Férfi kézilabda: Rosta Miklós Bukarestben folytatja – hivatalos

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2023.05.06. 11:42
null
Rosta Miklós Romániába igazol
A korábbi híreknek megfelelően Rosta Miklós a román Dinamo Bucuresti férfi kézilabdacsapatában folytatja pályafutását. A Szegedről távozó 24 éves magyar válogatott beálló hároméves szerződést írt alá.

 

Rosta esetleges Bukarestbe távozása már január végén megjelent a román sajtóban, akkor Ionut Popa, a Dinamo elnökeúgy nyilatkozott a ProSportnak a beálló ügyében: „Nem jelenthetjük be hivatalosan, mert a világbajnokságon szerepel, de már aláírta a szerződését. Örülök, hogy ilyen jó játékosok is szeretnének Xavi Pascuallal dolgozni.”

A Dinamo egészen május elejéig várt a közléssel, és a Facebook-oldalán tudatta, 2026-ig kötelezte el magát hozzájuk a 24 éves magyar válogatott játékos.

„Örülök, hogy a Dinamóban folytathatom a pályafutásomat, a klub a Bajnokok Ligájában is egyre sikeresebben szerepel. A szurkolók elkötelezettsége közismert, remélem, hamar a szívükbe zárnak. Várom a közös munkát Xavi Pascuallal, mindent beleadok, hogy elérjük a céljainkat” – idézi a Dinamo közleménye Rostát, míg David Barrufet sportigazgató kiemelte, hogy komplett játékost igazoltak, aki a jövőben a világ egyik legjobbjává válhat a posztján.

A 203 cm-es, 42-szeres válogatott Rosta négy év után vált újra klubot, 2019-ben Tatabányáról szerződött Szegedre, ahol Bánhidi Bencével és Matej Gaberrel kellett megküzdenie a játékpercekért.

Id. Rosta Miklós a váltást illetően úgy fogalmazott az M4 Sportnak, mindent megbeszélnek a fiával, a tatabányai és a szegedi szerződésénél még ők voltak ott a feleségével, mostanra viszont lett egy menedzsere.

A váltástól azt várja, hogy a fia továbbra is fejlődjön, legyen meg a fejlődési pályájában az eddigi ütem, a hiányosságait Xavi Pascual javítsa ki, a jó dolgokat pedig erősítse meg.

„Ebben a történetben az ő szerepe nagyon nagyot nyomott a latban. Majdnem azt mondom, hogy nem is klubot, hanem edzőt kerestünk, kerestek Mikinek. Az ilyen kaliberű játékosoknak, mint a Miki, a spanyol iskola fekszik” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik