Férfi kézilabda: Ortega lesz az MKB Veszprém új vezetőedzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.19. 13:52
null
A jövőben Ortega irányítja a Veszprémet
Címkék
Ahogy már korábban előre jeleztük, a spanyol Antonio Carlos Ortega lesz az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának új vezetőedzője. Megbízatása három évre szól.

Elődje, Mocsai Lajos 2007 óta volt a Veszprém mestere, és a szombaton záruló bajnoki finálé után a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjára összpontosít.

A 40 éves szakember korábban a spanyol élvonalban érdekelt Antequera trénere volt. Játékosként az FC Barcelonával minden létező trófeát begyűjtött, BL-t, EHF-kupát, KEK-et, Európai Szuperkupát nyert, ezen felül spanyol bajnok, kupagyőztes, Szuperkupa-győztes volt. A 2000-es sydneyi olimpián bronzérmes volt a spanyol válogatottal, játékos-pályafutását 2005-ben fejezte be.

Az új trénerrel szombaton a Duna TV 18:27-kor, az m1 pedig a 19:30-as Híradó után közöl interjút.

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
3 perce

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
5 perce

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
36 perce

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
38 perce

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
46 perce

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
1 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
1 órája

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik