Férfi kézi-vb: a veszprémi Elísson vezette győzelemre Izlandot Portugália ellen

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.12. 22:20
null
A Veszprém izlandi szélsője, Bjarki Már Elísson volt a nyerőember Portugália ellen (Fotó: AFP)
Bár szinte végig vezetett, szoros mérkőzésen jobb hajrájának köszönhetően győzte le Portugáliát 30–26-ra Izland a lengyel, svéd közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságon, a magyar válogatott csoportjában, a D jelű négyesben. A krakkói A-csoportban Spanyolország öt góllal verte meg Montenegrót, míg a társházigazda svédek kifejezetten kiélezett első félidő után nyertek végül nyolc találattal Brazília ellen a göteborgi C-csoportban.

A magyar válogatott Dél-Korea elleni 35–27-es győzelme után a D-csoport másik mérkőzésén Izland jól kezdett és már néhány perc után négy góllal elhúzott Portugália ellen. A szövetségi kapitányukat egy korábbi eltiltás miatt nélkülöző luzitánok a gyengébb kezdés után viszont még a szünet előtt ledolgozták hátrányukat, 12–12-nél egyenlítettek, de fordítani már nem tudtak.

A második játékrészben is főként Izland volt lépéselőnyben, ám igazán nagy különbséget nem tudott kialakítani. Az északiak a vezetést viszont nem adták ki kezeik közül, ráadásul a végjátékban még fokozni tudták az iramot és végül 30–26-ra nyertek.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a Telekom Veszprém szélsője, Bjarki Már Elísson volt, aki kilenc gólt szerzett, míg az OTP Bank-Pick Szeged portugálja, Miguel Martins egyszer volt eredményes.

A krakkói A-csoportban Montenegró hiába kezdett jól Spanyolország ellen és vezetett az első percekben, Gonzalo Pérez de Vargasék tettek róla, hogy ne örülhessenek sokáig a Ferencvárosból is ismert Bozso Andjelicsék, s 7–7 után állva hagyták ellenfelüket, a szünetben pedig 15–12-re vezettek.

Bár a különbség a második félidőben nem változott jelentősen, a spanyolok előnye nem forgott veszélyben, hiszen Montenegró nem tudott zárkózni, és 30–25-re kikapott.

A Szeged spanyolja, Imanol Garciandia két hétméterest értékesített, s egy rontott lövése volt 25 percnyi játékidő alatt, míg a veszprémi kapus, Rodrigo Corrales nem lépett pályára.

A társházigazda svédek Brazília ellen kezdték a vb C-csoportját Göteborgban. Noha a hazaiak számítottak a mérkőzés esélyesének, az első félidőben sokat kapkodtak Jim Gottfridssonék, akik nagy erőket mozgósítottak, de a szünetben csak 11–9-re vezettek.

A térfélcsere után viszont a kezdeti feszültség elszállt a svédekből, akik a játékrész derekán már 21–14-re húztak el. A dél-amerikaiak valamelyest kozmetikáztak az eredményen, azonban a házigazda így is 26–18-ra nyert.

KÉZILABDA
FÉRFI VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
A-CSOPORT (Krakkó)

Spanyolország–Montenegró 30–25 (15–12)
C-CSOPORT (Göteborg)
Svédország–Brazília 26–18 (11–9)
D-CSOPORT (Kristianstad)
Portugália–Izland 26–30 (15–15)

KORÁBBAN
A-CSOPORT (Krakkó)

Chile–Irán 24–25 (11–13)
B-CSOPORT (Katowice)
Szlovénia–Szaúd-Arábia 33–19 (16–8)
C-CSOPORT (Göteborg)
Uruguay–Zöld-foki szigetek 25–33 (11–17)

D-CSOPORT (Kristianstad)
Magyarország–Dél-Korea 35–27 (21–11)
A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik