) is felsorakoztató házigazda javára. Szintén van „magyar kapcsolata” Argentínának, amelynek egyik alapembere a debreceni Elke Karsten lehet. A dél-amerikaiak beleszólhatnak akár a két ázsiai csatájába is, a csoportfavorit orosz, svéd duó küzdelmébe már nehezebben lehet ezt elképzelni.

Trefilov helyett már Martín finomítja az orosz taktikát 
(Fotó: Rushandball.ru)
Trefilov helyett már Martín finomítja az orosz taktikát (Fotó: Rushandball.ru)

A svéd válogatottból Linnea Torstenson után tavaly újabb legenda vonult vissza, így idén már nem találkozhatunk Jenny Alm nevével. Ellenben – bár csak a nyár elején szült – Isabelle Gulldén ott van a keretben, igaz, a formája kérdéses. A svédek utolsó felkészülési meccsükön Fukuokában 32–25-re kaptak ki Norvégiától, azon a meccsen már Gulldén volt a legjobb svéd gólszerző 4 találattal.

Meglepetés lenne, ha az olimpiai címvédő Oroszország nem masírozna hibátlanul a középdöntőbe. A tavalyi Eb-döntős kerethez képest a legnagyobb változás, hogy Jevgenyij Trefilov helyét Ambros Martín vette át a kapitányi poszton, illetve hogy sérülése miatt nincs Darja Dmitrijeva és Maja Petrova. Az orosz keret azonban nélkülük is bombaerős, a magyar mellett a szerb válogatott is testközelből tapasztalhatta meg ezt Szöulban, és nyilván az sem hátrány, hogy a csapat mintegy fele immár másfél éve együtt dolgozik Martínnal a Rosztov-Donnál.

NB I-ES LÉGIÓSOK A VB-N
A-CSOPORT
Hollandia: Danick Snelder (FTC)
Norvégia: Kari Brattset, Stine Oftedal (mindkettő Győr), Silje Solberg (Siófok)
Szerbia: Andjela Janjusevics (Siófok), Jovana Jovovics (Dunaújváros), Jelena Lavko (Érd), Szanja Radoszavljevics (Vác), Katarina Tomasevics (Szombathely), Alekszandra Vukajlovics (Békéscsaba)
B-CSOPORT
Brazília: Eduarda Amorim (Győr), Bárbara Arenhart (Vác), Alexandra do Nascimento (Érd)
Dánia: Simone Böhme (Siófok), Anne Mette Hansen (Győr)
Franciaország: Béatrice Edwige, Amandine Leynaud, Estelle Nze Minko (mindhárom Győr), Gnonsiane Niombla (Siófok)
C-CSOPORT
Montenegró: Katarina Bulatovics (Győr), Jelena Deszpotovics (Debrecen)
Spanyolország: Nerea Pena (Siófok)
D-CSOPORT
Argentína: Elke Karsten (Debrecen)

A-CSOPORT: MIRE MEGY A „NORVÉG B”?

Kari Aalvik Grimsbö, Katrine Lunde, Nora Mörk, Amanda Kurtovic, Veronica Kristiansen, Henny Reistad. Nincs még egy válogatott a világon, amelyet egy ilyen erősségű névsor kiesése után ne lehetne leírni. Norvégia mégsem az. Ugyan Thórir Hergeirsson csapata számos húzóembere kiesésével nem számít olyan kiemelkedő favoritnak, mint a korábbi években, a merítési lehetőségét jól jellemzi, hogy többségében BL-résztvevő játékosokra építhet és nehéz elképzelni olyan verziót, hogy Norvégiának aggódni kellene (legalább) az olimpiai selejtezőhely elvesztése miatt. Ide kapcsolódik, hogy az IHF már tájékoztatta a norvég szövetséget arról, miután férfi selejtezőt már rendeznek, a nőire hiába pályáztak, nem kaphatják meg. Mindez azért érdekes, mert az MKSZ is benyújtotta határidőre a pályázatát.

Hollandia „csak” Nycke Grootot és Maura Vissert veszítette el az egy évvel ezelőtti alapcsapatból, hiányukat mégis megérezhetik a narancsmezesek. A pályán várhatóan így Lois Abbingh mellett Estavana Polmanra hárul a főszereplővé válás, míg a kispadról Helle Thomsen helyett immár Emmanuel Mayonnade (a Metz edzője) adja az utasításokat.

Szerbia jó formájában akár eséllyel is pályázhatna arra, hogy megszorongassa ellenfeleit a csoportban, ám Andrea Lekics dobhártyasérülése rosszkor jött, kiesése megnehezítheti céljai elérését, és azt sem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt esztendők legjobb szerb gólszerzője, az érdi Katarina Krpezs-Slezak is távol marad szülési szabadsága miatt a vb-től. Így nem árt „hátrafelé” is nézegetnie, hiszen titkon az elsősorban Ana Grosra alapozó Szlovénia és a Morten Soubak irányította Afrika-bajnok Angola is áhítozik a meglepetésre, bár utóbbi a többi csapathoz képest erősebb jet-laggel indítja a tornát. A szlovénoknál viszont nincs ott a keretben az állampolgárságot két éve megkapó Elizabeth Omoregie: a nyáron a Krimtől a CSM-hez szerződő játékos Uros Bregar elmondása szerint „eltűnt a szlovén kézilabdázás radarjáról”, miután megkörnyékezték a románok. A csoport hatodik tagja, Kuba leginkább a tisztes helytállásban reménykedhet.

A franciák rendkívül kiegyensúlyozottak, egyik fő esélyesei a vb-nek (Fotó: ffhandball.fr)
A franciák rendkívül kiegyensúlyozottak, egyik fő esélyesei a vb-nek (Fotó: ffhandball.fr)

B-CSOPORT: MEGÁLLÍTHATÓ-E A CÍMVÉDŐ?

A világbajnokság talán legerősebb kerete, nyugodt felkészülés, könnyed győzelmek a vb-t megelőző utolsó meccseken: gyakorlatilag nincs olyan tényező, amely a franciák ellen szólna. Olivier Krumbholz világ- és Európa-bajnok csapata ellen nagyon nehéz lenne érveket hozni, ha arra keresnénk, miért nem lesznek ott a vb végelszámolásánál. A legnagyobb kérdés, hogy a gyermekének életet adó Cleopatre Darleux és a sérült Laura Glauser távollétében ki lesz a második számú kapus Catherine Gabriel (Nantes) és Roxanne Franck (Besancon) közül. Nem mintha Amandine Leynaud nem olyan lenne, akire rá lehetne bízni az egész vb-t. Szóval a franciák mindenképp nagy esélyesek, még erős csoportjukban is leginkább a középdöntő fokozódó nyomására készülhetnek fel. Vasárnapi ellenfelüket, a brazilokat például 11 góllal (33–22) ütötték ki a vb-t megelőző tornán. Két évvel ezelőtt, a vb-rajton, majd később a csoportban is botlottak a „kékek” (előbb Szlovéniától egygólos vereség, majd döntetlen a spanyolokkal), ez a mostani középdöntős rendszerben kevésbé férhet bele, ám azóta fejlődött annyit a Krumbholz-csapat, hogy erre nem számíthatunk tőle.

A franciák mögött többek között Dánia és Németország pályázik továbbjutásra a csoportban, ám ránézésre ez a hatos az, ahol az európaiak dolgát a leginkább megszoríthatják az „öreg kontinensen” kívüliek. Kevéssé igaz ez az ázsiai selejtezőtornán keresztül kijutó ausztrálokra, ám áll a rutinos brazilokra és a mozgékony dél-koreaiakra. A dél-amerikaiak húzóemberei még mindig a 2013-as vb-győzelem kulcsfigurái: a három NB I-es légiós (Bárbara Arenhart, Eduarda Amorim és Alexandra do Nascimento) mellett Ana Paula Belo (Rodrigues), Deonise Fachinello és Elaine Gomes maradt meg hírmondónak a hat évvel ezelőtti felejthetetlen sikerből. Amoriméknak amúgy van mit javítani, hiszen legutóbb csak a 18. helyen végeztek a németországi vb-n, miután csupán 5. helyen zártak csoportjukban. Dél-Korea szokásos, atipikus játékával okozhat leginkább meglepetést, illetve feltehetően szurkolótábora is nagyobb lesz, mint általában a vb-ken.

Dánia az elmúlt 15 évben csak egyszer (2013-as vb) nyert érmet világversenyen, ám akárcsak az elmúlt években többször, ezúttal is eljuthatnak dobogóközelbe. Klavs Bruun Jörgensen dán kapitány hisz az állandóságban, és nem sokat módosított tavalyi Eb-6. keretén, változás elsősorban a jobb oldali támadójátékban várható: ott van a Japánba utazó keretben a siófoki szélső, Simone Böhme, illetve a metzi átlövő, Louise Burgaard is.

Nagy kérdés ezúttal is, hogy Németország melyik arcát mutatja. A holland edző, Henk Groener a második nagy tornájára készül a csapattal, és ezúttal számíthat Kim Naidzinavicius (a bietigheimi átlövő jár egyedül a keretből kétszáz gól felett címeres mezben) játékára is, Xenia Smitsére (Metz) viszont nem. A németek az első meccsen Brazília ellen kezdenek, amely rögtön az egyik legfontosabb fellépésük lehet a tornán.

A magyar válogatott összetételével egy következő cikkünkben részletesen foglalkozunk még a vb rajtja előtt.

NŐI KÉZILABDA-VB (november 30. – december 15.)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT:
Hollandia, Norvégia, Szerbia, Szlovénia, Angola, Kuba
B-CSOPORT: Franciaország, Dánia, Németország, Dél-Korea, Brazília, Ausztrália
C-CSOPORT: Románia, MAGYARORSZÁG, Montenegró, Spanyolország, Szenegál, Kazahsztán
D-CSOPORT: Oroszország, Svédország, Japán, Kína, Argentína, Kongói DK

>> Részletes program és menetrend – a 2019-es, japán női kézilabda-világbajnokság adatbankja ITT érhető el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik