Férfi kézi-vb: „Próbálok óvatos lenni” – Sipos a védekezési stílusáról

Vágólapra másolva!
2023.01.22. 14:04
null
Sipos Adriánt még az edzésen is cukkolják a társak a piros lapokkal (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Hosszabb interjút adott a Handball Hour podcastnek Sipos Adrián, a magyar férfi kézilabda-válogatott védekező-specialistája a lengyel, svéd közös rendezésű világbajnokságon. A műsorban a mieink továbbjutási esélyei mellett a Telekom Veszprém játékosa beszélt többek között védekezési stílusáról és a játékvezetők ítéleteiről is.

Mint ismert, továbbra is él a remény a magyar válogatott számára, hogy továbbjut a negyeddöntőbe a világbajnokságon, ehhez Chema Rodríguez csapatának le kell győznie a Zöld-foki-szigeteket, illetve a házigazda svédeknek is nyerniük kell Portugália ellen a középdöntő II. csoportjának harmadik körében.

„Vasárnap is a legjobbunkat kell nyújtanunk, ez nagyon fontos, de hosszú napunk lesz, mert meg kell várnunk a játéknap utolsó meccsét. Hisszük, hogy a svédek nyerni tudnak a portugálok ellen és akkor a negyeddöntőbe jutunk!” – fogalmazott Sipos Adrián a podcastben, kifejtve, nehéz csoportban szerepelt a magyar válogatott.

Úgy véli, annak ellenére, hogy az emberek úgy gondolják, nincs sok esélyünk, a nemzeti csapatnak felszabadultabban kell játszania.

„Közel vagyunk a negyeddöntőhöz. Ez jó esély számunkra, hogy megmutassuk, jobb csapat vagyunk annál, mint amit az emberek gondolnak” – mondta, megjegyezve, a válogatott világbajnoki szereplése hullámvasútra hasonlít, de sokat edzenek, hogy jobbak legyenek.

A podcastbe Sipost elsősorban azért hívták meg, hogy védekezési stílusáról kérdezzék, hiszen a készítők még egy alternatív díjat is elneveztek róla, melyet a finoman fogalmazva „legdurvább” játékosnak adnak.

„Nem mindenki szereti, mert néha túl kemény vagyok, vagy ahogy mondják, brutális, de aki kézilabdázik, az tudja, hogy az én posztom a legkeményebb. Sok a kontakt, ezért ez más, mint a többi. Próbálok óvatos lenni, de nem mindig úgy sikerülnek a dolgok, ahogy én szeretném” – fejtette ki Sipos Adrián, akinek a szabályok határán kell táncolnia.



„Nehéz megtalálni, hogy kellően kemény legyek, de mégsem szabálytalan, pláne, hogy vannak kisebb és nagyobb játékosok, akikkel szemben mást kell alkalmazni” – tette hozzá a világbajnokságon már kétszer is piros lapot kapó védekező-specialista, akit a portugálok elleni találkozón mindössze 48 másodperc után küldtek a lelátóra a játékvezetők.

Sipos tudja, hogy nem az ő posztja a legnépszerűbb, hiszen neki rombolnia kell az ellenfél támadásait, míg a gólszerzők mindig híresebbek. Elmondta azt is, eredetileg balátlövőként kezdte kézilabda-pályafutását, majd a sérülések miatt lett beálló, de egyre kevesebbet támadott és végül védekező játékost faragtak belőle. Megjegyezte azt is, nem segíti a dolgát a kinézete, hiszen kopasz és szakállas, ezért sokan brutálisabbnak gondolják, pedig a pályán kívül teljesen más ember.

Sipos Adrián kitért arra is, hogy családja is Svédországban követi a világbajnokságot, nagyobbik, hétéves lánya például sok kézilabdázót ismer, kedvence a dán kapus, Niklas Landin és a veszprémi Jahja Omar, s próbál jótanácsokkal szolgálni édesapjának.

„A lányom mindig mondja, hogy vigyázzak a piros lapokkal és a kétperces kiállításokkal – fogalmazott Sipos, akit a játékvezetésről, illetve a brazilok elleni kiállításáról is kérdeztek, de előbbiről kevésbé szeretett volna beszélni. – Ez az ő munkájuk, az enyém meg az, hogy a legjobbamat nyújtsam a pályán. Nem szeretnék dönteni, mindenki látja, mikor mi történik, vissza lehet nézni az eseteket, akár igaz, akár nem. Úgy éreztem, belül volt, ezért ugrottam, mert nem voltam jó lövőhelyzetben, de ha nem látom, hogy bent lett volna, akkor nem is ugrottam volna és ahogy visszanéztem, a kapust sem lőttem fejbe, közel volt, de nem találtam el. Ez a játékvezetők döntése, ők tudják, mit kell fújni” – magyarázta Sipos Adrián, aki sok védőtől próbál ellesni dolgokat, különösen szereti a Szeged korábbi játékosát, a brazil válogatott oszlopos tagját, Thiagus Petrust.

A BESZÉLGETÉS SIPOS ADRIÁNNAL 16.45-TŐL HALLHATÓ!

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
II. CSOPORT (Göteborg)

15.30: Zöld-foki-szigetek–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: Brazília–Izland (Tv: M4 Sport)
20.30: Svédország–Portugália (Tv: M4 Sport)

A II. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 4 4 132–103 +29 8
2. Portugália 4 2 1 1 116–101 +15 5
3. MAGYARORSZÁG 4 2 2 106–117 –11 4
4. Izland 4 2 2 128–121 +7 4
5. Brazília 4 1 1 2 101–110 –9 3
6. Zöld-foki-szigetek 4 4 108–139 –31 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik