Férfi kézilabda Eb: az első tízbe jutást tűzte ki célként az MKSZ a magyar válogatott elé

2024.01.08. 14:41
null
Ilyés Ferenc (balra) és Chema Rodríguez a hétfői sajtótájékoztatón (Fotó: Földi Imre)
Sajtótájékoztatóval vezette fel a szerdán kezdődő férfi kézilabda Európa-bajnokságot a magyar szövetség, melyen Ilyés Ferenc, az MKSZ elnöke elmondta, az elnökség a csoportból való továbbjutáson felül a tíz közé jutást tűzte ki célként a válogatottunk elé.

Ilyés Ferenc, a magyar szövetség elnöke azzal kezdte, hogy 2019-ben még együtt szerepelt világversenyen a mostani keret több játékosával, ezúttal azonban új szerepben vesz részt az Eb-n, és a pálya mellől fog szurkolni a csapatnak Münchenben, majd reménye szerint Kölnben.

„Sokan beszélnek az olimpiai selejtező fontosságáról, azonban az Európa-bajnokságnak is nagy súlya van, nem lehet félvállról venni – folytatta, majd kitért az elvárásokra. – Az első körben tovább kell jutni a csoportból, majd az MKSZ elnökségének döntése értelmében az első tízbe jutás a hivatalos célkitűzés. Azért is ezt határoztuk meg, mert láttuk, mennyire erős a mezőny. Az összes verseny közül az Eb a legerősebb. Az EHF is a mi csoportunkat tartja legkiegyensúlyozottabbnak, a napi forma fog dönteni a négy csapat között. Bízom a srácokban,hogy elérik azt az eredményt, amit szeretnénk és amit ők is szeretnének.”” – tette hozzá Ilyés, aki igazi kézilabdaünnepet vár az Eb ideje alatt Németországban.

Chema Rodríguez szövetségi kapitány először röviden magyarul szólt a megjelent újságírókhoz, majd elárulta, a szűk vereséggel záruló csehek elleni felkészülési mérkőzésen nem mutattunk meg mindent, mert a televízió is közvetítette a találkozót. A szombati, zárt kapus, nem hivatalos meccsen már azt gyakorolta a csapat, amit az Eb-n is játszani szeretne, és az egy igen jól sikerült mérkőzés volt.

„Egyértelmű célunk a csoportból való továbbjutás. Az első meccs különösen fontos lesz, Montenegró nagyon erős, sokat fut és sok játékosa visszatért a csapatba, akik korábban nem játszottak. Ha nyerünk ellene, akkor arra lehet építeni. Izlanddal az elmúlt három évben minden világversenyen találkoztunk, kiválóan ismerjük egymást, az a célunk, hogy megverjük. Nagyon elégedett vagyok a játékosokkal, kiváló munkát végeztek, jó ötvözete a keret a rutinos és a fiatal játékosoknak. Száz százalékot fogunk adni, nem mérlegeljük azt, hogy mi volt a múltban, csak erre a világversenyre koncentrálunk” – jelentette ki a spanyol szakember.

A felkészülési meccset betegség miatt kihagyó csapatkapitány, Lékai Máté már jobban van, és ennek szellemében egy meglepő kijelentéssel indított.

„Az lenne a legjobb, ha nem kellene márciusban olimpiai selejtezőt vívnunk, mert megnyerjük az Eb-t – mondta egy mosoly kíséretében a Ferencváros irányítója. – Komolyra fordítva, egyelőre Montenegróra készülünk, de ismerjük a többi csapatot is, Izlanddal minden évben játszunk. A három csoportellenfelünk még nincs ott az olimpiai selejtezőn, így ez az utolsó lehetőségük, hogy kiharcolják a részvételt. A szerbeknek korábban sok jó játékosuk volt, de csapatként nem voltak annyira ütőképesek, most viszont a spanyol edző irányításával csapatként is jól működnek. Figyelni kell rájuk, veszélyesek, klasszis játékosok v annak a keretben.”

Bánhidi Bence leszögezte, mindig a következő feladatra összpontosít, ami jelenleg az Európa-bajnokság, tehát most csak azon van a hangsúly. „Mindhárom ellenfelünk gyors játékot játszik, de ez manapság már megszokott. Fizikálisan rendben vagyunk, fel tudjuk venni velük a versenyt” – nyilatkozta a Szeged beállója.

Ligetvári Patrik, a Veszprém balátlövője közölte, az idei évben kétszer szeretne eljutni Kölnbe. A kontinenstorna középdöntője az első alkalom, a Bajnokok Ligája négyes döntője lesz a második.

A magyar csapat január 12-én, Münchenben Montenegró ellen kezdi meg Európa-bajnoki szereplését, majd 14-én Szerbia, 16-án pedig Izland lesz az ellenfél. A csoportból az első két helyezett jut tovább a kölni középdöntőbe, ahol az A- és a B-csoport két-két legjobb csapatával mérkőzik meg. A papírforma alapján itt olyan sportági nagyhatalmak jöhetnek szembe, mint a házigazda Németország, Franciaország, Spanyolország és Horvátország. Ezekből a meccsekből biztosan sokat tudna tanulni a nemzeti csapatunk.

Az Eb-re 20 játékos nevezhető (pontosan ennyi játékost viszünk is magunkkal, a névsort lejjebb láthatják), akik közül mérkőzésenként 16 kézilabdázó szerepelhet. A 20 fős és a 35 fős keret között 2-2 játékos cseréje lehetséges az Európa-bajnokság csoportkörében, a középdöntőben és a döntő hétvégén.

Az Európa-bajnokságot követően az együttes március 14–17. között vb-8. helyének köszönhetően olimpiai selejtezőt játszhat. A kvalifikációs tornák helyszíne és csoportbeosztása az Eb-t követően válik ismertté a Nemzetközi Kézilabda-szövetség döntése alapján, de a Magyar Kézilabda-szövetség is beadta pályázatát a selejtező megrendezésére.

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT 20 FŐS EB-KERETE
Kapusok:
Andó Arián (Balatonfüred), Bartucz László (Tatabánya), Palasics Kristóf (La Rioja – Spanyolország)
Jobbszélsők: Krakovszki Zsolt (NEKA), Imre Bence (FTC)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Tatabánya), Máthé Dominik (PSG – Franciaország), Ilic Zoran (Hamburg – Németország)
Irányítók: Lékai Máté (FTC), Hanusz Egon (Stuttgart – Németország), Fazekas Gergő (Wisla Plock – Lengyelország)
Beállók: Bánhidi Bence (Szeged), Rosta Miklós (Dinamo Bucuresti – Románia), Szöllősi Szabolcs (Dabas), Sipos Adrián (Melsungen – Németország)
Balátlövők: Bodó Richárd (Szeged), Ligetvári Patrik (Veszprém), Szita Zoltán (Szeged)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Krakovszki Bence (Tatabánya)

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (2024. január 10–28., Németország)
CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Düsseldorf – nyitó forduló, Berlin):
Franciaország, Németország, Észak-Macedónia, Svájc
B-csoport (Mannheim): Spanyolország, Ausztria, Horvátország, Románia
C-csoport (München): Izland,Magyarország, Szerbia, Montenegró
D-csoport (Berlin): Norvégia, Szlovénia, Lengyelország, Feröer-szigetek
E-csoport (Mannheim): Svédország, Hollandia, Bosznia-Hercegovina, Grúzia
F-csoport (München): Dánia, Portugália, Csehország, Görögország

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Január 12., péntek, 20.30:
Magyarország–Montenegró
Január 14., vasárnap, 20.30: Magyarország–Szerbia
Január 16., kedd, 20.30: Magyarország–Izland

A csoportok első két-két helyezettje jut tovább a kontinensviadal középdöntőjébe.
A középdöntők helyszínei: Köln (A–B–C-ág), Hamburg (D–E–F-ág)
Elődöntők, helyosztók, döntő: Köln

Olimpiai selejtező: 2024. március 14–17.

Legfrissebb hírek

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
2026.09.22. 16:54

Lékai Máté utolsó idénye jön? Válaszolt a Fradi klasszis kézilabdázója

Kézilabda
2026.08.31. 16:20

Kézilabda NB I: nyilvánosságra hozták az előző idény álomcsapatait

Kézilabda
2026.08.29. 11:58

Fegyelmi eljárás indult a mosonmagyaróvári és a dunaújvárosi női kézilabdaklubbal szemben

Kézilabda
2026.08.25. 13:23

„Egy nemzethez és egy nagy kézilabdás családhoz tartozunk” – Ilyés Ferenc a Kézilabdafesztiválról

Kézilabda
2026.08.21. 10:00

Férfi kézilabda ifjúsági Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar csapat

Kézilabda
2026.08.06. 21:32

Novemberben jön az első FTC–Győr és Szeged–Veszprém – sorsoltak a női és férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.07.30. 15:05

„Egyértelmű volt, hogy elvállalom” – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
2026.07.23. 14:35