Férfi kézi: Székely Márton mindennap tanul valami újat

Vágólapra másolva!
2021.11.08. 10:13
null
Székely Márton már várta a válogatott összetartását, mert a nemzeti csapatnál mindig jó a közeg és a hangulat (Fotó: Török Attila)
Székely Márton szerint ha a bosnyákok ellen nem is sikerült minden úgy, ahogy szerették volna, a küzdeni akarásukkal biztosan nem volt gond, és a válogatott edzői stábja nem is volt elégedetlen velük.

 

Csak kedden utazik vissza a kapus Székely Márton Észak-Macedóniá­ba, az Eurofarm Peliszter csapatához, miután az edzőjétől, Zeljko Babictól kapott egy kis pihenőt. A múlt héten – vele együtt – Érden gyűlt össze a magyar férfi kézilabda-válogatott huszonegy játékosa, majd a hétvégén Bosznia-Hercegovina együttese ellen két győztes mérkőzést játszva zárta le a válogatott hetet.

„Már vágtam a centit, mielőtt az összetartásra jöttem, mert előtte és utána kaptam két-két szabadnapot, amit a családdal tölthetek, hiszen legközelebb csak karácsony előtt tudok hazajönni. Kicsit feltöltődöm, és csak a kedd délutáni edzésre kell visszaérnem – mondta a Nemzeti Sportnak a 31 éves, hatvanszoros válogatott Székely. –Mindenki nagyon várja az összetartásokat, hogy együtt dolgozhassunk, mert jó a közeg és a hangulat. Napi több labdás és taktikai edzést végeztünk, igyekeztünk visszahozni az egyiptomi világbajnokságon mutatott játékot, stabilitást és az akkor remekül működő pároskapcsolatokat. Az edzői stáb elégedett volt velünk, az edzéseken átvett elemeket a meccseken megpróbáltuk visszaadni, még ha nem is mindig sikerült.”

Az első mérkőzésen 26–24-re, a másodikon 26–23-ra győzött a magyar válogatott. A játékosok mindkettőn kissé fáradtak voltak, de Székely szerint az akarással nem volt gond. A második meccsen ő is több szerepet kapott, és azt tapasztalta, hogy a bosnyákok első találkozón látott harciassága a másodikra csak fokozódott.

„Az első meccs után ültünk az öltözőben, hogy oké, nyertünk, mégsem volt jó a szánk íze. Másnap még többet akartunk bizonyítani magunknak és a stábnak, ami sikerült is, mert           az első perctől kezdve mi voltunk fölényben, jó védekeztünk, és sokkal hatékonyabban támadtunk”      – fogalmazott a játékos, aki nyáron írt alá a Peliszterhez, és úgy érzi, teljesült, amiért odament. Sok játékidőt kap, első számú kapusként számítanak rá, így a januári magyar–szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságig formában maradhat.

Az idény elején megnyerték a Szuperkupát a Vardar ellen, és mindig nagyot szól, ha Észak-Macedóniában valamit nem a Vardar szerez meg. A bajnoki mezőnyből kiemelkedik a Vardar és az Eurofarm, a liga két nemzetközi szintű csapata, utóbbinak ráadásul most jó esélye van megnyerni az alapszakaszt, ha hazai pályán legyőzi a fő riválisát. A többieknél zömmel balkáni játékosok játszanak, de egyik sem könnyű ellenfél. Az idényben a szurkolók is visszatérhettek a csarnokokba, és óriási hangulatot tudnak teremteni, különösen a rangadókon.

Székely Márton légióséletét némileg nehezíti, hogy felesége és tizenhat hónapos kisfia Magyarországon maradt, ezért ha a jövőben is külföldön folytatná a karrierjét, vagy úgy tenné, hogy közelebb játszhat, mint az otthonától ezer kilométerre és tízórányi autóútra lévő Bitola, vagy úgy, hogy a családja is vele mehet.

„Egyedül vagyok kint, ami sokszor nehéz, de szerencsére az edzőm támogat abban, ha bármikor adódik egy kis lehetőség, felajánlja, hogy hazamehetek a családomhoz      – tette hozzá Székely.      –           Amúgy megvan a légiósélet varázsa, más a kultúra, mások az emberek, mindennap lehet valami újat tanulni, ami formálja az embert. Sokat kaptam és tanultam itthon és külföldön is, Portóba emberileg is nehéz helyzetben kerültem, de segíteni akartam, Észak-Macedóniába pedig azért igazoltam, hogy minél több játékidőt kapjak.”

Székely Márton csak egy évre írt alá jelenlegi klubjához, szerződése a nyáron lejár, benne van a pakliban a légiós­élet folytatása és a hazatérés is, de erre majd az elkövező hetek, hónapok és főleg a januári Európa-bajnokság ad legalább részleges választ. A magyar válogatott december 16-án találkozik legközelebb, akkor kezdi el a közvetlen felkészülést az Eb-re.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik