Kézilabda: Vranjes kérte a Flensburgot, engedjék el

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.17. 13:25
Ljubomir Vranjes, a német élvonalbeli kézilabda-bajnokságban szereplő SG Flensburg vezetőedzője jelenleg a franciaországi világbajnokságon televíziós szakkommentátor. Az egyik interjúban elmondta, érdekli a veszprémi lehetőség, és a vb után valószínűleg eldől a sorsa. 

A korábbi svéd válogatott játékos kapcsán év végén már beszámoltunk a Telekom Veszprém érdeklődéséről, a legfrissebb hírek alapján a világbajnokság után eldől a 43 éves szakember sorsa.

Vranjes a handball-world.com-nak adott interjút, amelyben elmondta, kérte a Flensburg vezetőit, hogy engedjék el. A játékosként világbajnok irányító hozzátette, a családja is fontos szerepet kap a döntésében.

„Érdekel a Veszprém ajánlata, de az elől sem zárkózom el, hogy maradjak. Beszéltem a flensburgi vezetőkkel erről, és kértem, hogy engedjenek el. A Flensburgnak sem újdonság az érdeklődés, hiszen ez már hónapokkal ezelőttre nyúlik vissza. Ha nem érdekelne, egyből elutasítottam volna. A világbajnokság után meglátjuk, mi lesz. Vannak pro és kontra érveim is. Flensburgban vagyok tizenegy éve, ami nagyon hosszú idő. A családom nagyon fontos nekem, ez is befolyásol majd a döntésemnél” – fogalmazott Vranjes.

Mivel nincs kivásárlási záradék a 2020-ig szóló szerződésében, először a két klubnak kell megegyeznie egymással.

Kálomista Gábor, a magyar élklub társelnöke, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója decemberben így kommentálta a hírt a Nemzeti Sportnak: „Klubunk több kitűnő szakemberrel is tárgyal, ugyanakkor van edzője, akit Xavier Sabaténak hívnak, miként a válogatott szövetségi kapitányát is. A zavart keltőkkel szemben a Veszprém célja a válogatott támogatása, hogy minél sikeresebb legyen a világbajnoki szereplése.”

Vranjes elismerte, hogy érdeklődött utána a Veszprém

Ljubomir Vranjes megerősítette azt a német sajtóinformációt, miszerint a Telekom Veszprém kézilabdacsapata érdeklődött a szerződtetéséről. A német Sport1.de hírportál cikke felcímében írja: „A flensburgi edző szóba jött a magyar rekordbajnok Veszprémnél”. A főcím pedig ez: „A Flensburgnak aggódnia kell Vranjesért”.



Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 21:15

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21
Ezek is érdekelhetik