Lékai Máté: A lényeg ma is ugyanaz, nyerjük meg valahogy a mérkőzést

VINCZE SZABOLCS (München)VINCZE SZABOLCS (München)
Vágólapra másolva!
2024.01.16. 13:39
null
Lékai Máté rutinjára kedden is nagy szüksége lesz a mieinknek (Fotó: MTI)
Lékai Máté eddig hatszor lépett pályára Izland ellen a magyar kézilabda-válogatott mezében, számos fontos győzelmet aratott, és főszerepet játszott a két gárda legemlékezetesebb összecsapásán. A Nemzeti Sportnak az északiak stílusáról, a saját szerepéről és a sorozatterhelésről beszélt.

Münchenben is tetten érhető a valaha volt legjobb magyar–izlandi férfi kézilabda-mérkőzés emléke: a két csapat a 2012-es londoni olimpia negyeddöntőjében találkozott, drámai csata és kétszeri hosszabbítás után jutottunk tovább. Az akkori skandináv csapatból ketten még ma is a keret tagjai, a kapus Björgvin Páll Gústavsson és Aron Pálmarsson már akkor is ott volt, illetve főszerepet játszott a jelenlegi szövetségi kapitány Snorri Gudjónsson is, az ő hetesét védte a rendes játékidő végén Fazekas Nándor, így éppen maradt idő arra, hogy Lékai Máté az ellentámadásból hosszabbításra mentse a meccset.

CHEMA RODRÍGUEZ: OLYANNAK KELL LENNI, MINT EGY GÉP, ÉS AZ IZLANDIAK OLYANOK

– Az elmúlt években a magyar válogatott élén már háromszor játszott Izlanddal. Változott az északi csapat?
– Nem változott túl sokat, az új edzővel talán valamennyire védekezésben – válaszolta Chema Rodríguez, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Szinte az összes játékosa nagyon jól egy-egyezik, és gőzerővel támad, lő, ami ellen nehéz védekezni. Védekezés után pedig azonnal mennek előre, mintha mi sem történt volna, agresszívak és széthúzzák a pályát. Szerintem éremesélyesek, jelenleg a világ egyik legjobb csapata.

– Mit látott az első két meccsükön Szerbia és Montenegró ellen?
– Az Európa-bajnokságon minden meccs nehéz és minden ellenfél kemény, a győzelemért mindig mindent meg kell tenni. Ez nemcsak a mi csoportunkban van így, nézzük meg, milyen körbeverések és váratlan eredmények születtek eddig. Bárki nyerhet, és mindenkivel meggyűlhet a bajod. Izland ráadásul a legnehezebb ellenfél a csoportunkban, elképesztő az első sora, de minden posztra két hasonló szintű játékosa van, akik nagyon sokoldalúak.

– Kedden teljesen más stílusú ellenfél jön, mint eddig. Miben készülünk másképp?
– A montenegróiak jól lőnek kintről, a spanyol edző irányította szerbek kicsit hasonlóan játszanak, mint mi. Izland ellen a már említett egy az egy elleni játékra kell készülni, ez a legerősebb fegyvere. Az emberelőnyös helyzeteket nagyon jól használja ki, és a visszarendeződés most még fontosabb lesz, mint eddig, mert hatvan percig rohan a rivális, és nem csökken a tempó, a hatvanadikban is éppen olyan nagy, mint az elsőben. Én is irányító voltam, és emlékszem, a végén azért már érzi az ember, ha hatvan perce hajt, és egy órája lökdösik, ütköznie kell. Olyannak kell lenni, mint egy gép, és az izlandiak olyanok!

„Nekem az a meccs a legemlékezetesebb, egyrészt az olimpia miatt eleve magasabb polcon van, másrészt amiatt, ahogyan alakult. Én voltam a magyar keret legfiatalabb játékosa, de az volt válogatott karrierem egyik csúcspontja – mondta a Nemzeti Sportnak Münchenben Lékai Máté csapatkapitány, aki a jelenlegi keret legidősebb tagja 35 évével, és aki kedden hetedszer léphet pályára a skandináv együttes ellen.  –  Az izlandi kézilabda erőssége mindig is az volt, hogy rengeteget egy-egyeztek, rendkívül gyors kézilabdát játszottak, sok lerohanásgólt szereztek a játékosai, és nagyon mozgékony volt a védelem. Ez ma sincs másképp, a stílus az évtizedek alatt keveset változott, a gyors, dinamikus, sok lerohanásos játékra épül.”

Az elmúlt több mint egy évtized alatt maga Lékai viszont változott, egyrészt édesapa lett, másrészt érettebb játékos, aki nagyon sok éles meccsen szerzett tapasztalatot, jóval több figura van már a fejében, és ahogy ő maga említette, London óta őszebb lett a haja és nagyobb a szakálla.

„A játékstílusom szerintem sokat változott ahhoz képest, amilyen régen volt, és a szerepem is más már a csapatban – fogalmazott a Ferencváros irányítója. –  A londoni olimpián Császár Gábor volt az első számú irányító, és nagyon jól teljesített, de én is sok játékidőt kaptam. Most meg én vagyok rangidős és a csapatkapitány, a ranglétrán is feljebb léptem, jó néhány éve kezdő irányító vagyok a válogatottban. De a lényeg ma is ugyanaz, nyerjük meg valahogy a mérkőzést!”

A kétirányítós játék is fekszik neki, a nemzeti csapatban Császárral, Veszprémben Pálmarsonnal játszotta sokat, de ma már sok kézilabdázónál össze is mosódik az irányító és a balátlövőposzt. Ha az ellenfél kinyitja a védőfalat, nem is baj, ha két gyors lábú játékos van bent középen – Szerbia ellen például ez a magyar csapatnak is bejött, a frissen beálló Fazekas Gergő azonnal meg tudta verni a kettes védőt.

A frissesség fenntartása fontos feladat, a kézilabda Eb-n hatalmas a hajtás, tizenhárom nap alatt hét kőkemény meccset vívnak, ráadásul az idény kellős közepén... Ezért emeli fel a hangját időnként a játékos-szakszervezet mellett egy-egy világsztár is, felhívva a figyelmet a játékosok túlzott fizikai és mentális megterhelésére. Két összecsapás után persze még nincs érzékelhető fáradtság, és a kétnapos meccsritmusban két délszláv csapat után egy északival találkozunk.

„Minden együttesnek megvan a maga taktikája, és ma már olyan sincs, hogy balkáni stílus, hiszen mást képvisel a horvát, a szlovén, a szerb vagy a montenegrói válogatott – mondta Lékai.   –  Izland ellen arra kell figyelni, hogy a rivális ne tudjon könnyű gólokat szerezni, ne engedjük el – azt szokták mondani, a könnyű gól olyan, mintha kettőt érne. Felállt fal ellen mindenki szenvedni szokott, ráadásul nekünk erős hatos falunk van. Kemények az izlandiak, nagyon jó a lábmunkájuk, ezért fontos, hogy vissza tudjunk zárni, kulcskérdés, hogy védekezésben meg tudjuk-e őket állítani. Védekezés és kapusteljesítmény nélkül nem lehet jó eredményt elérni – ez szerencsére eddig nálunk jól működött.”

Két győzelemmel a háta mögött várhatja az Izland elleni csoportdöntőt a magyar válogatott (Fotó: MTI)
Két győzelemmel a háta mögött várhatja az Izland elleni csoportdöntőt a magyar válogatott (Fotó: MTI)

Lékai Máté szerint abból, hogy a csoportkör első két fordulójában a legjobb válogatottak nem brillíroztak, nem azt kell leszűrni, hogy nincsenek jó formában, hanem azt, hogy egyre erősebb az Eb mezőnye. Napjainkban már nem úgy van, hogy 24 csapat elindul, és a végére maradnak a jók, mert folyamatosan fejlődik az európai kézilabda. Azok az országok, amelyek eddig alig voltak fenn a sportág térképén, vagy nem képviseltek nagyobb játék­erőt, egyre jobb eredményeket érnek el a hagyományos nagycsapatok ellen.

„A kontinensen talán két-három olyan válogatott van, amelyik kiemelkedik a mezőnyből, de utána van tíz-tizenöt, amelyek közel vannak egymáshoz, és nagyon kemény mérkőzéseket játszanak. Sőt, a nagyok ellen is bármi megtörténhet, mert ha kissé kienged az egyik, vagy rosszabb formát mutat a másik, akkor elkaphatják őket” – tette hozzá. Izland gyors csapat, de hibákra is képes, egy évvel ezelőtt ellenünk hatgólos vezetésről bukta el a vb-csoportmeccset.

A tét nekünk kedden a csoportelsőség mellett az, viszünk-e pontot a kölni középdöntőbe – Izland viszont vereség esetén nem jut tovább a csoportból, amennyiben Szerbia legyőzi Montenegrót és a gólkülönbsége is jobb lesz.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (NÉMETORSZÁG)
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ – A KEDDI PROGRAM
A-CSOPORT
18.00:
Svájc–Észak-Macedónia
20.30: Franciaország–Németország
B-CSOPORT
18.00:
Horvátország–Románia
20.30: Spanyolország–Ausztria
C-CSOPORT
18.00:
Szerbia–Montenegró (Tv: M4 Sport)
20.30: Magyarország–Izland (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

ELLENFÉLNÉZŐ: IZLAND
A két csapat legutóbbi hat egymás elleni mérkőzéséből csak egyet veszítettünk el Izland ellen, legyőztük olimpián, világ- és Európa-bajnokságon egyaránt. Bár ezen az Eb-n eddig annyira nem villogtak az északiak, ettől még az övék a kontinens egyik legerősebb és legkiegyensúlyozottabb csapata, amelyet tavaly óta új edző irányít, a 42 éves Snorri Gudjónsson, aki játékosként legenda volt. Játékosai topcsapatokban alapemberek, közülük is kiemelkedik a BL-címvédő német Magdeburg két sztárja, a jobbátlövő Ómar Ingi Magnússon és az irányító Gísli Kristjánsson, aki az elmúlt idényben a Bundesliga és a BL négyes döntőjének legértékesebb játékosa volt.
Olimpia:  2. hely (2008) – 7 részvétel
Vb: 5. hely (1997) – 18 részvétel
Európa-bajnokság: 3. hely (2010) – 12 részvétel
Magyar mérleg ellene:  44 mérkőzés, 26 győzelem, 3 döntetlen, 15 vereség, 1127–1060-as gólkülönbség
Legutóbb egymás ellen:  2023. január 14., Kristianstad, Világbajnoki csoportmérkőzés: Magyarország–Izland 30–28 (12–17)
Legjobb dobók: Ancsin 6, Rosta M., Rodríguez P., Szita 4-4, Bánhidi, Bodó, Bóka 3-3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik