Kézilabda: négy magyar játékvezetőt véglegesen eltiltottak

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.24. 13:19
null
A kép illusztráció (Fotó: Getty Images)
A Magyar Kézilabda-szövetség kezdeményezése nyomán 2016-ban elindult hatósági vizsgálatok eredményeként jogerős döntések születtek a kézilabdában a vádak szerint befolyásolt mérkőzések ügyében – számolt be róla az MKSZ.

Az ügy kapcsán az MKSZ célja a sportág tisztaságának elősegítése volt, és továbbra is elítél minden olyan cselekményt, amely megakadályozza vagy befolyásolja a mérkőzéseken a valós sportteljesítmények alapján megszülető eredményeket.

Az MKSZ hivatalos értesítést sem korábban a vádemelésekről, sem a vádlottak személyéről, sem az ügyek kapcsán született bírósági döntésről nem kapott, azonban a Fővárosi Ítélőtábla Sajtótitkárságának közleménye szerint jogerős döntés született a korábban indított büntetőügyben.

A közlemény szerint „az I., II., III. és IV. rendű vádlott bűncselekményeit társtettesként elkövetettnek és részben eltérően minősítette. A III., IV. és VI. rendű vádlottak bűnösségét az ügyészi fellebbezésnek megfelelően további vesztegetési cselekményekben is megállapította. Az I., II., III. és IV. rendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát 2 évre súlyosította. Szabadságvesztéseik végrehajtását ugyanakkor – a közügyektől eltiltás büntetés egyidejű mellőzésével – 3 év próbaidőre felfüggesztette. Az V. és VI. rendű vádlott szabadságvesztésének próbaidejét 2 évre mérsékelte. Az I., II., III. és IV. rendű vádlottakat kizárólag a játékvezetői tevékenység gyakorlásától ítélte végleges hatályú eltiltásra. Az I. rendű vádlottal szemben mellőzte a vagyonelkobzás alkalmazását, míg annak összegét a II. rendű vádlottal szemben felemelte, az V. rendű vádlottal szemben pedig mérsékelte. A másodfokú ítélet ellen a III., IV. és VI. rendű vádlottak és védőik, valamint az ügyész jelenthet be fellebbezést.”

A szövetség információi szerint az ügyben nem érintettek olyan játékvezetők, akik a vádemelés időpontjában, vagy az azóta eltelt időszakban közreműködtek volna kézilabda-mérkőzéseken játékvezetőként, azonban a Magyar Kézilabda-szövetség továbbra is készen áll lefolytatni etikai és fegyelmi eljárásokat, amennyiben a sportág tisztasága ezt megkívánja.

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Az Alba Fehérvár a stabil középmezőnyt célozza meg a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.07.22. 15:08

Bartha Csaba: Magasan van a léc, de ezzel együtt kell tudnunk élni

Kézilabda
2025.07.22. 10:10

Ivan Martinovic: Remélem, sikerül megadni a klubnak, ami már régóta jár neki

Kézilabda
2025.07.21. 18:02

Arany Rebeka: Jó érzés hazatérni a Vasashoz

Kézilabda
2025.07.20. 11:38

Svéd klasszis érkezhet a Szegedről távozó spanyol válogatott helyére – sajtóhír

Kézilabda
2025.07.19. 11:18

A Veszprém bejelentette a Löwentől távozó két klasszist, és 2026-ban érkeznek a beígért világsztárok is

Kézilabda
2025.07.17. 11:03
Ezek is érdekelhetik